Alkotmánybírósághoz fordul az MSZP a szakma által elutasított médiatörvénnyel kapcsolatban. Úgy vélik, ez a jogszabály a közszolgálati médiumok függetlenségét gyilkolja halálra. Az ügy kapcsán Lendvai Ildikót kérdeztük.
Háború kezdődött Gödöllőn. A frontvonal egyik oldalán a becsületszó betartását hiányoló jelenlegi polgármester, a másikon a Fidesz-KDNP helyi erői mozgolódnak.
A közoktatásban is felütötte a fejét a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata. Az egyik XVIII. kerületi általános iskolában már döntöttek a kifüggesztésről.
Kovács László szerint az önkormányzati választás tétje az, hogy Magyarországon folytatódik-e a demokrácia korlátozása. A szocialista politikus úgy véli: a "narancsuralmi rendszer" ellensúlyai a helyhatóságok lehetnek.
Lassan maga mögött hagyja a válságot a világ gazdasága, legalábbis ezt jelzik a világkereskedelem adatai, mindamellett a fellendülés tartóssága bizonytalan - fejtette ki egy franciaországi rendezvényen a Kereskedelmi Világszervezet(WTO) vezérigazgatója.
Az univerzum létrejöttéhez nem volt szükség Teremtőre, a modern tudomány válasza a világmindenség kialakulását övező kérdésekre nem a Nagy Tervező - Isten - közreműködésének feltételezése - erre a következtetésre jut megjelenés előtt álló új könyvében Stephen Hawking.
Személygépkocsi és kamion ütközött egymásnak a 4-es főúton Nyírtura és Nyírbogdány között péntek hajnalban, a balesetben egy férfi meghalt - közölte a rendőrség az MTI-vel.
Antidepresszánsként is hat az emberi szervezet által előállított természetes fájdalomcsillapító, az opiorfin, amelyet a párizsi Pasteur Intézet tudósai kutatnak.
Önző egy dolog a környezetvédelem. Megmenteni magunknak mindenféle ritka állatot annyira azért nem hősies. Ha sajnáljuk az emberi tevékenységek következtében kihaló fajokat, akkor igazából az embert gyűlöljük. Zavart állapot.