2018. december 16. - Etelka, Aletta

Regisztráció

Megjelenített név:
Felhasználónév:
E-mail:
Jelszó:
Top hírek:
 

Végre naperőmű Magyarországon is!

A PV-Invest még az idén üzembe állítja első magyarországi naperőmű-rendszerét a Csongrád megyei Zsombón. A cég jövőre megduplázza az épülő erőművi kapacitásokat, ezért Gádoros, Árpádhalom és Molvány mellett Szolnokon, Kolontáron, ...

Aki nem tud zenét írni az lop, sikeres lesz, majd fizet

Robin Thicke és Pharell Williams ötmillió dollárt (1,4 milliárd forintot) fizethet egy hosszú idő után lezárult szerzői jogi perben, amely nagy sikerű számuk, a Blurred Lines miatt indult - számolt be róla a BBC News csütörtökön.
Satöbbi:

Minden drágult

Novemberben a fogyasztói árak átlagosan 3,1 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál, októberhez viszonyítva átlagosan 0,3 százalékkal csökkentek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

Újabb ISIS-tagokat kaptak el

A török rendőrség őrizetbe vette csütörtökre virradóra az Iszlám Állam terrorszervezet 12 feltételezett tagját Isztambulban - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

Pretty Maids a Barba Negrában

December 18-án pótolja tavasszal elhalasztott koncertjét a Pretty Maids. Az év eleji turné utolsó állomásai, így a budapesti fellépés azért került lemondásra, mert az énekes Ronnie Atkins a turné során egy kisebb balesetet szenvedett, és megfigyelésre kórházba került, azonban rövid idő elteltével már ismét változatlan lendülettel tolta tovább a rock and roll szekerét.

Amerikai-magyar adóügyi paktum

Még az idén hatályba lép a már kihirdetett amerikai-magyar adóügyi megállapodás, amely a mintegy 105 ezer magyar munkavállalót foglalkoztató, ezerhétszáz amerikai cég magyar leányvállalatának hozhat jelentős adminisztrációs könnyebbséget - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) az MTI-vel csütörtökön.

Hetedikek lettünk

A magyar női kézilabda-válogatott a hetedik helyen végzett a franciaországi Európa-bajnokságon, amelynek középdöntője szerda este zárult le.

Az épületenergetika a jövő záloga

Sok tanulsággal zárult a MEHI idei országos szakmai rendezvénysorozata, mely amellett, hogy kiváló szakemberek összefogásán keresztül megvalósuló példaértékű energetikai szemléletformáló program, rávilágított az energetikai korszerűsítések építőipart támogató és vidékmegtartó képességére is.

Dzsessz - a Sárik Péter Trió új lemeze!

Harmadik Jazzkívánságműsor lemezét készítette el a Sárik Péter Trió. A formáció ezúttal kizárólag magyar pop-rock dalokat dolgozott át, valamennyit Falusi Mariann énekli, az album bemutatója pénteken lesz a MOM Kulturális Központban (MOMKult).

Tömegpánik egy olasz diszkóban

A hatósági feltételezések szerint paprikaspray-t fújó fiatalkorú, valamint további hét személy ellen indult ügyészi vizsgálat Olaszországban a Marche tartománybeli Corinaldo egyik szórakozóhelyén egy koncerten szombatra virradó éjszaka kirobbant pánik okozásáért, amely hat ember halálához vezetett - jelentette az olasz sajtó kedden.

Erős karácsonyra számít a turizmus

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke szerint idén az elmúlt évek egyik legerősebb karácsonyi szezonja várható a magyarországi szállodákban, a forgalom a tavalyinál átlagosan 10-15 százalékkal nagyobb lehet.
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását