2024. május 11. - Ferenc

Vádat emeltek Verók István ellen

A Fővárosi Főügyészség kedden vádat emelt Verók István volt MSZP-s terézvárosi polgármester és tizenhárom társa ellen, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt.
2011. március 8. kedd 13:57 - HírExtra
Skoda Gabriella, a főügyészség szóvivője az MTI-hez eljuttatott közleményében az egyik vádlottat V. Istvánként említi.

A vádirat lényege szerint a vádlottak - mint a terézvárosi önkormányzat képviselő-testületének tagjai, illetve az önkormányzat jegyzője - 2004-ben vagyonkezelői kötelezettségüket és a rendeltetésszerű gazdálkodás szabályait megszegve úgy értékesítették az E. Kft.-nek a VI. kerületi, Andrássy út 47. szám alatti, önkormányzati tulajdonban lévő ingatlant, hogy azzal az önkormányzatnak legalább 127 millió forint vagyoni hátrányt okoztak.

Az ügyben az eljárást a Fővárosi Bíróság folytatja le. A vádlottak szabadlábon védekeznek - áll a közleményben.

Januárban a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt vádemelési javaslattal élt Verók István és több MSZP-s és SZDSZ-es képviselő ügyében.

A BRFK gazdaságvédelmi főosztálya az említett bűntett elkövetésének gyanúja miatt további eljárást folytat ismeretlen tettes ellen több más, Andrássy úti ingatlannal, egy Liszt Ferenc téri házzal, egy Bajcsy-Zsilinszky úti és több Izabella utcai ingatlannal összefüggésben. Tart a nyomozás a terézvárosi önkormányzat tulajdonában álló hatvanöt tetőtéri ingatlan elidegenítése és a Hunyadi téri beruházások ügyében is.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását