Bevándorlók az unióban - hogyan tovább?

Az utóbbi évtizedekben az EU keresett bevándorlási térséggé vált, ráadásul tagországai között megszűntek a határok: aki egyszer bejutott, szabadon közlekedhet a tagországok nagy részében. A tagállamok tisztában vannak azzal, hogy demográfiai és munkaerőpiaci problémáikat hosszabb távon csak egy viszonylag jelentős arányú legális bevándorlás mellett tudják megoldani, ugyanakkor alapvetően továbbra is maguk kívánják meghatározni, milyen feltételekkel és kiket fogadnak be.

Közös uniós politika ezért egyelőre lényegében csak a menekültkérdés és a határvédelem területén alakult ki. Látni kell ugyanakkor azt is, hogy a "legfiatalabb" uniós együttműködési pillér, a bel- és igazságügyi politika - időközben elvben nemzetek fölöttivé tett - részeként a bevándorlási szabályozás egyre inkább konkretizálódik. Utolsó látványos példája ennek az új európai uniós munkavállalási szabályozás, az úgynevezett kék kártyás rendszer, amelyet nemrégiben hagytak jóvá a tagországok. Az új előírások egyfelől megkönnyítik a magasan képzett munkavállalók bevándorlását EU-n kívüli országokból, másfelől súlyosbítják a szankciókat azokkal a cégekkel szemben, amelyek kívülről jövő illegális bevándorlókat alkalmaznak.

Folyamatban van az a szabályozás is, amely az illegális bevándorlókkal kapcsolatos politikát közelítené. Ennek egyik elemeként a tagállamoknak el kell dönteniük, hogy legalizálják vagy kiutasítják a törvénytelenül érkezett bevándorlókat.

Nyolcmillió illegális bevándorló

Teljesen megbízható statisztikák a témáról nincsenek, de becslések szerint 8 millió illegális bevándorló tartózkodik az unió területén. Tavaly az első félévben 200 ezer törvénytelenül tartózkodót vettek őrizetbe, és mintegy 90 ezret kitoloncoltak.

Az EU elvileg már meghatározta, hogy milyen elemekből tevődik össze a bevándorlási politikája. Ezek közé tartozik az érintett unión kívüli országokkal folytatott együttműködés az ottani elvándorlás megakadályozása érdekében, az illegális bevándorlás és az embercsempészet elleni fokozottabb fellépés, a törvényes bevándorlók helyzetének átfogó szabályozása, a menekültek védelme és a tagországok nemzeti politikájának közelítése (az egységesítés távlati céljával).

Az évtized elején az unió ötéves programot indított el a bevándorlási politika alapjainak megvetésére (tamperei program), majd 2004-ben ezt újabb öt évvel meghosszabbította (hágai folyamat). A két ciklus céljainak egy részét még nem sikerült megvalósítani, ezért jövőre egészen biztosan meg kell kezdeni egy újabb többéves programot.

A migráció emellett azon kérdések közé tartozik, amelyek esetében nem elégséges az uniós tagországok közti együttműködés, hanem kezeléséhez külső partnerekkel is közös tevékenységet kell folytatni. E téren az unió szintén jelentős lépéseket tett a Földközi-tenger menti országokkal folytatott, továbbá az afrikai, karib-tengeri és csendes-óceáni térséghez tartozó államokkal kezdett együttműködése keretében, de részét képezi ez a téma a főleg volt szovjet köztársaságokra vonatkozó keleti szomszédságpolitikai együttműködésnek is.

Paradox, hogy miközben az unió igyekszik megakadályozni országaiból az "agyelszívást" (tudósok és jól képzett szakemberek elvándorlását), egyidejűleg azon is fáradozik - mint a kék kártya példája mutatja -, hogy más térségekből megkönnyítse a magasan képzett szakemberek bevándorlását az EU-ba. Ennek tovagyűrűző hatásaként azonban hiányt idéz elő a kibocsátó országokban.

Ráadásul az utóbbi évek történései igazolták azt is, hogy az unióban időnként feszültséget gerjeszt más kultúrához, társadalmakhoz tartozók csoportos jelenléte, legyenek azok illegális vagy tárt karokkal várt bevándorlók.

Mindezek fényében várható, hogy az EU-tagországok továbbra is viszonylag lassú tempóban, átgondoltan folytatják a közös migrációs politika alakítását. Ebben komoly szerep hárulhat Magyarországra a soros uniós elnöki poszt 2011 elején esedékes betöltésének idején.