Bod Péter Ákos nyilatkozta, hogy veszélyes az, ha külföldről úgy tűnik, hogy Magyarország csak a pénzintézetek kölcsöneivel tartható életben. A közgazdász ezt a 180 milliárd forintos közép-kelet-európai „segéllyel” kapcsolatban mondta. Mi a véleménye, tényleg így látszik?

Nagyon érdekes, hogy a térségünkből a globális pénzhatalmi rendszer az elmúlt évtizedben átlagosan évente körülbelül ekkora összeget vont ki. Ez részben adósságszolgálat, illetve az itt tevékenykedő külföldi, döntően nyugati multinacionális vállalatok. Bizonyos értelemben tehát Gyurcsány Ferenc azt az összeget kérné vissza egy évtizedre elnyújtva, amelyet egy év alatt rutinszerűen szívtak ki. Ez egy megmosolyogtatóan szerény kérés. Akár úgy is meg lehetne címezni a kérdést, hogy „Tisztelt globális hatalom! Pontosan annak érdekében, hogy a jövőben is el tudj szívni belőlünk ilyen összegeket, most valamennyit juttass vissza. Ha nem, akkor összeomlik a térség és elbukod az egészet.”

Bod Péter Ákossal nem értünk egyet. Ő továbbra is azt mondja, amit a jobboldal vezető közgazdászai, Cséfalvay, Matolcsy, Járai, vagy Varga Mihály, követve a Surányi, Bokros, vagy a Reformszövetség által fémjelzett liberális politikát. Ők továbbra is azt mondják, hogy ennek a térségnek a baja a túlfogyasztás, holott ők is pontosan tudják, hogy az aktív keresők hatvan százaléka nettó 70 ezer forintot visz haza, havi 200 óra nehéz fizikai munkáért. Az ország leggazdagabb embere a lehető legtermészetesebb módon mutat rá a milliókra, rájuk förmedve, hogy „mi ez a hedonizálás”? Lehet ezt csinálni, csak akkor nem kell meglepődni a következményeken.

Elég baloldaliasnak tűnő gondolat volt.

Megszoktam már, hogy különböző bélyegeket kapok, ezzel nem tudok mit kezdeni. Úgy vélem, hogy nagyon veszélyes helyzetben van a világ és Magyarország, s próbálom felhívni a figyelmet, például arra, hogy nálunk 2008-ban az egy keresőre jutó reálbér a 30 évvel ezelőttivel volt azonos. Ez most még tovább csökken: 2010-ben a 34 évvel ezelőttivel lesz megegyező a reálbér, a társadalom alsó 50 százalékának pedig még rosszabb lesz, az ő reálbérük a 40-50 évvel ezelőttinek lesz megfelelő. Mi lesz így? A rossz helyzetben lévőket az 50-es évek szintjéig nyomjuk vissza? Közben meg csodálkozunk az iszonyatokon, a bűneseteken, a lelki, erkölcsi, szellemi szétrohadáson? Meg nulla toleranciát hirdetünk, mintha ezeket rendészeti eszközökkel lehetne megállítani? Lehet persze rendőrállamot kreálni, csak ettől – s ezt már láttuk Latin-Amerikában és Afrikában is – nem oldódnak meg a dolgok, sőt.

Nagyon veszélyes, kritikus pontnál van a magyar társadalom, ezt valószínűleg mindenki érzi. Józanul kellene gondolkodni, de azt kell mondjam, hogy a magyar eliteket most gátlástalanul cinikusnak látom. Bibó István jóslata látszik beteljesedni, aki az Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem című dolgozatában azt írja: ha egy közösség a hazugságok olyan zsákutcájába szorul, amelyben a dolgokat nem lehet, nem szabad a nevükön nevezni, akkor ez elkerülhetetlenül az elitek, majd az egész közösség értelmi és erkölcsi lezülléséhez fog vezetni. Szerintem pontosan itt tartunk.

Ha már lezüllés. Van egy hitelválság, az állam mégis hiteleket vesz fel. Ez egy ellentmondásnak tűnik, azonban ez az ellentmondás úgy folytatódik, hogy hiteleket veszünk fel, de még sincs pénz semmire.

Rendkívül pontos megállapítás: éppen ez jelzi, hogy valami mégse stimmel. A szokványos logikával ez megmagyarázhatatlan. Éppen ezért igyekszem rámutatni arra, hogy a szokványos logika helyett csak egy neoliberális megközelítéssel tudnak dolgokat megítélni. Már Kádár János is azt ismételgette 1979-ben – akkor volt az első ilyen, liberális jellegű megszorítás –, hogy „elvtársak, az a baj, hogy többet fogyasztottunk, s túlnyújtózkodtunk a takarón.” Ugyanez a logika ismétlődik: az a baj, hogy sok a kiadás, s ezért mondják, hogy vissza kell vágni az állami kiadásokat. Igen ám, de amikor deficit van, akkor nem csak a kiadás visszafogása lehet üdvözítő, hanem probléma lehet a kis bevétel is. Jellemző módon soha nem vizsgálta a mai elit azt, hogy a kiadás sok-e, vagy a bevétel túl alacsony. Amennyiben az utóbbi az igaz – s nézetem szerint erről van szó –, akkor tudomásul kell venni, hogy a magyar társadalom bőven megtermeli, létrehozza a saját fogyasztásának, az oktatás, az egészségügy, az infrastruktúra megfelelő működtetésének feltételeit.