2024. május 10. - Ármin, Pálma

Mennyekben a motorosok

Motoros zarándoklatot rendeznek pénteken és szombaton a Bács-Kiskun megyei Petőfiszállás-Pálosszentkúton; a motorosoknak szentmisét mutat be, és a motorkerékpárokat megáldja Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek.
2009. július 16. csütörtök 22:34 - HírExtra
A találkozón könnyűzenei áhítatot is tartanak pénteken a szentmise előtt, ahová mintegy száz motorost várnak. A pénteki után szombaton is lesz szentmise, amelyet Bátor Botond, a pálos szerzetesrend magyarországi tartományfőnöke celebrál. Ez utóbbi vallási ceremónia után felvonulást tartanak a motorosok - közölte.

A római katolikus hit szerint az áldás abban segíti a motorosokat, hogy "Isten dicsőségére használják" járműveiket, ami persze egyfajta védelmet is jelent a különböző veszélyek ellen azok számára, akik ebben hisznek - fogalmazott.

A Bács-Kiskun megyei rendőrség segítségével vetélkedő formájában közlekedési teszteket is írhatnak szombaton az érdeklődők, ami a balesetmentes közlekedéshez járulhat hozzá - folytatta.

Balla Barnabás szerint a rendezvény célja, hogy egy olyan réteg is részt vegyen ezen a programon, akik "másként akarják jól érezni magukat", mint azok, akik egy hagyományos fesztiválra mennek.

A pálos szerzetes-plébános elmondta: az ingyenes programon - amelyet idén másodszor rendeznek meg - péntek este a Forrás Rock Band játszik, szombat este pedig a Bábel testvérek formációja. A zenekarok könnyűzenei stílusban adják elő a keresztény hitalapelveket.

A rendezvényen helyi énekkar és néptánccsoport is fellép, a helyi nagycsaládosok egyesülete kézművesfoglalkozásokat tart, a pedagógusok pedig vállalták, hogy vigyáznak a gyermekekre - tette hozzá.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását