2024. május 9. - Gergely

A gazdasági törvénycsomag még várat magára

A gazdasági és pénzügyi törvénycsomag legtöbb elemének hatálybalépését a kihirdetéshez kötötte a kormány; a parlament által július 22-én elfogadott törvényt még nem jutott el a köztársasági elnökhöz, egyelőre a házelnök aláírására vár.
2010. augusztus 2. hétfő 16:52 - HírExtra
Az Országgyűlés július 22-én fogadta el az egyes gazdasági és pénzügyi törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló javaslatot, amelynek több eleme az Orbán Viktor kormányfő által bejelentett, 29 pontból álló, első gazdasági akciótervhez kapcsolódik.

A jogszabályt még a házelnök sem írta alá: Lezsák Sándor, a parlament fideszes alelnöke múlt héten közölte, betartja a törvény adta határidőket, és augusztus 6-án, pénteken írja alá az Országgyűlés nyári rendkívüli ülésszakának utolsó ülésén elfogadott törvényeket.

Az Országgyűlés nem kérte a köztársasági elnöktől a csomag sürgős kihirdetését, így az államfőnek a kézhezvételtől számítva további 15 napja van a jogszabály kihirdetésére. Ez azonban a legtöbb lépésnél nem írja felül a hatályba lépés dátumát, hiszen az esetek többségében a kihirdetés napjához viszonyítja a jogalkotó az intézkedések hatályba lépésének napját.

A csomagnak az állampolgárokat közvetlenül érintő elemei közül augusztus 1-jén - visszamenőleges hatállyal - lényegében egy lép életbe: a ház körül végzett munka adómentessége.

A kihirdetést követő naptól - tehát biztosan augusztusban - szűnik meg a jelzálogalapú devizahitelezés.

A törvény kihirdetésétől számított harmadik napon több intézkedés is hatályba lép: a társasági adó csökkentése - amely egyébként visszamenőlegesen július 1-jétől lesz érvényes -, az egyenes ági rokonok közötti öröklés és ajándékozás illetékmentessége. Utóbbi rendelkezést az öröklést érintően azokra az ügyekre is alkalmazni kell, amelyeket július 1. az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) jogerősen még nem bírált el.

Ugyancsak ekkortól, vagyis a kihirdetést követő harmadik naptól szűnik meg a nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adó, így azt a második félévben már nem kell fizetni.
Szeptember 1-jétől él majd az a szabály, amely alapján a közszférában bevezetik a kétmillió forintos havi bérplafont.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB), valamint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke esetében azonban a kihirdetést követő nyolcadik naptól él a szabályozás mégpedig úgy, hogy az elnök a tárgyév március 1-jétől a következő év február végéig terjedő időszakra vonatkozó, MNB-től, illetve PSZÁF-tól származó havi keresete a Központi Statisztikai Hivatal által hivatalosan közzétett, a tárgyévet megelőző évre vonatkozó nemzetgazdasági havi átlagos bruttó kereset tízszerese.

A törvény kihirdetését követő 44. napot követő hónap első napján lép hatályba az a rendelkezés, amely szerint 98 százalékos különadó sújtja a közszférában a végkielégítéseket és egyes jövedelmeket, de a szabályozás a 2010. január 1-jétől megszerzett jövedelmekre vonatkozik.
Negyvenöt nappal a kihirdetés után lesz jövedékiadó-mentes a meghatározott mennyiségben főzött pálinka. Ekkortól él a banki különadó is, de azt először szeptember 30-ig kell befizetni, másodszor pedig december 10-ig.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását