Aki valaha feküdt már kórházi ágyon, műtétre várva, kétségek között, kiszolgáltatottan, vagy lábadozva, reménnyel telve, az tudja, hogy mit jelent a bajban egy jó szó, egy kézszorítás, egy mosoly. Minden apró figyelmesség, segítség megsokszorozva hat ilyenkor, oldja a feszültséget, enyhíti a fájdalmat, eloszlatja a pesszimizmust.
Az egészségügyi dolgozók azonban túlterheltek, fáradtak, olykor fásultak is, a kötelező gondoskodáson kívül nemigen várhatunk tőlük olyan pluszt, amire pedig minden betegnek szüksége van. Az ilyen nehéz, szorongató helyzetet teszik elviselhetőbbé azok az önkéntesek, akik a kórházi ágyak mellett nyújtanak testi és lelki támaszt. Az Önkéntes Segítő Szolgálat Alapítvány munkatársai azok, akik egy-egy órára odaülnek a betegágyak mellé, jókedvet sugározva, segítve, vidámságot varázsolva a komor kórházi falak közé.
Az alapítvány ügyvezetője, Meggyes Ildikó elmondja, hogy amikor csaknem egy évtizede elkezdték tevékenységüket, a Magyar Hospice Alapítvány keretein belül dolgoztak. De mivel a hospice teljesen más jellegű szolgálat (aktivistái az élet utolsó állomásán nyújtanak vigaszt), önálló alapítványt hoztak létre.
- Munkaterületünk értelemszerűen a kórház. Már 2000 óta önálló közhasznú alapítványként működünk, jelenleg 165 önkéntessel, akik között minden korosztályba tartozó megtalálható, a középiskolásoktól kezdve az időskorúakig. Legidősebb munkatársunk 84 éves - mutatta be "csapatát" az ügyvezető.
- Konkrétan mit cselekednek?
- Önkénteseink ugyan részt vállalnak olykor az ápolási feladatokban is, de alapvetően más a feladatuk és céljuk: elsősorban a szeretet erejével segítik át a kórházi ágyhoz kötött, kiszolgáltatott betegeket gondjaikon, fájdalmaikon. Meghallgatják a gondjaikat ecsetelőket, igyekeznek teljesíteni kéréseiket, és biztató szavakkal is igyekeznek elősegíteni, hogy mielőbb meggyógyuljanak. Vannak közöttük pedagógusok, pszichológusok, szociológusok, egészségügyi dolgozók, és sok a tanuló. Az élet legkülönbözőbb területéről érkeznek egyetlen céllal: önzetlenül, fizetség nélkül segíteni akarnak.
Fizetség nélkül? Igen, ha fizetségen csak a szigorúan pénzben kifejezett értéket és mértéket tekintjük, vagyis pénzbeli honoráriumot nem kapnak a betegektől. De egy gyerekmosoly, egy idős ember hálás pillantása, egy gyógyult beteg elégedett kézszorítása több mint fizetség ebben a "munkakörben".
Meggyes Ildikó elmondta, hogy sokan jelentkeznek hozzájuk, sokkal többen, mint ahány segítőt jelenleg ki tudnak képezni. Mert ugyan nagy szükség van rájuk, de a jelentkezőknek szigorú szűrésen kell átesniük, hiszen amit vállalnak, bizalmi feladat. Ha valaki csak úgy "beesik" az utcáról, az még nem elég ajánlólevél. Elfogadott, kipróbált modell-program szerinti csoportos foglalkozásokon derül ki, hogy ki alkalmas az önkéntes segítő státusra. A tréningek során - amiket képzett koordinátorok tartanak - már "önszűrés" révén is kiesnek egyesek, mert időközben rájönnek, hogy a jó szándék kevés ehhez a feladathoz, empátia, belső késztetés is szükséges hozzá. A kiképzett segítők maguk döntik el, milyen területen vállalnak szolgálatot kórházakban, vagy idősotthonokban.
Bázisuk a fővárosi Szent Margit Kórház, de jelen vannak a Semmelweis Egyetem Gyermekklinikáján, a Radiológiai és Onkoterápiás Intézetben, a Károlyi Sándor Kórházban, a Szent László Kórházban és Egerben, a Merkhott Ferenc Kórházban is.
A toborzás, a nyilvánosság megszólítása fontos feladatuk. Minden évben egyszer tartanak ilyen nyilvános bemutatkozást. Erre az évre már betelt minden képzési turnus, tehát több jelentkezőt nem tudnak fogadni, de jövőre újra várják azokat, akik belső indíttatást éreznek az önkéntes munka iránt. A kórházak természetesen nyitottak a kezdeményezésre, szívesen fogadják az önkéntes segítőket, hiszen olyan többletet nyújtanak, amit a kórházi személyzet nem tud megadni a betegágyban fekvőknek.
