A lenyúlás nagymesterei
A parlamenti képviselői munka rengeteg lehetőséget rejt magában. A köz érdekében végzett színvonalas és hatékony munkavégzés mellett a képviselők többsége nem feledkezik meg gondoskodni saját és családja megélhetéséről és jövőjéről sem.
2009. május 13. szerda 13:29 - Kesjár Norbert
Hónapokkal ezelőtt Magyarországon is „felfedezte” a közvélemény az országgyűlési képviselői költségtérítés rendszerét. A hatalmas felháborodást kiváltó összegek hatására civilek népszavazást kezdeményeztek annak érdekében, hogy megszűnjön a korlátok nélküli közpénz-lenyúlás.
Nemcsak Magyarországon okoz azonban felháborodást a képviselők ilyen privilégiuma. A parlamentáris demokrácia őshazájában, Nagy-Britanniában is a minap pattant ki egy óriási botrány ezzel kapcsolatban.
British gentlemen
A The Daily Telegraph, a legnagyobb konzervatív napilap leleplező riportsorozatban tárja a nyilvánosság elé, hogy
mi mindenre igényeltek visszatérítést a képviselők. Bár jobboldali újságról van szó, abban mégsem kímélik a konzervatív (tory) képviselőket sem.
Az újságírók egészen elképesztő tényeket tártak fel arra vonatkozólag, hogy mi mindenre költik az adófizetők pénzét.
Douglas Hogg, korábbi mezőgazdasági miniszter például költségként számolta el a vidéki birtokát körülölelő vizesárok megtisztításának több mint kétezer fontos számláját. Hogg emellett zongorájának hangolási költségét is feltüntette visszatérítési igényében.
Még ennél is nagyobb pofátlanságot követett el Sir Michael Spencer, aki több mint ötezer font (másfélmillió forint) kertrendezési számlát nyújtott be, amelynek egyik tétele a helikopter-leszállóhelyének kialakítása volt. Spencer azzal védekezett, hogy mindez csak „családi tréfa” volt.
James Arbuthnot, az brit alsóház védelmi bizottságának elnöke – több társához hasonlóan – úszómedencéjének tisztítási költségeit számolta el, de az ügy kirobbanása után rögtön közölte, hogy ezt mindenképpen visszafizeti.
Sir Alan Haselhurst, az alsóház alelnöke az elmúlt hét évben összesen több mint 140 ezer fontot (46 millió forintot) igényelt vissza vidéki otthonának fenntartási költségeire.
A Telegraph természetesen nemcsak a konzervatívokat vette górcső alá, hanem a baloldali Munkáspárt képviselőiről, sőt
Gordon Brown miniszterelnökről is közölt visszatérítési igényekkel kapcsolatos kínos értesüléseket.
A kormányfő még pénzügyminiszter korában 6500 fontot (azaz kétmillió forintot) fizetett fivérének takarítás címén, amit azután a költségvetésből igényelt vissza.
Jack Straw igazságügy-miniszter pedig „véletlenül” az általa befizetett helyi adó teljes összegét visszaigényelte, holott csak a felére lett volna jogosult. Straw szerencsére később észrevette a „hibát” és visszautalta a pénzt.
A legkirívóbb esetek az évi több mint 20000 fontos (több mint 6 millió forintos) lakásfenntartási költségtérítéssel kapcsolatosak (ez az összeg azoknak jár, akik nem Londonban laknak).
Alistair Darling jelenlegi pénzügyminiszter például az elmúlt négy évben négyféle lakást jelölt meg, de ez a „teljesítmény” jócskán elmarad Hazel Blears kisebbségi miniszterétől, aki egy éven belül cserélt háromszor lakást.
Lord Mandelson gazdasági miniszter több ezer fontot igényelt vissza választókerületi háza rendbetétele után, majd alig egy hónappal azután 136 ezer font nyereséggel eladta az ingatlant.
Következmények
A kialakult botrány hatására Brown miniszterelnök és
David Cameron, a Konzervatív Párt vezére és miniszterelnök-jelöltje egyaránt
elnézést kértek a választóktól a pártjaik nevében. Cameron tovább is ment, amikor közölte: „fegyelmi eljárást fontolgat a lap által közölt egyes visszatérítési igények ügyében”.
Valószínűleg tehát nincs vége az ügynek.
A botrány hatása máris látványosan mutatkozik a két nagy párt támogatottságában. A legfrissebb közvélemény-kutatási adatok szerint mind a Munkáspárt, mind a Konzervatív Párt egy hónap alatt négy pontot vesztett népszerűségéből (így az előbbi most 26 százalékon, az utóbbi 39 százalékon áll).
A botrány megviselte a két nagy párt népszerűségét, így a bennük csalódott szavazókat a kis pártok felé terete el. A harmadik legnagyobb brit párt, a Liberális Demokrata Párt támogatottsága éppenséggel négy ponttal (22 százalékra) nőtt. Rajtuk kívül a brit szélsőjobb legnagyobb ereje, a parlamenten kívüli Brit Nemzeti Párt is igyekszik profitálni a botrányból, mert – a hagyományosnak tekinthető EU-ellenes jelszavaik mellett – „Büntessük meg a disznókat!” feliratú szórólapokkal indították el az európai parlamenti választási kampányukat.
A botrányoknak nemcsak politikai, hanem jogi következményei is vannak. Bár a rugalmas elszámolási szabályoknak köszönhetőn a törvényhozók az esetek többségében jogosan igényelték a visszatérítést – s így jogilag minden rendben lévő volt – a visszaélésekkel a brit parlament tekintélye csorbult, és az adófizetők nevében sokan jogosan az elszámolható kiadások szigorítását követelték.
Ezért Stuart Bell, a Munkáspárt képviselője – széles parlamenti egyetértés mellett – bejelentette: „a parlament független számvevő testületet hoz létre, amely a jövőben az összes költségtérítési igényt tüzetesen ellenőrizni fogja”.
S nálunk mi a helyzet?
A fenti esetekből világosan kitűnik, hogy tényleges társadalmi kontroll és széleskörű nyilvánosság nélkül a képviselők bizony nemhogy engednek a csábításnak, hanem egyenesen pofátlanul, gátlástalanul használják ki a rugalmas törvényi rendelkezéseket.
A magyar országgyűlési képviselők sem kivételek, ők is ugyanolyan pofátlanul költik el magukra a közpénzt, mint nyugati kollégáik. Van azonban egy markáns különbség hazánk és Nagy-Britannia politikai elitje között ebben a tekintetben.
Az egyik, hogy nálunk inkább megmagyarázzák a pénzköltést, míg az angoloknál bocsánatot kérnek és mielőbb kivizsgálják az ügyeket (nálunk egy alkalommal sem jártak utána semmilyen költségtérítésnek!).
A másik pedig az, hogy a brit parlament külön intézményt hoz létre (s vélhetően megszigorítják a jogszabályokat is) annak érdekében, hogy a jövőben ne fordulhassanak elő ilyen esetek. Ezzel szemben
Magyarországon mi a helyzet?
Egy civil kezdeményezésnek köszönhetően
népszavazás lesz, ami legalább még félév múlva esedékes és rengeteg pénzbe kerül. Honatyáink persze eközben nem tesznek semmit, csak egymásra mutogatnak és továbbra is élvezik e rendszer előnyeit.
Forrás: The Daily Telegraph /MTI / Blikk