Hangok a semmiből

Már mindenki megszokhatta azt az emberire meglepően jól reflektáló, ám mégis robotikus női hangot, amely 4-6-os villamos fedélzetén tudatja velünk az épp aktuális megállókat. Vagy épp azt, hogy simán elkerülhettük volna a beleesést annak a formás mellű hölgynek az ölébe, akivel szemben álltunk - ha a hirtelen fékezésekre ügyelve folyamatosan kapaszkodtunk volna kézlógató bámulás helyett.

A beszédeit megelőző zene is megszokható - a huszadik alkalommal már simán elalszik mellette az ember egy fáradt nap után. De nemúgy mostanában.

Jéé

Kissé álmos fejjel zsúfolódtam fel dolgos szardínia módjára a reggeli csúcsforgalomban, de rögtön felkaptam a fejem, amikor a megszokott robotica helyett egy élő ember hangját halottam felcsendülni, méghozzá úgy, hogy minden szavát ki lehetett venni, annak ellenére, hogy nem üvöltött. Pontosabban a mondata utolsó szaváig értetettem beszédét, azt ugyanis elnyomta a közösen agonizáló tömeg siralomhangja.

Semmi sem lehet tökéletes - gondoltam, miközben néha megértettem ezt-azt a roppant kellemes hangon duruzsoló, valahonnan ismerős hangokból. Aztán arra eszméltem, hogy a színházak megközelítését is bemondják - vagyis hogy ettől a megállótól csak pár lépésre van ez és ez a színház. Először kicsit húztam a számat az állami ingyenreklámra, aztán rájöttem, hogy ez egy kifejezetten hasznos dolog, hisz így a nem épp Budapestiek  is könnyebben tájékozódhatnak - már ha nem spilázták volna túl.

Ugyanis a Madách színházat bemondták az első megállóban (Wesselényi út), hogy "innen csak pár lépésre van”, míg a másodiktól (Király utca) már „könnyen elérhető”. Ez egyrészt félrevezető, ugyanis aki az ellenkező irányból jön, az a színház nevét meghallva simán leszáll, pedig a másik megállótól könnyebb lett volna odamenni - és egy idős, vagy sérült lábú illetőnél egyáltalán nem mindegy az a pár méter. A másik pedig, hogy ezzel az erővel a Móriczon is bemondhatnák: innen még rohadt messze van a Madách színház.

Változások

Amióta Dr. Kocsis István lett a BKV Zrt. vezérigazgatója, igen sok újítás ment és megy végbe a vállalatnál. Az ő ötlete volt színészeket felfogadni megálló-bemondónak (Hegyi Barbara, Rudolf Péter, Nagy-Kálózy Eszter, Pusztaszeri Kornél, és Szerednyey Béla személyében) a 7-es és a 4-6-os járatokhoz - bár az ehhez kapcsolódó „Combinóval a leggyorsabb” című égő kisfilmet igazán kihagyhatták volna. Tervei közt szerepel még a budai vasútvonalak összekötése és kényelmesebbé tétele, valamint a BKV cégrendszerének tökéletes átalakítása is.

A látszólag örömteli változások azért hátulütőkkel is járnak. A tanácsadási botrány lecsapódásán kívül magának Kocsisnak is vannak nem pont tiszta ügyei, és a folyamatos utazás-drágítást sem hagyták abba - majd minden utas lassan kövezésbe forduló örömére. Mégis, a vezetésváltás egy halvány remény arra, hogy a BKV ár-érték arányban nyújtson annyit, hogy az autósok többsége a dugót megunva rászánhassa magát a szardínia életmódra, és ne forduljon fel a gondolattól kapásból a gyomra.