2024. december 22. - Zéno
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Soha többé!

A holokauszt magyar áldozatainak állítanak emléket jövő héten a Holokauszt Emlékközpont, az Élet Menete Alapítvány és a Terror Háza Múzeum rendezvényeivel - erről Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány elnöke, Kardos Zoltán, a Holokauszt Emlékközpont kom
2008. április 12. szombat 17:33 - Hírextra

Az Élet menete elnevezésű program a Dohány utcai zsinagóga előtti gyülekezéssel kezdődik szerdán este hatkor, ahol Horváth Csaba, Budapest főpolgármester-helyettese mond beszédet, majd elindulnak a Duna-korzón keresztül a rakpartra, ahol cipőket ábrázoló szobrok emlékeztetnek a nyilasterror idején elkövetett Duna-parti vérengzésekre - közölte Gordon Gábor.

Elmondása szerint a fáklyás tömegnek a Budapest Klezmer Band muzsikál, ezután beszédet mond többek között Colette Avital, az izraeli országgyűlés, a knesszet alelnöke, Aliza Bin-Noun, Izrael nagykövete, Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere, Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi, Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) ügyvezető igazgatója, Erdő Péter bíboros, prímás esztergom-budapesti érsekének képviseletében pedig Székely János esztergom-budapesti segédpüspök.

Kiemelte, hogy a rendezvényen Kertész Imre Nobel-díjas író üzenetét Szellő István, a rendezvény műsorvezetője tolmácsolja, az író Sorstalanság című regényéből a Scheiber Sándor iskola két tanulója részleteket olvas fel, Szőke András, rendező, színművész pedig verset mond. Ezt követően Pajor Tamás, Gerendás Péter és Heilig Gábor a Rosenberg Dani című dalt adják elő közösen.
Ismertetése szerint az emlékezéshez kapcsolódó gyászimát Fekete László, a Dohány utcai zsinagóga főkántora recitálja, majd másfél méteres lángoló betűkkel a "Soha többé!" felirat jelenik meg. A fáklyás program végén 600 fehér színű virágot szórnak a Dunába a 600 ezer magyar áldozat emlékére.

Gordon Gábor arra is felhívta a figyelmet, hogy az Élet menete elnevezésű rendezvényt 2002 óta tartják meg Magyarországon. A fáklyás felvonulást és emlékezést mindig április 16-án tartják, ugyanis 1944-ben ekkor kezdődött a magyarországi zsidóság gettóba telepítése.
Mint elmondta, az Orbán-kormány idején vetődött fel, hogy ez a nap legyen a holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapja. Erre 2000 januárjában Pokorni Zoltán akkori oktatási miniszter tett javaslatot, amit az Országgyűlés még abban az évben el is fogadott.

Közlése szerint az Élet Menete Alapítvány 20 éve alakult nemzetközi szervezet, amely jelenleg 53 tagországot számlál. Az intézmény éves rendszerességgel Auschwitzba szervez emlékező utakat, ami idén április 30-a és május 2-a közé esik. A menet végállomásán, Auschwitzban Szekeres Imre honvédelmi miniszter és Aliza Bin-Noun, Izrael magyarországi nagykövete mond majd beszédet.

Elmondása szerint az első magyarországi Élete menete rendezvényen ötszázan vettek részt, a tavalyin azonban már mintegy hétezren. Az alapítvány elnöke kitért arra is, hogy az esemény pártokon felül áll, azon mindenkit szívesen látnak, a parlamenti pártok ifjúsági tagozatainak pedig külön meghívót küldenek.

Kardos Zoltán, a Holokauszt Emlékközpont kommunikációs vezetője elmondta: jövő szerdán módszertani konferenciát rendeznek a holokauszt tanításáról a Zuglói Pedagógiai Szakmai Központban. Ugyanezen a napon a Holokauszt Emlékközpontban az eddigi gyakorlattól eltérően nem történész, hanem az emlékközpont önkéntese, az egyetemi hallgató Hédi Fanni mond beszédet arról, hogyan látják a fiatalok a holokauszt problémakörét, ezután gyertyákat gyújtanak az áldozatok emlékére. Innen csatlakozhatnak majd az érdeklődők az Élet menete felvonuláshoz.

Kardos Zoltán arra is felhívta a figyelmet, hogy csütörtökön intézményükben a Holocaust Közalapítvány először adja át a Simon Wiesenthal-díjakat azoknak, akik "önzetlen önkéntes munkájukkal elősegítették a magyarországi holokauszt emlékének megőrzését".

Szintén a Holokauszt Emlékközpontban filmbemutató keretében tekinthetik meg csütörtökön az érdeklődők a néhány túlélővel készített interjúból összeállított filmet. Ugyancsak csütörtökön nyílik meg A lázadás szabadsága című kiállítás a Magyar Zsidó Múzeumban, amely a varsói gettólázadás történéseit dolgozza fel. A tárlatot Aliza Bin-Noun és Joanna Stempinska, Lengyelország magyarországi nagykövete nyitja meg - folytatta.

Kardos Zoltán azt is elmondta, hogy Jaroslaw Kurski, a Gazeta Wyborcza című lengyel napilap főszerkesztő-helyettese szombaton mond beszédet a Holokauszt Emlékközpontban, ahol a varsói gettóról dokumentumfilmek is láthatók lesznek.

A holokauszt magyar áldozatainak emlékhetén, és ezen belül április 16-án azokra a Magyarországon élt zsidókra emlékeznek, akiket 64 évvel ezelőtt a német megszállás után a magyar közigazgatás aktív közreműködésével megfosztottak jogaiktól, vagyonuktól, emberi méltóságuktól, legtöbbjüket, mintegy 600 ezer embert az üldöztetés végén az életétől is - mondta Kardos Zoltán.

Jövő szerdán szervez emlékkoncertet és közös gyertyagyújtást az Országgyűlés, az Oktatási és Kulturális Minisztérium, a terézvárosi önkormányzat és a Terror Háza Múzeum, ahol az ünnepségen résztvevőket Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója köszönti. Beszédet mond Hiller István oktatási és kulturális miniszter, Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil és vallásügyi bizottságának elnöke, Suchman Tamás országgyűlési képviselő és Domonkos István, a holokauszt egyik túlélője - tájékoztatta az MTI-t a Terror Háza Múzeum közleménye.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását