A Magyar Gárda nyár végi avatása és a szexuális másságát vállaló Szetey államtitkárt az auschwitzi haláltábor bejárata elé montázsoló rádiós portál ismét napirendre emelte a gyűlöletbeszédről évek óta folyó polémiát, megosztva nemcsak a politikai közvéleményt, hanem a civil szervezetek képviselőit is.
Elsőként Dr. Bárándy Péter ügyvédet, volt igazságügyminisztert, a gyűlöletbeszéd elleni fellépés szükségességének egyik első megfogalmazóját kérdeztük.
Ügyvéd úr, Ön szerint az idő igazolta a gyűlöletbeszéd visszaszorítására még miniszterként tett kezdeményezésének helyességét?
Szomorúan mondom, hogy igen. Előre látható volt, hogy a gyűlölködő magatartást nemcsak polgárjogi, hanem annál erőteljesebb, tehát büntetőjogi eszközökkel is meg kell kísérelni visszaszorítani. A szólásszabadság – egyébként helyesen – nagyon tágan meghúzott határait speciálisan ezen a területen korlátozni kell.
Jogászi tevékenysége
AZ ELTÉ-n végzett a jogi karon 1974-ben. 1974–1976 ügyvédjelölt. 1976 óta, kisebb megszakítással ügyvéd, leginkább büntetőügyekkel foglalkozik. Több ismert vádlott védőügyvédje volt. 1983-ban a Budapesti Ügyvédi Kamara titkára lett. 1992-ben főtitkárává választották.
A Magyar Kriminológiai Társaság elnökségi tagja.
Politikai tevékenysége
1992-ben a Palotás János által létrehozott Köztársaság Párt alapítója és alelnöke, annak 1996-os megszűnéséig. 1994-ben országgyűlési képviselőjelölt. 2002-ig nem vett részt a politikai életben.
Miniszterként
Minisztersége alatt többek között felhasználták a magántőkét a börtönépítéshez és enyhítették az Orbán-kormány alatt hozott, túl szigorúnak ítélt drogtörvényt.
2004-ben, a miniszterelnök-váltás után nem vállalt posztot a kormányban. Azóta újra ügyvédi gyakorlatot folytat. Egyes közvélemény-kutatások szerint Bárándy volt a legnépszerűbb politikusok egyike. Emiatt neve többször felmerült köztársasági elnöknek, az MSZP "négyes listáján" is szerepelt, de a kevés jelölés miatt visszalépett.
Család
Elvált. Két gyermeke van. Fia, Bárándy Gergely az MSZP-ben vállal szerepet. Édesapja, Bárándy György közismert védőügyvéd.
Hogyan valósítható ez meg? Mivel igazolható mások jogainak a megsértése?
Ez mérték kérdése. Az Alkotmánybíróság e tárgyban hozott legutóbbi határozatával jogom van egyet nem érteni. Azt mondom, hogy a védelmi küszöböt más magasságra kell beállítani. Nem csupán akkor kell tilalmazni a véleménynyilvánítás szabadságát, ha az magában foglalja a támadott csoport vagy személy testi épsége vagy élete azonnali megsértésének lehetőségét, hanem már ezt megelőzően is. Hivatkozhatok az 1990-es alkotmánybírósági határozatra is, mely a 23-as számot viseli, ahol több alkotmánybíró kifejtette azon álláspontját, mely szerint az emberi élet és méltóság egymástól elválaszthatatlan forrásai minden további jognak. Ha pedig ez így van, akkor nemcsak az élet és a testi épség, hanem az emberi méltóság, mint alkotmányos alap- és anyajog védelmében is korlátozható egy másik alkotmányos alapjog.
Mi a helyzet akkor, ha egy futballmérkőzésen több ezer ember skandálja a „mocskos zsidók” rigmust, amely közvetlenül nem szólít fel ugyan a zsidó emberek kiirtására, ellenben erősítheti a velük szembeni előítéleteket?
Ez esetben is érzékenyen kell meghúzni a határt. Az én ízlésem szerint ez a fajta magatartás már helyes, ha büntetőjogi eszközökkel korlátozott. Ez nem szólásszabadság. Azt kell vizsgálni, hogy mire jó a véleménynyilvánítás, a szólás szabadsága, mi az a demokratikus érték, amit az az alkotmányos és méltán védett alapjog illetve annak gyakorlása képvisel. Nem gondolom, hogy a „mocskos zsidózás” vagy a „büdös cigányozás” joga alkotmányosan értékelendő jog.
A példában említett magatartást akkor lehet szankcionálni, ha büntetőjogi tilalom már létezik, és ezt a tilalmat valaki megsértette. Amíg ilyen nincs, addig a szankcionálás fogalmilag kizárt. Amennyiben létezik ilyen tilalom, ugyanazok a problémák vetődnek fel, mint bármely büntetőjogi tilalom áthágásával kapcsolatban, vagyis hogy sikerül-e megfogni azt, aki a tilalmazott magatartást megvalósította, ha igen, sikerül-e rábizonyítani hogyan és miért tette. Az emberöléstől a becsületsértési ügyekig ugyanezek a problémák merülnek fel. Meglehetősen értetlenül állok azzal szemben, hogy az ellenérvek között felsorakoztatják, hogy a bírók hogyan fogják mérlegelni, hogy burkolt zsidózás volt-e a szóban forgó vagy nyílt, miként lehet a kódolt uszítás tartalmát föltárni. Ez a bíróság és és az igazságszolgáltatás résztvevői számára nem vadonatúj jelenség. Az összes becsületvédelmi ügyben ezzel foglalkozunk, vagyis hogy a kijelentésnek a tartalmát kell föltárni. Alkalmas volt-e az a közfelfogás szerint X vagy Y becsületének megsértésére, társadalmi megbecsültségének csökkentésére? Megbirkózunk ezekkel az ügyekkel, mint ahogy megbirkózik majdnem minden európai ország igazságszolgáltatása is.
Ugyanakkor a magyar gyakorlat azt mutatja, hogy nyíltan uszító, kisebbségek elleni fellépésre felszólító, esetenként tettlegességbe torkolló cselekedeteket is szimpla garázdaságként kezelnek a hatóságok. Elég, ha a nyári melegfesztiválon történtekre gondolok.
Van egy, az egész bűnüldözést és igazságszolgáltatást befolyásoló jelenség, az úgynevezett bírói gyakorlat, amelyre a Legfelsőbb Bíróságtól iránymutatást kapnak a bíróságok. Ha ez a bírói gyakorlat egy jogi szabályozás után kialakul, akkor kiszámíthatóvá válik, melyek azok az esetek, amelyekben a bíróság megállapít ilyen bűncselekményeket és melyek azok, amelyekben nem. Ehhez aztán – nyilván bizonyos késleltetéssel – az ügyészi szervezet a vádemelési gyakorlatában, továbbá a rendőrség és más bűnüldöző hatóságok a nyomozati munkájukban már az eljárás megindításakor is alkalmazkodni tudnak. Tehát ha tudják, hogy bizonyos magatartást ilyen bűncselekménynek szokott a bíróság megítélni, akkor törekszik arra, hogy a nyomozást eleve ilyen irányba vigye el.
Egy esetleges új szabályozás érintheti az egyesülési törvényt is. Mi alapján döntheti el a bíró, hogy egy bejegyzésre váró egyesület tényleg hagyományőrzésre szerveződik-e vagy éppen fasiszta hatalomátvételre készül? Ez utóbbi célkitűzést nyilván nem írják be a programjukba.
Az egész nyilvántartásba-vételi tevékenység azért került a bíróságokhoz, mert a bíróságok függetlenek az államigazgatástól és az államhatalmi szervektől, már amennyire egyáltalán egy szuverén területen független lehet egy szervezet. Ezért az esetlegesen politikai tevékenységet is folytató, de más szabadságjogokat is gyakorló civil szervezeteknek a bejegyzése, nyilvántartásba-vétele a bírósági szervezeten belül történik. Akkor is így van ez, ha ez nem egy klasszikus bírói munka. Ez nem mérlegelést megengedő, igazságosságot kereső bírói tevékenység, hanem egészen egyszerűen adminisztráció. Ehhez képest itt a mérlegelés megengedése helytelen lenne. Az a helyes, ha a nyilvántartásba-vételt lebonyolító bíró a bejegyzést kérő szervezet irataiból indul ki; ha valaki ezzel visszaél, lelke rajta. Ha megvan a szervezet tevékenységének a szankcionálhatósága, akkor később megakadályozható ennek az egyesületnek a működése.
Sokan, főleg liberális gondolkozók mondják azt, hogy bár elutasítják a szélsőséges megnyilvánulásokat, mégis jobb, ha úgymond, szem előtt vannak: könnyebb fellépni velük szemben.
Ezzel nem értek egyet, mert ha valami nem működik, azzal nincs dolgom. A gyűlöletkeltés általában nyilvánosan jelenik meg, tehát függ attól, hogy észlelhető-e vagy sem. Az, hogy egy szobában három magyar összehajolva gyűlölködik, nyilvánvalóan nem éri el a társadalom veszélyeztetésének azt a szintjét, melyet elér például az ön által említett futballszurkolók üvöltözése a pálya szélén. A meglévő törvények is módot adhatnának arra, hogy ezeknek egy részét megfelelően kezelhesse az igazságszolgáltatás, de ez nem változtat azon az álláspontomon, hogy a gyűlöletkeltést szankcionálni kellene, nemcsak a polgárjog eszközeivel.
Természetesen kíváncsiak voltunk arra is, milyen érvei vannak a gyűlöletbeszéd törvénymódosítással történő korlátozását kezdetektől fogva elutasító TASZ ügyvivőjének, Schiffer Andrásnak
A Társaság a Szabadságjogokért nevű jogvédő szervezet álláspontja szerint lehet-e, érdemes-e törvényt módosítani a gyűlöletbeszéd ellen?
Az égvilágon semmi szükség nincs rá. Rendkívül ártalmasnak tartjuk, és már 2004-ben annak tartottuk a Bácsfi Diána-féle műbalhé kapcsán is, hogy mindenféle rövid távú párt- és aktuálpolitikai érdekből előveszik a kérdést, és valós vagy mondvacsinált fasiszta-veszélyre hivatkozva feladják a szabadságjogok bástyáit. A demokráciára épphogy ez jelent veszélyt, amire számos példát lehetne említeni a történelemből, amikor hipotetikus veszélyhelyzetekre hivatkozva a szabadságjogok garanciáit próbálják csorbítani.
Ugyanakkor egyesek szabadságjoga nem sértheti mások szabadságjogát, méltóságát, testi épségét.
Persze. Ezt alapvetően a hatályos Polgári Törvénykönyv és Büntető Törvénykönyv rendezi. Létezik olyan büntetőjogi tényállás, hogy közösség elleni izgatás. Megjegyzem, hogy a gyűlöletbeszéd ellen most törvénymódosításért kiáltó képviselők kormánya által ellenőrzött rendőrség például július 7-én, a melegek elleni atrocitásokat követően nem alkalmazta a közösség elleni izgatás büntetőjogi tényállását. Ma a becsületsértés és a rágalmazás a Büntető Törvénykönyvben nevesített büntetőjogi tényállás, tehát ha valakit lecigányoznak, lezsidóznak, lebuziznak, akkor a polgárjogi eszközök jelenleg is rendelkezésére állnak. A téma felvetése jól rágható gumicsont, amely ráadásul minden szakmai alapot is nélkülöz, hiszen jelenleg is folyik egy teljesen új Polgári Törvénykönyvnek a kodifikációja a legjelesebb professzorok közreműködésével. Vékás Lajos professzor, aki ennek a bizottságnak az elnöke, elég világossá tette, hogy a kollektív sérelmeknek a magánjogiasítása tökéletesen idegen a polgári jog természetétől.
A Társaság a Szabadságjogokért fő célkitűzése, hogy az Alkotmányban és a nemzetközi egyezményekben deklarált alapvető jogok és jogelvek érvényesüljenek Magyarországon. Tevékenységüket olyan jogterületekre összpontosítják, ahol gyakoriak a jogsértések, és az áldozatok különösen kiszolgáltatott helyzetben vannak.
A Társaság figyelmet fordít a személyi szabadság, az emberi méltóság, a magánszféra védelmére. Arra törekszik, hogy az állam csak különösen súlyos indokkal, elkerülhetetlen mértékben, és csak törvény alapján, megfelelő eljárási garanciák mellett korlátozza az alapvető jogokat.
Egyesek weimarizálódást emlegetnek, amikor is fasisztoid csoportocskák nyerhettek teret a megengedő jogszabályok mentén szerveződve.