Biztos úr, mandátuma végéhez közeledve milyennek értékeli az ötéves biztosi tevékenységét? Mely területeken sikerült jelentős eredményeket elérnie?

A kezdet nem volt könnyű, hiszen több évtizedes külügyi munka után a számomra gyakorlatilag ismeretlen adó- és vámügyi politikát kellett átvennem. Kemény, napi 12-14 órás munkával azonban hamar megszereztem a szükséges ismereteket. Sőt, nemcsak megtanultam, hanem meg is szerettem ezt a területet, amikor tapasztaltam, hogy milyen hatékonyan tudjuk segíteni az Unió céljainak elérését. Még az sem vette el a kedvemet, hogy minden egyes javaslatom elfogadásához a pénzügyminiszterek tanácsa egyhangú támogatása kellett. Ezt mindvégig egy érdekes kihívásnak tekintettem, hiszen a kompromisszumok kialakításában segített a korábbi külügyi tapasztalatom.

Visszatekintve az elmúlt öt évre, büszke vagyok arra, hogy sikerült jó néhány, sok éve megoldatlan ügyet rendezni. Ezek közé tartozik például a kedvezményes áfa-kulcs használatának kiterjesztése a nagy munkaigényű szolgáltatásokra. S ennek különösen nagy szerepe volt abban, hogy most – éppen a válság körülményei közepette – kisvállalkozások ezreit és munkahelyek tízezreit sikerült megóvni. Ennek a megállapodás-csomagnak a része volt az is, hogy a távfűtést is lehet kedvezményes áfa-kulccsal szolgáltatni, ami Magyarországon több mint egymillió család fűtési költségeit csökkenti lényegesen.

A vámunió területén pedig a fogyasztók biztonságát, egészségét, sőt életét veszélyeztető hamisított termékek bekerülésének a visszaszorítását sikerült elérnünk.

Fontos eredmény volt az adócsalás és az adókikerülés elleni stratégia kidolgozása és elfogadtatása is, hiszen ezek uniós szinten évi 200-250 milliárd euró veszteséget jelentettek, ami óriási összeg.

Mennyire volt nehéz a többi biztossal való közös munka? Milyen volt a bizottsági ülések hangulata?

Számomra a beilleszkedést könnyítette, hogy a biztosok közel egyharmada volt külügyminiszter, s így velük már régi ismerősként üdvözölhettük egymást. Így nekik is – hozzám hasonlóan – egészen más területet kellett megtanulniuk, mint amivel azelőtt foglalkoztak. A biztosok egyharmada konzervatív, egyharmada szociáldemokrata, egyharmada pedig liberális politikai felfogású, ennek ellenére az öt év alatt egy alkalommal sem merült az fel, hogy a különböző biztosok politikai hovatartozás szerint sorakozzanak fel. A vita résztvevői kizárólag szakmai megfontolások alapján vitáztak vagy értettek egyet. Ez nagyon eltér a magyar politikai gyakorlattól.

A vitakultúrát – és a biztosok közötti személyes kapcsolatot – a következő példával tudnám illusztrálni. Az általam egyik legnagyobbra tartott és világszerte is elismert biztossal három alkalommal volt vitám, s ezekből mindig az az álláspont került ki győztesen, amelyiket én képviseltem. A harmadik után már kezdtem magam kényelmetlenül érezni, tartottam attól, hogy esetleg megromlik a nagyon jó személyes viszonyunk. Már éppen azon gondolkoztam, hogy meghívom egy vacsorára az itteni magyar étterembe és közlöm vele ezt, de ő megelőzött. Kaptam tőle egy kézzel írt egyoldalas levelet, amelyben megdicsérte a vitakultúrámat és azzal zárta, hogy „örül, hogy együtt dolgozhat velem”. Ez a levél nekem örök emlék marad az európai politikai kultúráról.

Munkája során milyen volt a kapcsolata a mindenkori magyar nemzeti kormánnyal és a magyar európai parlamenti képviselőkkel?

A biztosokat a nemzeti kormányok jelölik, de abban a pillanatban, hogy az Európai Parlament elfogadja a személyüket és a biztosok leteszik a hivatali esküt, megszűnik a kapcsolatuk a nemzeti kormánnyal (azaz nem utasíthatóak a kormányok által). A biztosoknak ugyanis szigorúan tilos nemzeti érdekeket képviselni.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy az biztos ne tudná közvetett módon segíteni az országát. Segítheti a kormányt tanácsokkal, segíthet azzal, hogy egy-egy kérdésről közvetíti a brüsszeli véleményt. De legjobban azzal segíthet, hogy a bizottsági üléseken úgy fejti ki a véleményét, hogy – az én példámnál maradva – nem Magyarországra, hanem „az új országok szempontjainak figyelembevételére” vagy „a közepes méretű országok érdekeire” vagy adott esetben „a közép-európai környezeti viszonyok figyelembevételére” hivatkozok. Egyik esetben sem mondom ki Magyarország nevét, mégis mindegyik esetben hazám érdekét is megjelenítem.

A kérdés második részére válaszolva: mindegyik politikai családnak (konzervatívoknak, szociáldemokratáknak, liberálisoknak) van egy egyeztető fóruma, ahol az adott politikai irányzathoz tartozó biztosok az európai parlamentben lévő frakciók vezető politikusaival és az adott „anyapárt” vezető politikusaival – általában havonta egyszer – összeülnek és megvitatják a tennivalókat. Így közvetetten ugyan, de az Európai Parlament szocialista tagjaival is folyamatos kapcsolatban voltam.