Mennyit számít a külső? Meg lehet kerülni a kérdést, hogy nem is igaz, mert a belső ezerszer, de ezerszer fontosabb. Szép gondolat, csak kár, hogy nem igaz.

Mindig is a tárgyak által tudta az ember a legkönnyebben kifejezni önmagát, manapság pedig ez áll a legelső helyen. Annyi kacat vesz minket körbe, és lehetőség, amiket akaratlanul is kihasználunk, s ezzel a rólunk kialakított képet formáljuk.

A ruha, a frizura, a kiegészítők, mint a telefon, ékszerek, táskák mind-mind beszélnek helyettünk. Ezek egyrészt olyan dolgok, amik nélkül nem lehet létezni. Nem is az, hogy nem lehet nélkülük élni, hanem elkerülhetetlenül részesei az életünknek. Ha nem rendelkezünk ilyennek, az is árulkodik valamiről, ha pedig mégis van a zsebünkben egy-két kiegészítő, vagy előszeretettel öltözködünk, az is elmond valamit.

Közhely ide vagy oda, először úgyis a külsőt látja meg az ember, és ha az nem tetszik meg másoknak, akkor sok esetben nem születnek meg a barátságok, és szerelmek. Ezért van az általában, hogy az azonos érdeklődésű emberek egymás közt barátkoznak.

Miről árulkodnak a tárgyak?

Léteznek olyan általánosítások, hogy aki a márkás holmikat kedveli, az biztosan tehetős, és ezzel fel is akar vágni. Ha valaki feketét hord, és a szemébe lóg a haja, az már csak emós lehet.

Az ehhez hasonló általánosítgatásokkal nagyon mellé lehet néha lőni, de az tény, hogy a ruhával, vagy a frizurával jól ki lehet fejezni az egyéniségünket, a stílusunkat, az érdeklődési körünket.

Azt is meg lehet állapítani, hogy ki mennyit foglalkozik magával. Ez látszik a ruhák állapotán, tisztaságán, a ruhatár színességén, vagy a frizurán. Hiszen ha valaki elég sűrűn váltogatja hajkoronáját, akkor biztosak lehetünk benne, hogy ez sok időt vesz el az életéből.

Árulkodó lehet még a körömlakk, a manikűr, a smink, a napbarnított bőr, vagy férfiaknál az arcszőrzet.

Színes hajak - divatos kifejező eszköz

Első gondolat: ezek megőrültek! Második gondolat: ezek emósok! Egy kevés, szűk réteg talán, azt mondaná, hogy J-Rockerek. Az kevés embernek jut eszébe, hogy mondjuk "de jól áll annak a lánynak a hajában a türkiz", vagy, hogy annak a fiúnak is mennyire extrémek a barna hajában a szőke, lila tincsek. Elég valószínű, hogy egy adott stílust képviselnek, de az is előfordulhat, hogy csak nem szeretnének átlagosak lenni, mert így jobban ki tudják fejezni az egyéniségüket.

Az extrém hajak nagy figyelmet élveznek, mert régebben nehezen voltak elérhetőek olyan színek, mint a pink, lila, türkiz, kék, zöld. Akkoriban még nem volt hajvasaló, és extra erős hajlakk. Ráadásul amig ruhák terén minden szín fellelhető, azaz sok emberhez eljut, addig a színes hajat nem sokan merik bevállalni. Jelen pillanatban ez még nagyon egyedinek számít, és extrémnek.

Miért is olyan fontosak ezek?

Azzal, hogy mit veszünk fel, milyenek vagyunk, sok mindent elárulhatunk az embereknek. Innentől kezdve közvetíteni akarunk, figyelmet szeretnénk, és nem feltétlenül akarunk olyannak látszani, mint amilyenek nem vagyunk. Ezért fordul elő, hogy a nők nem szeretik a rózsaszín ruhákat, mert rögtön a buta szőkékre asszociálnak, és semmiképpen sem szeretnének egy lapra kerülni Paris Hiltonnal.

Pedig csak egy színről van szó, és egy buta általánosításról, sőt! A színek által véleményt formálni szintén felesleges dolog, de az emberek mégis így teszik. Ezért történik meg, hogy sok a szürke nő, férfi az utcán. Ez nemcsak a pinkre vonatkozik, hanem a vörösre, a narancsra, a lilára, és szinte mindenre, ami kicsit sem unalmas.

Van abban igazság, hogy a színek is alakítanak minket, de most csak azért nem felvenni őket, mert akkor butának fogunk tűnni, esetleg kihívónak, vagy melegnek – kicsit nevetséges a szituáció.

Sokat foglalkozunk a magunkról alkotott véleményekkel?

Amíg valaki azért lép ki MSN-ről, hogy még véletlenül se lássák az emberek, hogy éppen a stílusának ellentétes zenét hallgat, addig azt lehet mondai, hogy igen, sokat foglalkozunk magunkkal. Vagy, amikor nyáron sem merek nem fekete ruhában kimenni az utcára, mert akkor nem tűnnék kellőképpen darkosnak, vagy goth lolitának. Az nem baj, hogy megvakulok, de muszáj a szemembe lógnia a hajamnak, mert emós vagyok. Ezt még nagyon sokáig lehetne sorolni.

A legviccesebb pedig az, amikor az ember szándékosan a maximum hangerőn hallgatja a zenét a metrón, hogy mindenki hallhassa azt, hogy ő éppen mit hallgat, hogy milyen a stílusa. Tele az utca ilyen emberekkel, de azért tisztelet a kivételnek.

A legkönnyebb kritizálni, és még milyen jó

Ha valaki nem bírja a kritikát, az megmarad átlagosnak, persze nem feltétlenül van neki belső késztetése az extrémitásra. De olyan ember is van, aki érzi belülről, hogy jó lenne kicsit másnak lenni, mégsem meri megtenni.

Az biztos, hogy saját magunkon kívül másokkal szeretünk a legjobban foglalkozni, s leginkább kritizálni imád az ember. Jelen esetben nem éppen építő kritikáról van szó. A fiatalok szokása, hogy ha valaki más, mert szemüveges, színes a haja (bár ez talán manapság trendi a tizenévesek körében), azt már azonnal ki kell közösíteni. Ez a felnőtteknél sincsen másképp. Első látásra le tudjuk vonni a kemény következtetéseket, és máris véleményt alkotunk.

Azért vigyázzunk, hogy ne teljes egészében a tárgyak irányítsanak minket, de az mindenképp fontos, hogy egyéniségünket ki tudjuk jól fejezni. S ehhez bizony szükség van rájuk is.