Tudatom ugyanis, hogy csaknem másfél évtizedes vívómúltamnak köszönhetően van szerencsém személyesen ismerni a magyar tőrvívó válogatott tagjait, így állíthatom: nem szolgálnak rá az őket és a hozzáállásukat igazságtalanul és bántóan támadó kritikákra. Pláne nem azok szájából, akik láthatóan továbbra is annyit fognak fel a magyar és nemzetközi vívósport jelenéből, hogy mé’ nem nyerünk má’ tíz számból tizenegy aranyat egy olimpián, mikor mi mindig is olyan, de olyan jók vótunk abban a kardozósnak is nevezett micsodában!

Ajánlom olvasásra Ch. Gáll András, - a múltjára oly büszke egyetlen magyar sportnapilap, a Nemzeti Sport hasábjain tegnap - megjelent jegyzetét (Ha legalább hisztiznének, 2008. 08. 12.). Ch. Gáll, írásában csont nélkül bélyegzi nem igazi sportembernek az ötödik helyen végzett Knapek Edinát, egyéni legjobbunkat, pusztán, mert szerinte az nem fogadta mélységes letargiával idő előtti búcsúját. Ezután elégedetlenségének ad hangot, amiért három, vívással fűszerezett olimpiai nap után még mindig arany nélkül állnak mieink. Végül ismét Knapek, s a messze legrosszindulatúbb szerzői nyilatkozat következik: „Arra pedig még véletlenül sem merek gondolni, hogy a példásan sportszerű, nyugodt hangulatban az is közrejátszhatott, hogy ma már egy ötödik helynek is nyolcmillió kemény magyar forint a tarifája…”

Pardon, de szabadna megkérdeznem, mégis hogy gondolta a Nemzeti Sport vezető riportere, hogy először lélektelen lemondással, majd haszonleső hozzáállással vádolja meg azt az olimpikont, aki egyebek mellett két világbajnoki bronzzal, valamint egy Európa-bajnoki aranyéremmel ajándékozta meg hazánkat? Nem mellesleg pedig valószínűleg élete utolsó ötkarikás játékán vesz részt?

Elnézést, de lehet tudni, mire alapozza Edina lelketlen anyagiasságára vonatkozó vádját a szerző? Mert tételezzük fel, hogy Ch. Gállnak van igaza, és Knapek tényleg van annyira pénzsóvár, hogy Valentina Vezzali helyett már csupán forintmilliókat látott maga előtt az elődöntőért vívott asszóban. Rendben. De miért következik mindebből, hogy ne akarta volna sikerrel venni az olasz elleni meccset? Létezik annál nagyobb dicsőség, mint a fegyvernem vitathatatlanul legjobbját két vállra fektetni egy olimpiai negyeddöntőben? (Egyébként, ha már mindenképp a mocskos anyagiak felől közelítünk: egy első helyért húsz, egy másodikért tizennyolc, egy harmadikért tizennégy, egy negyedikért pedig tíz millió forint kóstál. Asszem a felsorolt összegek mindegyike több mint a nyolc milla…)

Bocsánat, de ha Ch. Gáll csak egy kicsit is ismerné a nemzetközi mezőnyt, nem lepné meg, hogy valaki nem vágja be a durcát egy Valentina Vezzali ellen vesztesen megvívott asszó után. (Mellesleg: az olimpiai vívóversenyek sorsolását már jóval Peking előtt elkészítették, így a mi lányunk is réges-rég tudta, kivel kerül szemben a nyolc között.) A nagy elégedetlenségről meg annyit: ha majd Ch. Gáll András a világ ötödik legjobb újságírójaként lesz számon tartva, talán felemelheti szavát Knapek (halovány?) teljesítménye láttán.

A közelgő csapatversenyekre való tekintettel pedig őszintén remélem, hogy Edina nem olvasta a tegnapi Nemzeti Sportot. Bőven elég, ha mi tudjuk, egyesek milyen együttérzéssel kommentálták szereplését. Mert ezt nemhogy ferde, de még tágra nyitott, ártatlan boci szemekkel sem lehet a magyar sikereket előremozdító hozzászólásként felfogni.