2018. október 23. - Köztársaság kikiált., Gyöngyi

Megvannak a csalók

A szerbiai rendőrség 36 embert fogott el, akik a gyanú szerint az Európai Unióból importált gyümölcsöt szállítottak Oroszországba szerb termékként csomagolva - közölte a belügyminisztérium csütörtökön.
2018. október 4. csütörtök 13:19 - HírExtra
 

A termelők, eladók, viszonteladók és hivatalnokok a hatóságok tájékoztatása szerint mintegy 440 millió dináros (1,2 milliárd forint) törvénytelen haszonra tettek szert a gyümölcs exportjához szükséges dokumentumok hamisításával.

Az elfogottakat bűnszövetségben való részvétellel, hivatali visszaéléssel és pénzmosással gyanúsítják.

A rendőrség tájékoztatása szerint a férfiak az Európai Unióból vásároltak gyümölcsöt, majd azt átcímkézve szerbiaiként adták el Oroszországnak, illetve a szerbiai gyümölcsszállítmányok tömegét uniós gyümölccsel növelték meg. A közleményben nem szerepel, hogy milyen gyümölcsről van szó.

Szerbia nem csatlakozott az Oroszország elleni uniós szankciókhoz, így jelentősen megnőtt az Oroszországba irányuló szerbiai zöldség- és gyümölcsexport az utóbbi években, ám egyrészt a szerb termelők nem tudtak az orosz piacot lefedő mennyiséget termelni, másrészt a megtermelt áru gyakran nem felelt meg a növény-egészségügyi előírásoknak.

A szerb kormány az idei év elején hozott határozatot arról, hogy szigorúbban ellenőrzik azokat a termelőket, akik Oroszországba szánt gyümölcsöt vagy zöldséget termesztenek, és szigorítottak az exportra szánt élelmiszer származásának ellenőrzésén is azért, mert Oroszország többször is azzal gyanúsította meg Szerbiát, hogy nem saját termesztésű, hanem importált zöldséget és gyümölcsöt próbált neki értékesíteni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását