„Et tu mi fili Brute?”
Julius Caesar, Kr.e. 44. március 15.

A neves nagyorrú előző nap elronthatta a gyomrát korianderes flamingóval (Apicius így készítette), és még az augur (madárjós) is rosszat prognosztizált, biztos falnak repült egy nádi poszáta. Caesar mégse óvakodott március idusától. Állítólag még az államvédelmisek is a kezébe adtak egy aktát, hogy már fenik rá a gladiusokat (római rövid kard), de ő olvasatlanul a többi közé tette. Amikor Tullius Cimber lerántotta a tógáját, az összeesküvők körbe vették, és hogy a felelősséget megosszák, mindenki szúrt egyet rajta. Caesar sorsában volt kénytelen osztozni később Caligula, Claudius, Galba és Domitianus is.

Párizs megér egy mészárlást
Gaspard de Coligny, 1572. augusztus 24.

Coligny admirális igen jó családba született. A francia arisztokrácia kiemelkedő alakja ragyogó tehetségű hadvezérnek számított. Sikereit az törte derékba, hogy egész családjával – így egész addig bíboros bátyjával – együtt kálvinista hitre tért, ami a vallásháború által kettészakított Franciaországban nem volt életbiztosítás. Amikor a vidéki hugenotta parasztnemes Jean Poltrot de Méré, Orléans ostroma közben meggyilkolta de Guise herceget, az esetet megpróbálták felhasználni az ellenfélnek túl tehetséges Coligny ellen. Meré-t kerék alá és sóskútba tették, végül rávallott az admirálisra, Condé hercegére. 1572-ben a református Navarrai Henrik és Valois Margit királylány esküvőjére sereglettek a vidéki protestánsok Párizsba. Egy, a Guise-ekhez tartozó ház ablakából rálőttek Colignyra, aki ezt a támadást még túlélte. Amikor Szent Bertalan éjszakáján megszólaltak a harangok, elsőként Colignyt ölték meg. Testét előbb az utcára dobták, aztán megcsonkították és a Szajnába vetették. Aznap még kétezer hugenottát mészároltak le. Csak a királyi család tagjai, Henrik és Condé hercegek úszták meg a katolikus hitre téréssel.

"Megöltem egy embert, hogy százezreket mentsek meg."
Jean Paul Marat, 1793. július 17.

Marie-Anne Charlotte Corday d'Armont megölte a „nép barátját”. Marat svájci születésű jakobinus volt, egy klasszikus idegbeteg vérivó. Charlotte Corday a mérsékelt forradalmárok, a girondisták híveként orrolt meg az ülőfürdőjéből halált osztó korabeli ávósra. Azután, hogy Marat jó bolsevikként leszámolt a kor megalkuvóival, nagyjából mindenkire nyaktilót követelt. Aznap, amikor a fiatal lány – magát besúgónak kiadva – a szobájába lépett, szintén rejtélyes betegségét kúrálta. A hivatalos álláspont szerint ekcémája volt, azért viszketett neki. A cinikusabbja tudni véli, hogy kénes ülőfürdőben trippert kezelnek, nem bőrbajt. A gyilkosság angyala (l'ange de l'assassinat), ahogy Alphonse de Lamartine nevezte, általdöfte, mint malacot a böllér. Végül Charlotte Corday is guillotine alatt végezte. Állítólag felpofozta a hóhér, amire a levágott fej helytelenítő képet vágott. A hóhért, a „kivégzési etikett megsértéséért” három hónap szabadságvesztésre ítélték. Úgy hírlik, a grimaszoló fejet a Bonaparte család őrizte, egész a XX. Századig.

„A hivatal nem más, mint munka nélküli élet.”
Abraham Lincoln 1865. április 15.

Abe Lincoln egy colos vidéki zugügyvéd volt. Rossz nyelvek szerint csak kiállhatatlan, hárpiatermészetű felesége hajszolta a politikába. Ennek ellenére a kétméteres, keszeg cilinderes igen aktív volt egy roppant népszerűtlen téma – a rabszolgák felszabadítása – témájában. Elnökké választását követően kitört az államszövetségből kivált déliek és a yankeek háborúja. Észak alig nyerte meg a polgárháborút, a Ford színházban rendezett ünnepségen John Wilkes Booth, egy a déliekkel szimpatizáló színész – miközben Lincoln testőre épp a torkát nedvesítette – fejbe lőtte az elnököt, majd kiugrott onnan, hogy mindenki láthassa ki volt az elkövető. Még a bokáját is kitörte. Nem csoda, hogy két héttel később, menekülés közben lelőtték.

„Melyik Ferdinándot, Müllerné?”
Franz Ferdinand Karl Ludwig Josef von Habsburg-Lothringen, Erzherzog von Österreich-Este, 1914. június 28.

Ferenc Ferdinánd a Ferencjóska unokaöccse volt. Egy cseláknőt vett feleségül, meg amúgy se kedvelte a vén pofaszakállas. Ennek ellenére ő volt a trónörökös, és már akkor keverte a szart, amikor még vígan uralkodott a kajzerundkönig. Azt tervezte, hogy a hatalmát majd a Monarchia mindenféle szlávjaira támaszkodva erősíti meg. Ennek ugyan mi, magyarok sem örültünk volna, mégsem mi lőttük agyon, hanem a szerbek, akik úgy gondolták, nekik kell kanalizálni a horvátok és bosnyákok osztrák és magyarellenes függetlenségi törekvéseit. A merénylő Gavrilo Princip és a „Fekete kéz” terrorista sejt mögött tulajdonképpen a szerb titkosrendőrség állt. Magát a merényletet ritka bénán tervezték meg, mégis sikerült. Azt szokták mondani, hogy a trónörökös halála robbantotta ki az első világháborút. Pedig az csak indok volt. A nagy háborút az robbantotta ki, hogy Európa hatalmai rivalizáltak, és jól le akarták rabolni az ellenérdekelt felet. Aki ezt nem hiszi, nézze meg a háború utáni Európa térképét.

„Részeges Griska”
Grigorij Jefimovics Raszputyin, 1916. december 29.

Raszputyint, kora Gyurcsok Józsefét azért ölték meg, mert orránál fogva vezette az elhülyült, beltenyésztett cári családot. A politikai éleslátástól fényévekre lévő Miklós cárt éppúgy, mint a hiszterikus, babonás Alexandra hercegnőt. Az analfébéta álszerzetes miközben elhitette a cári családdal, hogy jelenléte védi meg a vérzékeny cárevicset a haláltól, végigdugta Szentpétervárt. Azt mondják orgiákon űzte ki az ördögöt a finom hölgyekből azzal, hogy jól ráijesztett szarvas-patásra a lógva is a térdét verdeső férfiasságával. Mindeközben látomásaira hivatkozva sugdosott politikai tanácsokat a cár fülébe. Nesze neked állam és egyház szétválasztása, gondolhatnánk, de Raszputyin nem volt egyházi ember és ezt nem is titkolta. Megvilágosodott, szent embernek tartotta magát, legnagyobb hatással a pravoszlávia népies-babonás, eretnek vonala volt rá. Amikor a cári család barátai – látván, hogy milyen veszélyt jelent Oroszországra – elhatározták, hogy megölik, biztosra mentek. Mérget tettek a süteményébe és a borába, de meg se kottyant neki. Ekkor lelőtték, de kivánszorgott az utcára, ott még fejbe és hátba lőtték többször, bottal félholtra verték és a koponyáját is beszakították, majd a Névába vetették. A boncolás tanúsága szerint víz volt a tüdejében, tehát még a jeges folyóban is élt…