A József Attila Színházban vagyunk, ott, ahol Bodrogi Gyula színészként élete legeslegtöbb évét töltötte, és lám, milyen az élet: pár éves kihagyással visszatért ifjúkora játszóterére.

- A Magyar Színházból jöttél most, mindjárt kezdődik itt a József Attilában az esti darab, állandó mozgásban vagy, lótsz-futsz a városban, mindig is ilyennek ismertelek. A hetvenöt év is így elszaladt számodra?

- Hajaj! Akinek ezen a pályán szerencséje van, hol itt játszik, hol ott játszik, nekem pedig elmondhatom, óriási szerencsém volt első perctől fogva, hiszen attól fogva hogy kitettem a lábam a Színművészeti Főiskoláról, a mai napig foglalkoztatva vagyok, mindig játszom, hála a jó Istennek! Sajnos, ezt sok nagyon tehetséges kollégám nem mondhatja el magáról.

- A József Attila Színházban diplomád megszerzése után, vagyis 1958-tól játszottál, egészen 1982-ben „bekövetkezett” Vidám Színpadi igazgatóságodig, de közben is vendégszerepeltél itt, és a későbbiekben sem szakadt meg ez a kapcsolat, hisz ma is itt vagy. Ez az örök szerelem?

- Csodálatosakat játszottam itt már akkoriban, amikor még „magas, karcsú, szőke, göndörhajú” srác voltam… Félretéve a tréfát, csakugyan itt ringott a bölcsőm művészként, a 24 év során többek között olyan ajándékokat kaptam, mint a Potyautasban, a Kaktusz virágában, az Imádok férjhez menni!-ben vagy az Egy szerelem három éjszakájában eljátszott főszerepeim. Ezek nem csak az én, de a közönség számára is örökké emlékezetes előadások maradnak.

- Összeszámolta azt valaha, valaki, hány darabban, filmben, tévéjátékban szerepeltél?

- Sajnos, erről nincs pontos adat. Egyszer Fodor Imre igazgató összeíratta, hány televíziós szereplésem volt: egy papírlapon két alkotás szerepelt, összesen 537 lap lett tele… Azóta pedig újból eltelt néhány év!

- Egy olyan színésznek, aki ma a Nemzeti Színházban is játszik, aki pályája során volt II.Richárd, Volpone, Truffaldino, Peacock és Seress Rezső, annak nem esik picit rosszul így 75 évesen, hogy az emberek, a közönség, a nézők mindig Süsü hangjaként vagy a Linda tv-sorozat Bélájaként emlékeznek rá leginkább?

- Sokan kérdezték már tőlem eddig is, hogy veszi ki magát ez a kissé faramuci helyzet, de én nagyon örülök, bármilyen módon ugrom is be a közönségnek, még ha Süsü hangjaként is. A Nagyok közül Major Tamás és Gobbi Hilda, sőt, Sinkovits Imre és Básti Lajos is játszott kabaréfigurát, bohózatot, és nem esett le a gyűrű az ujjukról, sőt! Egy színésznek csak öröm lehet, ha mindenféle műfajban kipróbálhatja magát, hiszen így minél több arcát tudja megmutatni. Nekem teljesen mindegy volt mindig is, drámában játszom-e vagy vígjátékban, ennyi évtized alatt sem változott meg bennem ez az érzés. Az én számomra nincs műfaj! Nekem csak szerep van, akár nevettetek, akár ríkatok. Süsüt rettentően szeretem, nem megunható számomra sosem, ha őt juttatom valakinek az eszébe, egyáltalában nem érzem degradálónak, sőt! Nemrég a Vacsoracsata című televíziós főzős vetélkedőműsorban szerepeltem, és házigazdaként tapasztalhattam, hogy a vendégeim szeme együttesen könnyes lett a közösen énekelt Süsü daltól, holott voltak huszonévesek, harmincasok és negyvenesek is köztük! Az ilyen pillanatokat pedig csak szeretni lehet.

- Ahogy ismerlek, szerintem a Te alaptermészeted optimista, jókedélyű, nevetős: kisgyereknek milyen voltál?

- Nagyon komoly kölyök voltam, igazi jótanuló, jó magaviseletű, szüleimnek soha, semmilyen gondja nem volt velem, én voltam a környéken a mintagyerek! Amikor kirúgtak a főiskoláról, még azt sem mondtam meg anyáméknak, nehogy elszomorítsam őket, csakis utólag meséltem erről, amikor már visszavettek. Nagyon sokat dolgoztak azért, hogy mi hárman – nővérem, húgom – tovább tanulhassunk.

- Miért rúgtak ki? Sokat csajoztál, nem jártál az órákra?

- Á, dehogy! Én nagyon féltem a lányoktól, nemigen közeledtem hozzájuk. Kirúgásomra a sok disznóságom miatt került sor, mindig kieszeltem valami egetverő marhaságot, amivel felbosszantottam a tanári kart..

- Azt mondod, féltél a lányoktól. Ezt elég nehéz elhinni, mert bár sosem tartoztál a százkilencven centis, kigyúrt amorózók közé, jóképű, nagydumás srácként mégiscsak zabáltak a nők a fáma szerint…

- A hír igaz, nőtársaságban sosem szenvedtem hiányt, de ez nem az én agilitásomnak volt köszönhető, sokkal inkább a hölgyek udvaroltak nekem, ők hívtak el randira, ők „beszéltek rá” engem magukra…. Az évek során persze tanultam valamicskét férfitársaimtól ebben a témában, de igazság szerint én a mai napig nem tudok udvarolni a nőknek, inkább mindig csak hagytam magam „elcsábítani”.

- Sármos, jóképű és rendkívül közkedvelt, népszerű, körülrajongott szárként sem fogyasztottál el több tucat feleséget, barátnőt, szeretőt. Összesen kétszer nősültél, első feleséged Törőcsik Mari, a második Voith Ági volt, jelenlegi élettársaddal is sok éve vagytok már együtt. Alapvetően hűséges természeted lehet, legalábbis így kívülről nézve…

- Nagyon rendes pasas vagyok, mindig is az voltam, ahhoz pedig különösen hű, akivel éppen együtt vagyok. Ez a színházzal sincs nálam másként, hiszen a József Attila Színházban huszonnégy évet töltöttem el, utána igazgatója húsz éven át voltam a Vidám Színpadnak, ami már-már az erkölcstelenség kategóriájába tartozik.

- Szerettél igazgató lenni a Révay utcában?

- Egy jó darabig nagyon. Aztán amikor eljött az az idő, hogy csinálni akartam valamit, de nem engedték, folyton keresztbetett nekem valaki, akkor kezdett megkeseredni a számban a falat, direktorként. Sajnos, nem vettem észre egy darabig, hogy el kéne már mennem onnét, hogy nem kellek már, viszont szerencsémre amikor erre rájöttem, azonnal szedtem a cuccomat és odábbálltam. Másnap már újra színész lehettem, kaptam egy második esélyt, amiért örökké hálás lehetek a jósorsomnak.

- Jelenleg több színházban is vendégszerepelsz, de tag a Nemzeti Színházban vagy. Hogy állsz Alföldi Róbert direktor úr a közvéleményt erősen megosztó, sokat vitatott rendezői elképzeléseivel, meghökkentő színházi újításaival?

- Én nagyon szeretek vele dolgozni, mert ő ért a színházhoz, csak követi a divatirányzatokat. Ez a fajta „modern színház” , amit Robi csinál, tulajdonképpen nem újkeletű, már legalább ötször jött és ment. Már 1930-ban játszottak például frakkos Hamletet! A fiatalok újra megcsinálják azokat, amiket mi öregek már kétszer elfelejtettünk, de bízom benne, hogy lassacskán ismét helyére kerülnek a dolgok. Hiszen a jó színház az, amit a színész együtt játszik a közönséggel. Mellesleg ha jön egy rendező, aki Alföldihez hasonlóan híve az agyafúrt, netán meghökkentő alkotásoknak, én szívesen vagyok partnere színészként, mert igenis érdekel, mi sül ki belőle. Ha látom, hogy nem az lett az eredmény, amit együttes erővel szerettünk volna elérni - magyarul nincs sikerünk -, akkor azt nagyon tudom sajnálni.

- Itt állsz most előttem papíron 75 évesen, ugyanakkor egy huszonéves srác öltözékében, a Kétszer vagy fiatal című darab szereplőjeként: ezek a helyzetek, ezek az életed adta lehetőségek tartanak Téged ilyen remek kondiban?

- A színészetnek alapvetően csodás képessége, hogy sokszor kortalan, és ezzel kortalanná teszi a játszó személyt is. Színpadon sok mindent el lehet felejteni, még a magánéleti fájdalmakat is, így az életkorral sem lehet ez másként. Ha huszonévesként kell megjelennem, annyinak is érzem magam, ez pedig újra és újra kondícionál.

- Hogy ünnepeltek meg Téged mostani születésnapod alkalmából?

- Én magamat nem nagyon szeretem ünnepelni, de mindenki, mindenütt felköszöntött, és még most is gratulálnak sokan. Nem híztam ugyan, de a családom, a barátaim körében is alaposan vendégül láttak, nagy eszem-iszomokat rendeztek a tiszteletemre, és bár köztudottan imádok főzni, ezúttal megúsztam, nekem készültek a finomságok mindenütt. Elképesztő mennyiségű telefonhívást, emailt, üzenetet kaptam, és nem csupán az ismerőseimtől, de az ország minden sarkából érkeztek gratulációk, ami hihetetlenül jólesett nekem! Nemrég jelent meg legnagyobb örömömre második könyvem, ebben szentelek egy részt első golfleckémnek, ennek hatására – bár rengeteg ajándékot kaptam - a fiamtól átvehettem egy csodálatos golfütő készletet a születésnapomra. Bár játszani még nem nagyon tudok, remélem, ezen a nyáron kellő időt tudok szorítani – persze a vadászat és a Szegedi Szabadtéri Játékok idején eljátszott Cigányszerelem előadásai mellett! – ennek a gyönyörű, számomra új sportágnak a közelebbi megismerésére is.