2024. május 10. - Ármin, Pálma

Megtört felség - Kirúgták a herceget

Újabb álompár ment szét, amikor öt együtt töltött év után dobta Harry herceget a barátnője. Chelsy Davy telefonon szakított a brit herceggel, akit barátok szerint ez nagyon megviselt. A szakítást nem egy másik nő vagy az ital volt, hanem a hadsereg.
2009. január 26. hétfő 14:59 - Hírextra
Mindeddig semmi jel sem utalt arra, hogy ilyen hamar vége szakad a kapcsolatuknak. A barátaik szerint nem az érzelmekkel volt a baj, ezt bizonyítja az is, hogy a pár néhány hete Mozambikban nyaralt és szemtanúk szerint nagyon jól érezték magukat.

Chelsy nagyon szerette Harryt és ezért a kapcsolatért az évek során rendkívül sok áldozatot hozott. A napokban azonban betelt a pohár és közölte vele: vége. Az ok: az utolsó időkben Harrynek a katonai karrierje fontosabb volt, mint ő. Pedig a lány már addig is nagyon sokat tűrt. Elnézte a hercegnek a folyamatos félrelépéseit és az italozás okozta botrányait is. Többször csak a bulvárlapok címlapjáról értesült kedvese részegen elkövetett baklövéseiről.

Amíg a herceg az aranyéletét élvezte, a zimbabwei születésű lány a dél-afrikai országban a tanulmányira koncentrált. Chelsy érezte, hogy a távolság miatt tönkremehet a kapcsolat, ezért úgy döntött, hogy Angliába költözik. Már-már úgy tűnt, minden jóra fordul, de Harry katonai kiképzése januárban egyre keményebb lett, s emiatt hetente alig pár órára tudtak csak találkozni. S ez már sok volt a lánynak, nem bírta tovább és döntött: még egy herceg sem éri meg a végtelen türelmet és várakozást.

A szakítás tényét már a királyi család szóvivője is megerősítette.
Forrás: Blikk
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását