Ha most lenne lehetőséged, kimennél még játszani?

Mint színész nem tudnék, mert nem beszélek annyira jól idegen nyelven. Éneklésben jó kiejtésem van, azzal talán lehetne kezdeni valamit. De jelenleg nem mennék el, mert Dávidot még egyszer nem szeretném ilyen hosszú időre itt hagyni. Az egész musical színjátszás úgy működik nálunk, mint egy „mágikus mintha”. Mintha külföldi produkciókat hozzánk ide, mintha nagyon jó lenne a darab, de nem. Azt gondolom nem profi, egyik sem. Ott az emberek egymásból váltották ki a tiszteletet, profitorientált családként működött. Nálunk már lelketlen és pénzorientált az egész. Pedig nem attól lesz valami profi, ha sok pénz van benne, és a nagy neveket feldobjuk a színpadra. Ennek nem így kéne működni.

Érzed már az elején, ha valami nem profi?

Igen, vannak eleve elrendelt dolgok, amin tényleg lehet érezni.

Akkor el sem vállalod a szerepet?

Volt már példa ilyenre is.

Édeskettes hármasban, Az Operaház fantomja, Made in Hungária, Aranycsapat. Ezekben játszol jelenleg. Elégedett vagy a szerepeiddel?

Igen, ilyen fokú elégedetlenség nincs bennem. Az nem tetszik, hogy látom ezt a fásultságot, és a műmosolyt, ami egyre több emberre jellemző. Ez előbb utóbb a színház halála lesz, de a musical műfajé mindenképp. Ez a műfaj, akármennyire nehéz, és komoly műfaj, csak akkor hódít, ha könnyednek látszik. Persze az embernek el kell játszani a szerepet, de én nem hiszek abban, hogy ha nincs meg az őszinte mosoly, akkor parancsszóra előkerül. Én legalábbis nem ilyen típus vagyok.



A Édeskettes hármasban című darabot tavaly áprilisban mutatták be a Madách Színházban, Balla Eszterrel játszol benne.

Igen, ez egy érdekes feladat. Nagyrészt a saját életemmel szembesültem. Domináns benne a próza és így teljesen más jellegű koncentrációt, gondolkodást igényel. A darab úgy kezdődik, hogy ülök a zongora mögött, és egy dalt komponálok. Mikor eljöttek a barátaim megnézni az előadást, már az elején hallottam a röhögést, mert ők tudják, hogy otthon is mindig zongoránál ülök. Hihetetlen átfedések vannak, akár a nők terén is. Ennek csak örültem, mert volt honnan meríteni.

Ezek szerint könnyebb dolgod volt, mint az Alföldi Róbert, Oroszlán Szonja párosnak. Egyébként megnézted őket?

Csak a premieren. Teljesen más a habitusunk Robival. Még azt is mondhatom, hogy más kor, mert azaz 5-6 év, ami között van, az is egy generációs váltás. Nem gondoltam, hogy ezt máshogy kéne megoldani, mint ahogy játszom.

Elkezdődött a Csináljuk a fesztivált! harmadik szériája és ismét benne vagy. A másodikat megnyerted egy Máté Péter dallal. Közel áll hozzád ez a fajta zenei világ?

A zenei világ nem is annyira, de Máté Péter igen. Fantasztikus embernek tartom, aki nagyszerű adottságokkal rendelkezett. Úgy énekelt, ahogy senki más ebben az országban. Közel áll hozzám, az a fajta szellemiség, amit ő képviselt. Nem véletlen hogy még mindig ilyen erősen él az emberekben. Nagyon kevés olyan előadó van, aki hordoz magában valamiféle gondolatiságot. Ő ilyen volt.

Rád jellemző, hogy megzuhansz?

Hajjaj! Igen, ilyen szempontból is sok hasonlóság van közöttünk Máté Péterrel. Ha az ember ilyen extrán szenzitív érzésekkel van megáldva, akkor ez benne van a pakliban. Buták azok, akik azt gondolják, hogy ha kapnak az élettől egy adottságot, akkor annak ne lennének hátulütői. Tisztában kell lenni azzal, hogy mindennek megvan az ára. Ha az egyik oldalon kapsz valamit, azt a másikon elveszik. Koraszülött gyerek voltam és idegileg labilisabb vagyok, mivel ezek a tulajdonságok pont a kilencedik hónapban fejlődnek ki. Szedhetnék bogyókat, ami lenyugtatná a habitusomat. Ez eddig oké, de mi van, ha lenyugtatja azt is, amit ott fent, a színpadon csinálok? Vállalom magam így, akármi is legyen az ára.

Az már az elején kiderült, hogy mennyire fontos számodra a család. A válásodat hogy dolgoztad fel?

Nagyon megviselt. A legnagyobb szomorúság nekem az volt, hogy a fiamnak nem ezt szántam. Igazi családot akartam neki. Ettől függetlenül, nagyon szép, élményekkel teli élete van. Mindig ő van központban, ha épp nincs, akkor kiharcolja magának. Mikor neki indultam az Ullmann Mónival való kapcsolatnak, vagy bármelyik másiknak, nem úgy képzeltem el, hogy az majd véget ér. Önmagammal szemben volt ez kudarc, és ezt a legnehezebb feldolgozni, és túllépni. Ugyan már elmúlt, de az ember mindig hurcolja magával. Az a bizonyos hátizsák folyamatosan telik, és nem árt vigyázni vele.

Dávid már 12 éves lesz. Mennyire érdekli őt a színház?

Borzasztóan. Ha tehetné reggeltől estig, ott lenne. A hétvégén is Made in Hungáriát játszottam és mondtam, hogy viszem a nagymamához. Ő közölte, hogy inkább velem jönne, pedig ha nem látta legalább negyvenszer, akkor egyszer sem. Tukmálni nem kell a gyerekre a színházat, az biztos. Ennek Móni nem mindig örül, amit meg is értek.

Van pár díjad is. EMeRTon-díj 2000-ből, „A legnépszerűbb színésznek” járó Súgó Csiga-díj 2004-ből, Gundel-díj 2006-ból. Mit jelent számodra a népszerűség és a szakmai elismerés?

Az elismerések mindig fontosak. A szakmai és a közönség is. Nem csak a magam örömére játszok, hanem a nézőkért is. A szakmai elismerés talán azért fontos, mert nem jártam a főiskolára. Egy olyan műfajában vagyok ennek a szakmának, aminek a megbecsülése nem a legjobb. Bár sokat változott az utóbbi években.

Viszont filmvásznon nem sűrűn látunk. Hogy állsz a filmezéssel?

Abból a világból én teljesen kimaradtam. Pár éve kezdtem érezni, hogy szívesen forgatnék, kipróbálnám, hogy milyen. Most úgy néz ki, hogy lesz rá lehetőségem. Nyáron jön egy film, amiben játszani fogok. Valahol nagyon várom már, ám félek is tőle. De ettől lesz nagyobb kihívás.