Orbán Viktor hétfőn bejelentette: kormányfőként nemzeti konzultációkat kezdeményez a társadalom számára fontosabb kérdésekben. Ez első ilyen a közbiztonság, de tervez ilyet a gazdaság, az egészségügy, a szociális biztonság és a demokrácia területén is.

Eddig oké

Az ötlet természetesen szimpatikus. Hogy egy ilyen felhatalmazással bíró kormányfő nem megy a maga feje után és megkérdezi a pórnépet is a „hogyan-továbbról”, értékelendő gesztus. Főleg azok után, amit az előző kormány (pontosabban a Bajnai előtti Gyurcsány-kabinet) produkált e téren.

Gyurcsány a 2006-os választások megnyerésekor annyira magasra emelte az orrát, hogy képtelen volt meglátni a szakszervezetek, szakmai kamarák és civil egyesületek érdekeit. Sőt, le sem ült velük tárgyalni. Még akkor sem, amikor ezen egyesületek szövetségbe tömörültek és a köztársasági elnökhöz fordultak jogorvoslatért, amiért őket látványosan kihagyták a szakmai egyeztetésekből. (A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, az Orvosi Kamara, a Nagycsaládosok Egyesülete, a Levegő Munkacsoport, az Írószövetség adta a magját e csoportnak.)

Hogy Orbán nem folytatja Gyurcsány módszereit az nem volt kérdés. Bár a dolog pikantériája azért megvan, hiszen a Nemzeti Csúcsot éppen Gyurcsány ötölte ki a gazdasági válság berobbanásakor…



A valódi cél?

Orbán tehát nemzeti konzultációkban akarja megerősíteni a kormányzását. Ám ezzel nemcsak a kormányzását, hanem az emberek politika iránti figyelmét is fenn kívánja tartani. Azt szeretné elérni, hogy kormányának tevékenysége minél szélesebb nyilvánosságot kapjon. Látszólag.

Mert az ügy másik olvasata az, hogy a nemzeti konzultációk elvehetik a figyelmet a kormányzás apró trükkjeiről, az adósságszolgálat kezeléséről, az IMF-tárgyalásokról, a médiabirodalom építéséről, vagy az állami hivatalokban várható kőkemény tisztogatásokról, káder-cserékről.

Érdemes?

Ezzel persze nem az ördögöt akarjuk a falra festeni, és félre értés ne essék, a nemzeti konzultációnak sem vagyunk ellenségei, sőt kifejezetten támogatandó kezdeményezésnek tartjuk. Ám az ilyen látványszínházat csak akkor tarthatjuk tartalmasnak is, ha valódi eredménye lesz.

Ebből pedig következik még valami. Orbánnak nincsenek pontos tervei a közbiztonság, vagy épp az egészségügy megreformálására. Azért tart konzultációkat, hogy a vázra – ami azért nyilvánvalóan megvan – ráhúzzák a pontos építményt, annak minden apró részletével. Ha így van, akkor a Fidesznek vagy a szellemi holdudvara nem elég képzett, hogy magától is megalkossa az új rendszert, vagy tényleg máshogy akarnak politizálni, s tényleg nem akarnak visszaélni a kétharmadukkal.



A forgatókönyv

A Nemzeti Csúcsból kiindulva egy ilyen konzultáció-sorozat komoly kockázatokat rejt. Az akkori tanácskozáson monológok sorát halhattuk, ám eredménye gyakorlatilag nem lett. Igaz, az akkori kormánynak nem volt kellő felhatalmazás a háta mögött (Gyurcsány akkor kvázi kisebbségben kormányzott), míg Orbánnak kétharmada van. Mégis az ott elhangzottakat egyáltalán nem vette figyelembe a kormány egészen Bajnai érkezéséig.

A gond, az ilyen típusú összejövetelekkel – amit már akkor is elmondtunk – hogy az összegyűltek gyakorlatilag gittegyletet alkotnak, hiszen semmiféle felhatalmazásuk, jogkörűk nincs. Akár egy kocsmában is tarthatnák a beszélgetést, hiszen semmiben sem különböznek a jogok tekintetében a talponállók okoskodóitól. Elképzelhető ugyan, hogy Orbánék felruházzák a testületeket valamiféle felhatalmazással, és a döntéseket kiszervezik a parlament alól (ezt már néhány kormány megpróbálta különféle intézetek neve alatt), de erre egyelőre nem hallottunk semmiféle konkrétumot és valljuk be, felesleges is lenne a kétharmad miatt.

Ettől függetlenül valamiféle forgatókönyvet ki kell találjanak, hogy komolyan lehessen venni az egész cirkuszt: így például ha nem is kényszerítő erejű, de valamilyen közös megállapodással záródnia kell mindegyik konzultációnak. Legföljebb az Országgyűlés nem fogadja el azt.

Meglátjuk.