2024. május 10. - Ármin, Pálma

Újra vádat emelnek az expolgármester ellen

Vádemelési javaslattal zárta le a közelmúltban a Dombóvár volt szocialista polgármestere ellen indított nyomozást a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) - erősítette meg a Magyar Nemzet információját a Tolna Megyei Főügyészség szóvivője szombaton az MTI-nek.
2009. július 11. szombat 20:41 - HírExtra
A napilap szombati cikkében azt írta, hogy a VPOP az ügyben három embert gyanúsít jogosultatlan gazdasági előny megszerzésével, kettőt közülük az Európai Unió pénzügyi érdekei megsértésének bűntettével, egyikükkel szemben pedig sikkasztás alapos gyanúja merült fel.

A napilap a VPOP-ra hivatkozva közli, hogy az okozott kár értéke 350 millió forint.
Az ügyben az egyik feljelentő, Fehérvári Tamás, Tolna megyei fideszes országgyűlési képviselője szombaton az MTI-nek elmondta: 2007. december 5-én fordultak a hatósághoz azért, mert tudomásukra jutott, hogy Szabó Loránd polgármesterként önkormányzati forrásból 140 millió forintot biztosított egy "baráti" cégnek, amely azt egy pályázat önerejeként tüntette fel. A pénzt a cég két nap múlva visszautalta. Ez nem egyedi eset volt, tudomásuk szerint más céggel is megtörtént - tette hozzá.

Himmelné Ökrös Magdolna, a Tolna Megyei Főügyészség szóvivője a távirati irodával közölte: a VPOP különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás bűntette és más bűncselekmények gyanújával tett vádemelési javaslatot.

A főügyészség az ügyet egyesítette a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság által vesztegetés és hivatali visszaélés miatt tett vádemelési javaslattal - mondta a szóvivő.

A főkapitányság azért javasolta a vádemelést, mert a volt polgármester 2009 márciusában kétmillió forinttal és egy tanácsosi cím felajánlásával próbált rávenni egy dombóvári fideszes önkormányzati képviselőt arra, hogy álljon el egy ellene indított rágalmazási pertől,

Szabó Loránd, akit a bíróság utóbb a rágalmazás miatt jogerősen elítélt, június 17-én lemondott polgármesteri tisztéről.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását