Helyi idő szerint ma hajnalban döntetlent játszott női kézilabda-válogatottunk Brazília ellen. Sajnálatra méltó módon azonban azt kell mondjam, nem a két csapat kiegyenlített küzdelméről fogom megjegyezni ezt a meccset.

A játék

A mérkőzés legelején úgy tűnt, hogy a magyar csapat már a második meccset követően a negyeddöntőben tudhatja magát. Mindez még a félidőben is így volt, hisz a remek játéknak köszönhetően 5 gólos előnnyel mehettek a lányok az öltözőbe (Magyarország – Brazília, 17-12). A második félidőben azonban fordult a kocka. A brazilok változtattak a védekezésen, ami megzavarta hazánk lányait. Nem csak kiegyenlített, hanem a mérkőzés vége előtt mindössze három perccel vezetést is szerzett a dél-amerikai gárda. Szerencsénkre Ferling és Szűcs góljaival visszahoztuk a már veszettnek hitt reményt és ismét az egálnak örülhettünk. De itt még nem volt vége! A brazilok ismét betaláltak, s az egy pont megmentéséhez csak 1 másodpercünk volt. De meg lett! Tomori szabaddobás-gólja betalált, a végeredmény 28-28. Szép volt lányok!



Nekem a játék tetszett, minden elismerésem. Igaz, hibáztunk, nem is keveset. A második félidőben mintha nem is azt a csapatot láttam volna játszani, amelyik nemrég pihenni ment. Azonban az ellenfél játékában is voltak hullámhegyek és hullámvölgyek. A jobb pillanatokat nekünk köszönhetik, mert felhúztuk őket, a rosszabbakat pedig kihasználtuk. De előttük is fejet hajtok, mert nem minden csapat tud felállni és vezetést szerezni több gólos hátrányból. Főleg nem a magyarokkal szemben!

Vendetta?

És ezek után mi az, ami felül tudja múlni a remek mérkőzést? A botrányos játékvezetés. A lengyel bírók kritikán aluli módon irányították a meccset. A második félidőben – amikor többször úgy tűnt, már leáldozott csillagunk – a bírók hihetetlen döntéseinek köszönhetően még siralmasabb lett a helyzet. Már álltam a tévé előtt és nem hittem a szememnek! Akárcsak kommentátor kollégám, aki nem győzte türtőztetni magát, nehogy valami olyat mondjon, amit később megbánhat. De a tény az tény: egyértelműen ellenünk fújtak! Amit a braziloknak megadtak, azt nekünk nem, amit nálunk kiállítással „jutalmaztak”, azt náluk legfeljebb egy szabaddobással. Az utolsó, egyenlítő gólunkat magában rejtő szabálytalanságot is csak nagy nehezen volt hajlandó meglátni a játékvezető. Jobb helyeken 5 másodperccel hamarabb fújják le, ha nem engedik az ellenfelet a labdához, pedig az övé lenne …



De kérdem én: mivel érdemeltük ki ezt a bánásmódot? Talán a 2007-es októberi barátságos futballmérkőzésünkkel? Tavaly ősszel október idusán játszottunk a lengyel nemzeti tizeneggyel. Akkor egy 20 éves átkot sikerült Várhidi csapatának megtörnie. Ez előtt utoljára 1987-ben sikerült diadalt aratni a polák együttes felett. Az 5-3-ra megnyert EB-selejtező után csak hetedszerre sikerült ismét győzelemre váltani a lehetőséget.

Az is elképzelhető ám, hogy nem ez a „tét nélküli” futballmeccs volt az ellenszenv kiváltó oka.
2007. decemberében is borsot törtünk a lengyelek orra alá. Akkor még a sportág is megegyezett: a női kézilabda-világbajnokság középdöntőjében 28-26-ra győztük le „barátainkat”.

Előre tovább a rögös úton

Szerencsére ezen az akadályon is átkeltünk, reméljük innentől már sima az út az aranyéremig.
Eközben pedig ne feledkezzünk meg a már elért és még előttünk álló sikerekről sem! Hajrá Magyarok!