A magyar társadalmi ízlésnek valószínűleg minden olyan műsor a kedvére van, amiben azt ábrázolják a tévések, hogy a bank, a rút és könyörtelen gonosz, igyekszik kiszolgáltatni saját kénye-kedvének a szorgosan dolgozó népet. Vevők vagyunk a megrajzolt ördögre, és valahogy így is képzeljük el a nagytőkést, aki csak a profitért nyitja ki vörös szemét reggelente, ha egyáltalán alszik, és nem azon munkálkodik drága krémmel puhított mancsaival, hogy válságot formázzon nekünk.

A kellékek

Már a játék nyitánya is beszédes. Lendületes zene, mozgó kamerák, és nagyon dögös, szép lábú, minit viselő lányok hozzák a nyereményeket szimbolizáló bőröndöket. Huszonegy ilyen van, és a bennük található összegek ezer forinttól a sodokus wc-papíron át egészen a huszonegymillióig terjedhetnek. Igazi nyálcsorgató kép: pénz és jó csajok egyen öltözékbe.

Mennyit tudsz?

Huszonegy játékos kezébe kerül táska, ám ebből adásonként csak egy játszhat ténylegesen a huszonegymillióért. Ennek a játékosnak a kiválasztása egy közepesen komolytalan kérdéssel történik. Ha véletlenül nem tudná valaki, elég jó eséllyel tippelhet, hiszen háromból kell kiválasztania az egyetlen helyes választ. Egyharmad eséllyel a zsiráfoknak is sikerülne, ugyebár.

Nyilvánvalóan azért kell ez a kérdés, hogy ne legyen száz százalékban szerencsejáték a műsor, az ugyanis állami monopólium, amit nem lehet csakúgy űzni egy vetélkedőben. Ilyenkor ez a megoldás, egy könnyű kérdés, aztán hajrá, mehet a gátlástalan tippelgetés. Tehát a játék üzenete: tippelj egyet, ha nincs meg a válasz, aztán irány a piac, ahol alkudozhatsz a bankkal, ahol merhetsz nagyot álmodni.

Űzd az unalmat!

Innentől bőröndszámok és összegek veszik át a főszerepet, amivel igazi művészet megtölteni egy kereskedelmi-tévés műsorórát, és pontosan ezért tartják ott Kovács Áront, aki a lehetetlen feladatnak annak ellenére is elég jól megfelel, hogy Gundel Takács Gábor súlyos árnyéka nehezedik munkásságának minden percére.

Szintén az unalomba fulladás ellen alkalmazott stratégia a gyakorlatilag állandó játékosállomány szerepeltetése. Egyesével cserélődnek, így mindig van kit bemutatni, de húszan már ismerik egymást, és legalább a nézőknek sem kell a sok új arccal bíbelődni. Az ismertség ezen felül közös történeteket generál, és van idő arra, hogy megcsillanhasson egy-két érdekesebb személyiségvonás, amiből végül valamiféle műsor kerekedhet.

A bankigazgató

A legfontosabb karakter a bankigazgató. Nála van a pénz, a döntés, a hatalom. Gyakorlatilag teljes a jellemkontraszt közte és a lezser műsorvezető között. Kovács Áron hiperkommunikatív, látványos és mozgékony, a bankigazgató viszont a játéktér fölött (!) egy beüvegezett irodában kémleli a majd egy tucat monitort, hogy aztán adjon egy ajánlatot.

És azok az ajánlatok! Nem mond ő semmit személyesen, hanem letelefonál a stúdióba. A bőröndnyitogatások után van némi hatásszünet, zene nélkül, majd amolyan pártállami fegyelmet sugárzó, kerregős-fémes csörgéssel jelentkezik az igazgató úr, és valószínűleg koppanós keménységgel belemondja a telefonba a matekot.

Állítom, lesz egy Aktív-adás, ahol überbraking formájában leleplezik a bankigazgató kilétét. Ultimate médiaesemény. Tuti.

A játékos

A játékos egyik fontos tulajdonsága, hogy lehetőség szerint polgári foglalkozása van. Fehérnemű üzletet vezet vagy tanár, a lényeg, hogy szorgos dolgozó benyomását keltse, aki a nyereményért szembekerül a bankkal.

Ebből aztán kibontakozik az üzenet, miszerint a dolgozó nép véres párharcot vív a bankvilágot megtestesítő igazgató úrral (akit még tegezni sem lehet ám), hogy végül látványosan őrlődjön az ajánlat és a lehetséges nyeremény között.

A kapitalizmussal vívott harc rendkívül egyenlőtlen. A játékosoknak gyakorlatilag semmilyen eszközök nem állnak a rendelkezésükre. Mindegy mennyire okosak vagy milyen gyorsan tudnak futni, itt egyedül az számít, mennyire nyitnak szerencsésen bőröndöt.

Eme a torz helyzetből következik, hogy a játékosok tehetetlenségükben az ijesztő babonásság tüneteit produkálják. Helyenként számmisztikai alapképzésnek hat a műsor, máskor meg bugyuta párhuzamok segítségével választanak bőröndöt. Például kicsi lánynál kis összeg, ilyesmi. Ám a végső kérdés, amitől mindenki a megoldást várja, a „mit érzel?” Mintha bárki megérezhetné, mi van a lezárt táskában, és ha valaki kábé eltalálja, akkor az máris a táskákkal történő telepatikus kapcsolatok Albert Einsteinje. Egy igazi kiválasztott Uri Geller után.

Jól játszottál!

Ez már nem a Mindent vagy semmit, esetleg a Legyen ön is milliomos világa. Még a valóságshow-hősöknek is fel kellet mutatniuk legalább azt, hogy szórakoztatóak a képernyőn. Az Áll az alkuban nem számít a játékos képessége, ha egy vízen úszó fatuskó tudna beszélni, lenne esélye a főnyereményre. Ebben a közegben nem nagy bók, ha valaki jól játszott, és ez csak azért szomorú, mert azt sugallja a műsor, hogy a bankigazgatók világában sincs semmilyen racionális eszköz a boldogulásra. Rájár a rúd a kapitalizmus médiaábrázolására.