Ha az MSZP valóban meg akarja újítani magát, és a baloldalt, akkor már közvetlenül az EP-választás után meg kellett volna kezdeni az érdemi lépéseket. Nem csupán azért, mert Gyurcsány távozásával itt lett volna az ideje, de leginkább azért, mert nyakunkon az országgyűlési választás. Ez pedig a politika legfontosabb mérföldköve, a hatalmi játszmában minden ebbe torkollik, minden ebből indul el.

A nyár pillanatok alatt elmegy (ilyenkor a politikai aktivitás szinte a nullára csökken), ősszel pedig jön a költségvetés és lassan indul a választási kampány. Nincs tehát sok ideje a szocialistáknak. Mégis, a hétvégi gyűlésükön mintha nem akarnának erről igazán tudomást venni.

A para, meg a doxon

Ez persze azért lehet, mert egyfajta döntési paradoxonba kerültek a párt vezetői. A megújítás igényével tisztában vannak, és azzal is, hogy ennek személyi következményei is kell hogy legyenek. Ám éppen a megújítás miatt azt gondolják, az ő tapasztalatukra van szükség ahhoz, hogy egy abból a nehéz helyzetből, amiben ma az egész baloldal van, kivezessék a pártot. Úgy vélik nem szabad személyi ellentéteket gerjeszteni, mert az éppen azt az egységet repesztené meg, amire most a legnagyobb szükség van.


Adott tehát egy új arcokat igénylő, de pártegységet felmutató helyzet. Ez paradoxon. Legalábbis a jelenlegi vezetés szerint. Ők úgy látják, az új arcok megjelenésével kialakuló pozíció szerzés-osztás bizonytalanságot szülne a nyilvánosság felé. Ahogy Molnár Gyula, a budapesti MSZP egyik erős embere a HírExtrának kifejtette, először kell a programalkotás és a választási stratégia, aztán kellenek hozzá az emberek.

Kérdések

Lehet a régi emberekkel új programot alkotni? Lendvai Ildikó ki tud bújni a bőréből és egy, az eddigiektől merőben eltérő politikai irányt felvázolni? Nem valószínű. Fenyegethet ő bárkit, hogy „aki őt öregnek nevezi, annak kitépi a haját”, mégis azt kell mondjuk, ő bizony politikailag öreg. Nehezen hihető el róla, hogy ő lesz, aki az új baloldalt (avagy a legújabb szlogen szerint az „új összefogást”) megteremti.

Persze megpróbál keménynek mutatkozni és olyan kijelentéseket tenni, mint például „addig, amíg novemberben nem áll mellettem a miniszterelnök-jelölt és nem mutatom fel a választási programot, én vagyok az elnök, én irányítok.”

Kell a keménység, de csak okosan

Egy nehéz helyzetben lévő pártnak természetesen erős vezetőre van szüksége. Ám enyhén szólva is visszás, amikor egy olyan ember mondja ezt ki, aki végig az arcát adta a baloldali mélyrepüléshez, aki szinte összenőtt az MSZP-t a béka segge alá tornászó Gyurcsánnyal, aki a legvállalhatatlanabb pillanatokban is mellé állt.

Mindent egy lapra

A választások előtt tisztújítás lesz, azaz Lendvai (is) távozik a párt éléről. De elég lesz-e megtenni ezt a lépést ősszel? Lesz-e elég idejük az új arcoknak, hogy megismertessék és elfogadtassák magukat a választókkal? Lesz-e köztük elég karakteres, és határozott vezető? Ha ezekre a kérdésekre nemleges a válasz, akkor az MSZP nagyon csúnyát bukhat.

Éppen ezért volna logikus, hogy mielőbb kipróbálják, működnek-e az új emberek. Azzal, hogy ezt őszre halasztották, nagyot kockáztatnak. Gyakorlatilag mindent egy lapra tettek fel. Ennek pedig csak akkor lenne értelme, ha már most tudnák, ki az az erős vezető, akinek elég meggyőző a személyisége egy jó választási szerepléshez. Kintről ez egyelőre nem látszik.