A GATS (Általános Egyezmény a Szolgáltatások Kereskedelméről) olyan egyezmény ami a szolgáltatások liberalizációját célozza meg, és a WTO-t (Kereskedelmi Világszervezet) létrehozó szerződés részeként írták alá. Kevés papíros irritálja ennyire az alterglob mozgalmakat, nem véletlenül. Kimondott célja, hogy a kormányokat arra ösztökélje vessék alá magukat a neoliberális gazdaságpolitika elképzeléseinek. A Gazdálkodj Okosan! elvi és gazdasági szempontokból is kritizálja az egyezményt: „A kelet-európai országokban az emberek alig tudnak valamit a WTO-ról, a GATS- egyezményről, és arról, hogy ezek mekkora fenyegetést jelentenek a közjavakra és a társadalom egészére. A kormányok sajnos közel sem annyira átláthatóak és elszámoltathatóak, amennyire az kívánatos lenne. A magyar kormány eladta már a teljes energiaszektort, a vízszolgáltatás jelentős hányada privatizált, és rengeteg elképzelés forog közkézen az egészségügy, vagy a felsőoktatás piacosításáról. Magyarországon mindez tehát nem csupán fenyegető veszély, de már valóság. A neoliberális globalizáció nem csak az esélyek társadalmi osztályok és generációk közötti újraelosztása szempontjából fontos, előrehaladtával együtt sorvadnak el a helyi demokrácia, az önrendelkezés és a kistelepülési lét feltételei.”Az úgy nevezett Bolkenstein direktíva, az Európai Unió szolgáltatási irányelv-tervezete szintén a neoliberális gazdaságpolitikai törekvéseket tükröző jogszabály, derül ki a Klestenitz Tibor írta fejezetből. Ne higgyük, hogy a direktíva ellenzése EU-ellenességből táplálkozik. A direktívát széles körben utasították el az EU baloldali pártjai, de Jacques Chirac is kezdeményezte a felülvizsgálatát. Az Európa Parlament végül – a tiltakozások hatására – jelentős módosításokkal fogadta el a jogszabályt.

Schiffer András az egyezményt a demokratikus politika végének nevezi, hivatkozik Lányi Andrásra aki a „közcélok megállapítása körül zajló nyilvános vitát nevezi politikának”. Leszögezi: „Addig van értelme politikáról beszélnünk, amíg értelmesen megvitatható, versengő alternatívák tarthatnak igényt az elismerésre.”Schiffer alapgondolata, hogy az általa technokratának nevezett politikai elit a „szakértelem” álarca mögé rejtőzik, azaz – innen a recenzens veszi át a szót – a meghozott döntésekkel kapcsolatban kérdést feltevőket hülyének tartva közgazdaság-tudományi vagy más meghatározottságra hivatkozva ignorálja. Valóban, az öntudatos, saját sorsát érintő kérdésekben jogait gyakorolni kívánó állampolgár nincs könnyű helyzetben. Vagy „szükséges reformnak” hívják az őt kellemtelenül érintő lépéseket, amiket el kell viselnie – mint a sivatagi vándorlást amit majd a Kánaán követ – vagy olyan kritikával illetik azokat, ami külsőre nézve a zsigeri indulatok meglovagolásának, populizmusnak tűnik, ami mellé csak az tud teljes mellszélességgel odaállni, akinek amúgy sincsenek kételyei az általa már réges-rég kiválasztott oldal tévedhetetlenségében.

Gondoljunk az egészségügy jelenleg zajló piacosítására. Politikai oldal szerint választhatunk a felkínált pártoló és ellenző érvekből. Kormányoldalról a jelenlegi rendszer működésképtelenségével érvelnek és terveik bírálóit a parlamenti ellenzék bérenceinek titulálják (lásd: szakszervezetek). Értelmezésükben minden ellenző annak a szarvas-patás Fidesznek a teremtménye, amelyik a kommunizmusból értelmileg felnőni nem tudó buta nép érzelmeivel játszik, hogy a hatalmat magához ragadhassa. Továbbmenve, a tulajdonképpen program nélküli, populista ellenfélnek az az ár sem drága, hogy a korszerűtlen komcsi múmiát, az állami egészségügyet életben tartsa, ezért – akár népszerűségvesztés árán is – a reformot mielőbb át kell verni, lehetőleg a társadalmi vita mellőzésével. Ezen az úton könnyű felvenni a schifferi szálat: szó nem esik arról, hogy más reformelképzelések is lehetségesek, mintha a reform iránya kötelezően meg lenne szabva, és csak rábólintani vagy elutasítani lehetne azt. A vita leegyszerűsített kommunikálása, miszerint az adott lehetséges válaszok kimerülnek az igenben és a nemben eleve lehetetlenné teszi a vita eredményességét, a külső szemlélőben pedig azt a meggyőződést érleli, hogy azok ott fent már megint csak hatalmi játszmákat űznek, amiből jobb kimaradni. A kérdés lebutítása nyilvánvalóan a politikai elitek érdeke. Ahogy a könyv bemutatóján elhangzott: „Beszédes, hogy Fidesz népszavazása említést tesz olyan felszíni kérdésekről mint a vizitdíj és a kórházi napidíj, de a központi kérdésről, az egészségügy privatizációjáról nem.”