Mi lesz a párthű médiával?
A kormányváltás sosem elszigetelt esemény. Életünk megannyi területére kihathat. Például jól föl fog kavarodni az elmúlt néhány évben leülepedett, már-már bomlásnak indult, nyúlós-ragadós médiaiszap.
2010. május 9. vasárnap 14:57 - Gyülvészi András
Elsősorban nem arra gondolok, hogy mely lapok szűnnek meg, és mely médiumokba vásárolják be magukat újonnan üzletemberek. Még csak az sem annyira izgalmas, hogy új urat kell esetleg szolgálnia a közszolgálati tévének, majd megoldják, eddig is sikerült.
Sokkal izgalmasabb lesz azt megfigyelni, hogy mi lesz a nyíltan, vagy kevésbé nyíltan párthű tévékkel, újságokkal, rádiókkal. Nagymértékben annak köszönhettük a jobboldali média "virágzását", hogy viszonylag egyszerű igényeket kellett kielégíteni. Adottak voltak a témák, és a nagy, közös ellenség. Lehetett lázadni a hatalom ellen, és könnyen be lehetett látni, ha "böszmeség” esete forgott fönn. Azt aztán meg lehetett lovagolni, kibeszélni, szidni az illetékest, és a munka el is végeztetett. A néző nem reklamált, a pártérdek érvényesült, hiszen tömegekhez juthatott el az ellenzéki üzenet, miszerint a kormány, a hatalom rosszul végzi a munkáját, és ezért az "embereknek” kell fizetniük.
A panasz varázsa
A kritika mindig is vonzotta a nézőket, ráadásul az "emberek” tényleg fizettek, úgyhogy volt miért panaszkodni. Ebben a közegben adta magát a koncepció: panasztévét kell csinálni. És tényleg. Láthatóan izzanak a vonalak azokban a betelefonálós műsorokban, ahol a nép hallathatja hangját. Hozzászólhat bárki a közügyekhez, mindenki elmondhatja személyes sérelmeit, és kikérhető a műsorvezető véleménye, így aztán dicséretes módon az egyszerű ember is bekerült a tévébe.
Senki el nem tévedt
Mindig lenyűgözött, hogy véletlenül sincsen egyetlen olyan betelefonáló sem, aki nem a megfelelő párt szimpatizánsa. A jobbos tévébe a jobbos, a balos tévébe a balos szavazópolgár mondta bele tapasztalatait. Kisebb viták előfordultak nézők és műsorvezetők között, de az általuk vélelmezett alapigazság gyakorlatilag azonos volt. Az eltérés maximum a fanatizmus mértékében mutatkozott meg, de a tévés moderátorok elég hatékonyan mérsékelték a betelefonálók dühét.
Mezcsere
A VEKE állásfoglalása
"A tömegközlekedés ingyenessé tétele közgazdasági nonszensz, a rendszer finanszírozhatatlanná válik, egy esetleges kizárólag adóbevételekből történő finanszírozás pedig nem csak igazságtalan, de adóemelést vagy a költségvetési hiány növekedését is maga után vonja"
A térfélcsere első tünetei már meg is mutatkoztak. Horváth Csaba, aki 2006 óta tagja a Fővárosi Közgyűlésnek, nem mellesleg az utóbbi időkben még főpolgármester-helyettesként is funkcionált, május 1-jén kiált a nép elé, és
belemondta egy mikrofonba, hogy márpedig ő
ingyenessé tenné a tömegközlekedést, ha megválasztanák Budapest főpolgármesterének. Eddig ilyesmiről nemigen hallhattunk, most viszont még
optimista plakáttal is megüzenték az olcsóbb életet.
Pedig nem is olyan régen még Horváth Csaba pártja képzelte úgy, hogy legyen vizitdíj, tandíj, és ne dőljünk be a szociális népszavazás általuk vélelmezett hazugságainak. Mert ugye a szolgáltatásért fizessen egy keveset az is, aki igénybe veszi. A VEKE szerint a BKV 130 milliárdos költségvetéséből 68 milliárd esne ki az ingyenes tömegközlekedés bevezetésével, ami láthatóan a több mint a fele. A maradékot eddig is adóforintokból (meg a vidéki és a turista jegyvásárlók pénzéből) adta hozzá a főváros és úgy egyébként az állam. Tehát a BKV-jegy és a bérlet is csak önrész, hiszen azokból nem lehetne fönntartani Budapest közlekedési társaságát.
Vagy én keresem túlzott megszállottsággal az ellentmondásokat, vagy az ellenzéki létnek már pusztán az előszele is kiváltja a dermesztő populizmust.
Ki lesz a célpont?
Ha ez így van, akkor felmerül a kérdés, hogy a "panasztévék" vonzereje talán mégsem a pártrajongásból fakadt, hanem a natúr ellenzékiségből. A szerepcsere súlyosan összezavarhatja a nézőket, hiszen ahol eddig megengedett volt a verbális asztalcsapkodás akár a gázár miatt, ott most támogatni kéne a majdani kormányt, ami elfordulni látszik az ingyenesség eszméjétől. Ez persze fordítva is igaz. A hithű szocialistáknak nehéz lesz következetesnek maradni, hiszen eddig önrészt javasoltak, most meg hirtelen díjmentességet.
A kormányváltás egyik izgalma pontosan az, hogy hogyan fog átrendeződni a műsorkínálat. Ki fog derülni ugyanis, hogy a párthűség vagy a panaszimádat ültet-e le nézőket a képernyő elé. Ha az előbbi erősebb, akkor semmi gond, ha az utóbbi, akkor az eddigi ellenzéki tévék nézői el fognak kapcsolni. És egyébként is, mi lesz azokkal a produkciókkal, amiknek célpontja a kormányzás volt. A stiklik földerítése eddig termékeny műsoranyagnak számított, de ha a saját gazda titkaiba kell majd turkálni, fölmerülhetnek kérdések.