2018. május 26. - Fülöp, Evelin

Divatos és sokszor veszélyes az orális szex, mégis szeretjük!

Ma már nem tabu beszélni róla, divatos csinálni, de sokszor nem ártana meghúzni egy bizonyos határt. Ennek is megvannak a maga veszélyei, melyekről a fiatalok rendszeresen elfeledkeznek.
2009. július 11. szombat 08:59 - Kővári Adrienn
A legtöbb ember szereti, ha orálisan kényezteti őt a párja, és fordítva. A szexológus is úgy tartja, hogy egy kapcsolatban nincs is ennél meghittebb pillanat, hiszen ez a másiknak a teljes elfogadását jelenti, azaz a szerelem jele is. Igen ám, de manapság egy igazi divat lett, már az sem számít, hogy kivel és hol csinálja az ember éppen.

Ennek ellenére sokszor mégsem kap elég figyelmet az orális szex. Sokan úgy gondolják, hogy megszokásból mindig így kell kezdeni az együttlétet, s megpróbálnak minél hamarabb túllépni rajta.

A másik véglet, hogy az ember kicsit megütközve áll előtte, mert vagy undorodik tőle, esetleg nem tudja, hogy mit csináljon, és hogyan. Ezért is tartják úgy, hogyha egy pár ezen már túl lép, esetleg még szereti is, akkor kiegyensúlyozott lesz a kapcsolatuk. Ha igazán szeretjük a másikat, akkor el kell tudnunk így is fogadni, mert ez is hozzá tartozik a szerelemhez.

Ami nagyon ciki…

A nők esnek általában abba a hibába, hogy ittas állapotban, vagy éppen anélkül, bármit megtennének. Ilyenkor történik az meg, hogy eltűnnek az asztal alatt, vagy kirángatják őket a WC-be. Sok esetben másnap már meg is bánják ezt a viselkedésüket, de a helyzet pillanatában nehéz nemet mondani, főleg, ha ő is szeretné kényeztetni az éppen kiszemelt férfit.

Viszont érdekes, mert sokan gondolkodnak úgy, hogy amíg az egyéjszakás kalandokkal semmi baj sincsen, addig orálisan akárkit nem elégítenének ki.

Tini szex

A legmegdöbbentőbb, hogy a fiatalok között mennyire gyorsan terjed az orális szex. Amerikában már lassan a csókkal lesz egyenértékű, ennek ellenére mégsem értik, hogy valójában mit is csinálnak ilyenkor. Azért folyamodnak ehhez az intimebb együttléthez, mert ettől mégsem eshetnek teherbe, mint a szextől. Ez igaz, de betegségeket még így is elkaphatnak.

Azzal semmi baj sincsen, ha valaki a párjával, akár fiatalon, többször is orálisan kényeztetik egymást. A problémásabb inkább az, amikor tényleg nem gondolják annyira nagy dolognak, s ezért léptem-nyomon alkalmazzák bárkin, akit éppen megismertek.

A fiatalok alatt sokszor 14-15 évesekre gondoljunk, s akárhogyan is nézzük, ez lassan nálunk is divat lesz. Ha már valaki elkezdte, akkor a többiek folytatni akarják, pontosabban ők sem szeretnének kimaradni. S mivel nincs akkora kockázata, mint az igazi szexuális együttlétnek, így örömmel élnek vele.

Amerikai felmérések számolnak be olyan megdöbbentő adatokról, melyek szerint minden ötödik tizenöt éves már kipróbálta az orális szexet. Hazai számok nincsenek ebben a témában, de az biztos, hogy nálunk sem számít már annyira tabu témának. Míg a 90-es években még sok esetben inkább titkolták ezt az emberek, addig ma már nagyon is divatos a fiatalok körében. Manapság már egyértelmű, hogy egy párkapcsolatban ennek is helye van.

Tévhit vagy mégsem?

HPV (Humán Papilloma Vírus)
„Nagyon sok vírus tartozik ebbe a családba és az általuk okozott megbetegedések is különbözőek. A bőrön szemölcsöket, és ehhez hasonló elváltozásokat okoznak a gáttájékon, hüvelyben, méhszájon. Ezeket nevezzük condylomának, azaz hegyes függölynek. A vírus más tagjai a méhnyakrákra hajlamosítanak. Tünetet nem okoznak, ezért felismerése nőgyógyászati méhnyakrákszűrés alkalmával történhet meg. A férfiak a vírus átadásában játszanak szerepet, számukra ez a fertőzés nem jár következményekkel. A szervezetből nem írtható ki, ezért fontos a rendszeres szűrés és ellenőrzés” – mondta Bede Zsuzsanna szexuálpszichológus.
Nem új keletű az a pletyka, híresztelés, mely szerint az orális szex rákot okoz. Sokan kaphatnak ennek hallatán a szívükhöz, s talán még olyan is akad, aki felhagy ennek a gyakorlásával, mert annyira megijed. Ma már nagyon sok mindenre ráfogják, hogy rákot okoz – többen is erre gondolnak először, így a félelmük is hamar elillan. De vajon mi lehet az igazság, és honnan is ered ez a rémisztgetés?

Abban lehet némi igazság, hogy akár betegséget is okozhat, hiszen, ha valamilyen nemi betegségben szenvedünk, az akár a szánkban is megtelepedhet, gondoljunk csak a herpeszre, vagy a gombára. Ezért sem árt, ha megfelelő higiéniás környezetet teremtünk, hogy se minket, se a partnerünket ne érjék kellemetlenségek.

Mi is az a HPV?


Az egyik leggyakoribb nemi betegség, ami akár idővel méhnyakrákot is okozhat, ez a humán papillómavírus, rövidebb nevén a HPV. Egy friss kutatás arról számolt be, hogy ez a vírus, akár okozhatja a szájrákot is. Amerikában egyre több ember szenved ettől, amit akár a rossz szájhigiénia, és a dohányzás is okozhat, de egyre több szakember gondolja úgy, hogy akár az orális szex is lehet az oka. Ugyanis aközben bekerülhet a HPV a szájba, s ott megtelepedhet, ami majd a rákhoz vezet.

Kimutatta az amerikai kutatás, hogy a HPV-vel fertőzött egyéneknél 32-szer gyakrabban alakul ki a torokrák esélye.

A nőknek annyiból jobb, hogy ők sok esetben eleve védekeznek a HPV ellen injekcióval, mert nem szeretnék elkapni, hiszen az már bizonyított tény, hogy méhnyakrákot okoz. Fontos lenne, hogy a férfiak is megkapják a vakcinákat, mert akkor ők is biztonságosabban élvezhetnék az orális szex örömeit.

Az biztos, hogyha nem váltogatjuk túl gyakran partnereinket, ügyelünk a higiéniára, és védekezünk is, akkor nem kell tartanunk semmilyen nemi betegségtől sem.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

aser
2009. július 11. 09:13
A HPV virust legtöbbször a férfiak előbőre alatt megbujó fertőzés okozza.Nem véletlen,hogy nyugaton és főleg az USÁ-ban a férfiak negyrésze levágatja a nemi szervét takaró bőr egyrészét,igy a higéniás körülményeket jobban tudja biztositani.A zsidó fiuknál ezt már születésük utáni 8.napon megteszik.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását