2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Gyurcsány koalíciós tárgylásokra számít

A Demokratikus Koalíció azt javasolja, hogy ha a baloldali pártok nyernek a választáson, akkor már másnap kezdjenek tárgyalni a koalíciókötésről. A DK elnöke szerint ha csak a Jobbikkal együtt lenne többségük, akkor szakértői kormányt kell felállítani majd egy év múlva új választást tartani.
2018. április 5. csütörtök 16:18 - HírExtra
 

Gyurcsány Ferenc csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a "demokratikus" ellenzék győzelme esetén már hétfőn meg kell kezdeni a tárgyalásokat, amelyeket a legtöbb listás mandátumot szerző pártnak kell vezetnie. A tárgyalások során a kormányfő személyről, a kormány összetételéről és kormány programjáról kell megállapodni - tette hozzá.

A pártelnök hangsúlyozta, miután a "demokratikus" ellenzéki pártok programjai közel állnak egymáshoz, ezért ebben az esetben egy nyugodt és eredményes tárgyalás várható. Gyurcsány Ferenc arra az esetre, ha az ellenzék csak a Jobbikkal együtt szerez többséget, egyik párthoz sem kötődő szakértői kormányt és miniszterelnököt javasol.

A szakértői kormányt a jelenlegi ellenzéki pártok kívülről támogatják majd - tette hozzá. Ez a kabinet egy év alatt elvégzi feladatát és előkészít egy új választást - mondta a politikus. A feladatok közé a Fidesz "korrupciós ügyeinek feltárását", a tisztességtelenül szerzett vagyonok zárolását és az Európai Ügyészséghez való csatlakozást sorolta.

A kormánynak helyre kell állítania a tisztességes politikai versenyt, a média szabadságát és ki kell dolgoznia egy méltányos választási és pártfinanszírozási törvényt - folytatta. További feladatként említette a az oktatás, az egészségügy és a nyugdíjak "rendbetételét", a béremelést valamint a szociális biztonság helyreállítását. Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a szakértői kormány tagjairól a koalíciós pártoknak kell megállapodniuk. Elismerte, hogy vannak jelöltjei, de ezeket a neveket csak a tárgyalásokon akarja megosztani. Hozzátette, egy kormányalakítás során az LMP-vel is együtt tudnának működni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását