Tisztelt Országgyűlés!

Munkahely, tudás és tulajdon – ezek teremtik meg a biztonságot, erről kell hát szólnia a politikánknak. A továbbiakban hadd fordítsam ezekre figyelmünket.

Az új magyar polgárosodás első feltétele a biztonságot adó, jó minőségű és megfizetett munka. Munkahelyeket megőrizni, teremteni, kifehéríteni bonyolult feladat. Sok eszköz együttes alkalmazására van ehhez szükség: összehangolt regionális, kistérségi fejlesztésekre, korszerű oktatásra és szakképzésre, munkára ösztönző adó- és járulék, valamint szociális- és munkaügyi politikára. Mindenütt van tennivalónk, de most csak az adó- és járulék-, valamint a szociális és a munkaügyi politikára utalnék.

A kormány tudatában van annak, hogy csökkenteni kell a munkabérre rakódó járulék- és adóterheket annak érdekében, hogy könnyebb legyen a foglalkoztatás, hogy kevesebb akadály álljon a legális foglalkoztatás előtt. Elsődleges célunk tehát a munkahelyteremtő tehercsökkentés. Ennek határozottnak, de megfontoltnak kell lennie. Határozottnak az irányokat, és megfontoltnak a mértéket tekintve. Számításaink azt mutatják, hogy az egyensúlyi célok veszélyeztetése nélkül jövőre mintegy 200 milliárd forinttal biztosan csökkenthető az adóterhelés. Ha kiderül – mint ezt néhány szakértő állítja –, hogy ennél nagyobb mozgásterünk van, akkor a rendelkezésre álló további forrásokat is elsősorban tehercsökkentésre, illetve hiánycsökkentésre kívánjuk fordítani. Azért, mert ez az érdeke a magyar gazdaságnak, összességében valamennyi munkavállalónak, az egész országnak.

De nem elég az adókat és a járulékokat csökkenteni, hanem korrigálni kell segélyezési rendszerünket annak érdekében, hogy az ne tartsa távol a munkától időnként azokat is, akik – ha lenne munkahely, és ha akarnának – akkor tudnának dolgozni, sőt legálisan dolgozni.
Mindannyiunknak az az érdeke, hogy aki tud, az dolgozzon, dolgozhasson. Hogy ne segélyből kelljen megélnie, illetve ne abból akarjon megélni, ha egyébként képes dolgozni és van rá lehetősége. Ha így teszünk, akkor több marad a valóban rászorulóknak, azoknak, akiknek egyetlen esélye a közösség gondoskodása. A közösségnek pedig kötelessége van velük szemben. Fenn kell tartani a segélyezés rendszerét, mint utolsó mentsvárat, mint utolsó menedéket mindazok számára, akik máshogy nem tudnak emberi életet élni.

Az egyes részletekről a kormány folytatja az előkészítő szakértői tárgyalásokat és az előzetes egyeztetéseket, a kialakult javaslatokat hamarosan bemutatjuk, és a társadalmi partnereknek érdemi vitára ajánljuk.

Azt mondtuk, hogy munka, tudás és tulajdon. Következzék hát a tudás! Sok-sok szakértő elemzése, értékelése alapján pontosan értjük, hogy nagyobbrészt a korai gyermekkorban és az iskolában dől el későbbi életünk sorsa. Az elmúlt évek tapasztalatait felhasználva, a jelenleg futó programokra is építve, szakértőink és szakpolitikusaik az Oktatási Kerekasztallal együttműködve átfogó javaslatokat dolgoztak ki az elmúlt hónapokban.

A javaslatok felölelik a korai gyermekkori neveléshez nyújtandó támogatást, a bölcsődei, óvodai fejlesztéseket, az informatika, az idegen nyelv, a természettudományok oktatásának és tanulásának kiemelt támogatását. Meg kívánjuk tárgyalni, miként fordíthatunk több figyelmet a tehetséges vagy éppen a hátrányos helyzetű gyerekekre. Most csak egyetlen példát említve azt kívánjuk többek között megvitatni, hogy helyes-e és elfogadható-e, hogy fokozottan elismerjük a hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó tanárok többletteljesítményét, és ezért mondjuk havi 30-50 ezer forint kiegészítő támogatást kapnának.

De menjünk tovább! Külföldi példák alapján ajánlás készült a tanulók és a tanárok hordozható számítógéppel történő ellátására, régi adósságot törlesztve pedig program a középiskolai kollégiumok fejlesztésére. Végül hozzáteszem, hogy újra élettel kívánjuk megtölteni a közösségi és kulturális intézményeket, művelődési köröket és házakat, ezért átfogó művelődésiház-felújítási programot indítunk és jelentősen növeljük a közművelődés költségvetési támogatását.
Fektessünk be a tudásba és a műveltségbe, áldozzunk erre többet európai és nemzeti forrásainkból! Éppen ezért a jövő évi költségvetésünkben az ideinél mintegy 50 milliárd forinttal többet tervezünk ilyen célokra.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Munka, tudás és tulajdon – ezek állnak politikánk középpontjában. Engedjék meg, hogy végül áttérjek az új magyar polgárosodás programjának harmadik feltételére. Magyarországon a rendszerváltozás óta nem volt még olyan program, amely válasz kívánt volna adni arra a feszítő társadalmi, történelmi ellentmondásra, ami abból származik, hogy tulajdonosok sokasága nélkül szeretnénk polgári demokráciát teremteni. Márpedig tulajdon nélkül nincs szabad polgárság, szabad polgárság nélkül nincs polgári demokrácia. Szabadság, felelős, demokratikus rend és szociális piacgazdaság!

Mindjárt gyorsan hozzáteszem: a modern polgári demokráciában a tulajdon sokfajta lehet. A műveltség, a tudás éppúgy a tulajdon része, mint a megfogható fizikai javak világa. Akinek sem ez, sem az nem áll a rendelkezésére, az bizonytalanabbul áll a lábán. Aki viszont mindkettőben gazdag, az biztonságban érezheti magát.

A műveltségről és a tudásról már szóltam. Most hadd fordítsam figyelmünket a szűkebb értelemben vett tulajdon irányába!

A rendszerváltás pillanatában Magyarország lakosságának túlnyomó része nem rendelkezett érdemleges tulajdonnal és ez a helyzet érdemben azóta sem változott meg. Egyetlen kivétel volt, amely sokaknak megadta a tulajdonosi büszkeség érzését: amikor lehetővé vált, hogy családok százezrei váljanak tulajdonosaivá az általuk lakott önkormányzati, állami bérlakásnak. Ez volt az első, és mostanáig az egyetlen olyan állami program, amely hozzásegítette az emberek százezreit ahhoz, hogy a szó szoros értelmében belakják az országot, amiben élnek és dolgoznak. Hogy legyen valamijük, amire azt mondhatják: Ez a miénk, nekünk is tulajdonrészünk van az országban, esélyünk van a gyarapodásra, az előrelépésre.

Több mint félmillió bérlakás került akkor a benne élő családok tulajdonába, több mint félmillió új tulajdonos született, ami csaknem kétmillió embernek adta meg egy biztonságosabb élet esélyét vagy érzését közvetlenül a rendszerváltozás után.

Tizennyolc évvel később ugyanakkor az a helyzet, hogy ezek közül a családok közül sok százezernek azóta sincs semmi más tulajdona, csak legfeljebb a lakás, amelyben él, és amit kedvezményes áron akkor és ott, abban a programban vásárolt meg.

Az új lakástulajdonosok születését követő több mint egy évtizedben az állam első lépését nem követte újabb. Az egyéni, családi polgárosodás közvetlen állami ösztönzése megtorpant. Ezrét aztán itt az ideje, hogy újra megnyissuk mindenki számára a tulajdonossá válás útját!
A magyar állam tulajdonában több ezer milliárd forintnyi érték van. Ez mindünk vagyona, de tudom, hogy a hétköznapok embere nem egyszer ebből semmit, vagy csak nagyon keveset érez. Mi több, néha úgy érzi, hogy ami mindenkié, az igazából senkié sem. Ezért aztán kisebb a köztulajdon becsülete és kevesebb az érte viselt felelősség is.

Azt javasoljuk, hogy a következő hónapokban indítandó Új Tulajdonosi Program keretében valamennyi magyar ember számára teremtsünk esélyt arra, hogy tulajdonos lehessen.