Eszter, mikor fogalmazódott meg benned, hogy énekes akarsz lenni, mik voltak ennek az első jelei, és mióta tartod magad annak?

Szabó Eszter: Az első jele az volt, hogy énekelni kezdtem, bár inkább énekeltettek az óvodában, iskolában, és borzalmasan utáltam. Minden akartam lenni, csak énekesnő nem.

Miért utáltad? Nem olyan dalokat vártak tőled, amilyeneket te is szerettél?

SZE: Nem az volt a baj, hanem hogy rettentően féltem a színpadon. Jaj, még azt sem szerettem, amikor farsangkor az oviban sorba kellett állni, és megmondani, hogy minek öltöztünk be. Ilyen szégyellős kislány voltam, egészen a tehetségkutatóig.

Ilyen előzmények után hogy mertél egyáltalán elmenni a tehetségkutatóra?

SZE: Valószínűleg úgy, hogy egyszerűen erőt vettem magamon, aztán átfordult ez az egész abba, hogy most már minden mindegy, és választ akartam kapni arra, hogy kell-e nekem énekelni, vagy nem. Ha viszont kell, akkor érdemes teljes erőbedobással csinálni.



Gyanítom, hogy mostanra választ kaptál, és a lámpalázad legyőzésében nagy segítségedre volt a Megasztár. Olvastam, hogy intézményesen nem tanultál énekelni, énektanár először a verseny idején foglalkozott veled.

SZE: Valóban nem tanultam, és a verseny idején volt ugyan énekóránk, de az minden volt, csak nem igazi énekoktatás.

Jelent ez lemaradást azokhoz képest, akik mondjuk ötéves koruktól képzik a hangjukat?

SZE: Nem, egyáltalán nem. Úgy vettem észre, hogy a képzés általában eltorzít. A tehetségen alapuló szakmákban szerintem nincs helye az oktatásnak. Egyszerűen kifejlődik a tehetség, ha van. A karbantartás ugyan szükséges, de oktatás helyett sokkal lényegesebbnek gondolom azt, amikor valaki a nagyokat hallgatja, és úgy tanul tőlük.

Vagyis úgy adsz elő, ahogy kijön belőled a hang. Ez azért is érdekes, mert most adtatok ki Tamással egy – mondjuk úgy – nosztalgia-lemezt, amelyen a múlt század húszas-harmincas éveinek magyar slágereit dolgoztátok fel, amelyeket korábban már mások elénekeltek előtted. Ez zavart vagy segített a saját énekstílusod megformálásában?

SZE: Nem is jutott eszembe, hogy akkor hogyan énekelték őket. Különben arra a korra nem az volt a jellemző, hogy olyan borzasztó nagy énekesek lettek volna. A cél az volt, hogy nagyon jó dalok legyenek az albumon, kiválóan hangszerelve, színvonalas előadásban. Egyébként a lemezen található a hatvanas években született dal is. Megtiszteltetésnek érzem, hogy ezeket a dalokat felénekelhettem, hogy erre engedélyt adtak az illetékesek, tehát a még élő szerzők és a jogutódok. Kedvesek voltak, örültek, hogy például az édesapjuk emlékét továbbviszem.

Tamás, te viszont belenyúltál a zenébe, a hangszerelésbe.

Kontor Tamás: Igen, viszont ebben nem játszott szerepet az, hogy a dalokat fogják-e játszani a rádiók, vagy sem. A fő szempont az volt, hogy a feldolgozás legyen – ha nem is jobb –, de méltó az eredetihez. Zeneileg rengeteget tanultam ebből a munkából.

Ma már szerzőpáros vagytok. Mikor kapcsolódott össze a pályátok és az életetek?

SZE: A Megasztárban kapcsolódott össze mindkettő, ami valahogy evidens volt. Óriási szerencse, hogy jól tudunk együtt dolgozni, mivel én egyáltalán nem értek a zenéhez, ezért csak ötleteim vannak, úgyhogy szoktam látszólag hülyeségeket kitalálni. Például, hogy csináljunk egy charleston-metált, amit Tamás valósít meg, amennyiben megvalósítható.

Mondhatni szakmai kérdésekben te vagy az ötletgazda és Tamás a főnök?

SZE: Persze. Ő ért hozzá, én nem.

Azért gondolom, az ízlésetek sokban hasonlít, ha nem is egyezik.

SZE: Mindketten a jó, igényesen megírt és előadott zenét szeretjük, de neki például country-lemeze jelent meg tavaly, most készített egy punk-albumot a KGB-vel, míg az én zeném alapvetően pop, még akkor is, ha szerepel a lemezemen gospel, blues, punk is.



Hogyan állt össze az új lemezetek anyaga?

SZE: Borzasztó nehezen. 18 track van rajta, de ez a 18 elképesztően sok dal közül lett kiválasztva. Régóta imádom és gyűjtöm ezeket a régi slágereket, arra törekedtem, hogy szerepeljenek az igazi nagy klasszikusok, a Köszönöm, hogy imádott, az Odavagyok magáért, a Pá, kis aranyom és társaik, meg olyan dalok, amelyek újszerűek, mint például a címadó szám, a Minden rendes úrilány, mert a annak ellenére, hogy remek nóták, a maguk idejében nem lettek túlzottan ismertek, ami méltatlan hozzájuk. Hallhatók persze saját számok is lemezen.

Abban tehát te döntesz, Tamás, hogy egy dal punkosan szólal-e meg, vagy másképpen.

KT: Eszti ötlete, én azt mérem fel, hogy a nóta mit enged. Valcerre nem biztos, hogy sikerül punkot írni, úgyhogy át kell gondolni, mert lehet, hogy a végén hatnyolcados country lesz belőle. Figyelembe kell venni, hogy a dal adottságai mire adnak lehetőséget.
SZE: Fontos, hogy ezek a dalok megmaradjanak. Igény van ezekre a feldolgozásokra, jól fogy az album. Egyre több helyre hívnak a repertoárral fellépni, és a meghívásoknak – annak ellenére, hogy szülés előtt állok – igyekszünk eleget tenni. Olyan még nem fordult elő, hogy valahová a hívásra ne mentünk volna el, beleértve a határon túli területeket is.

Az énekesnő honlapja: www.szaboeszter.hu