PDSZ: 46 milliárd mínuszt szenved el az oktatás
Tömegtüntetést szervez november 7-re a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. Azt mondják, a kormány legalább 46 milliárd forintot akar kivenni a közoktatás jövő évi kasszájából a kőbe vésett 120 milliárdos önkormányzati nadrágszíj összehúzás keretében.
2009. október 13. kedd 07:49 - Nagy András
Röviden összefoglalva a lényeget,
a Kerpen Gábor vezette PDSZ a közoktatás több településen történő összeomlását vizionálja arra az esetre, ha a jelenlegi formájában megy át a jövő évre szóló költségvetési tervezet. A HírExtrának nyilatkozva ugyanakkor a szakszervezet elnöke az érdekképviselet terveinek, álláspontjának részletes kifejtésére is vállalkozott.
![](/data/Image/belfold/2009/10/PDSZ/Hiller_Istvan_01.jpg)
Mint kiderült, a PDSZ-ben a következő hetekben három „akcióra” készülnek: először is, még a héten leülnek tárgyalni az önkormányzati szövetségekkel, méghozzá azért, hogy közösen alkossanak olyan javaslatot, amely a közoktatás „közelgő összeomlását” megakadályozza.
Egy másik körben – szintén ezen a héten –
Hiller István oktatási miniszterrel is alkalmuk lesz egy asztalhoz ülni. Ezzel kapcsolatban Kerpen azt közölte a HírExtrával, „remélem, hogy sikerül majd több számban egyetértenünk, de annyira naiv nem vagyok, hogy azt gondoljam,
minden kérdést sikerül tisztázni.” Mindazonáltal az oktatási kormányzattal való párbeszédet „jó jelnek” nevezte.
A harmadik akció pedig egy november 7-re tervezett tiltakozó demonstráció lesz, amelyre több ezer embert várnak az ágazatból. A szakszervezeti vezető által „országos szülői értekezletnek” nevezett megmozdulásról jelen pillanatban annyit tudni, hogy valamelyik fővárosi közterülten zajlik majd.
Álvisszapótlásra készülnek a szocialisták?
Kerpen Gábor szerint óriási, mintegy 63 milliárd forint a különbség a szakszervezet és a kormány által elégségesnek ítélt 2010-es oktatási források között. A vitatott összeg a PDSZ elnöke szerint nagyrészt három tételből tevődik össze.
Jelentős hiány fakad Kerpen szerint még abból, hogy három évvel ezelőtt a parlament úgy döntött, bevezeti az úgynevezett teljesítményalapú finanszírozást az addigi gyereklétszám alapú helyére. A PDSZ-vezető szerint a teljesítményelvű rendszer rögzíti például az átlagos osztálylétszám utáni forráselosztást, melynek létszámnövelő hatása miatt ma már 30-40 fős osztályok sem ritkák egyes településeken.
A másik tételt a PDSZ-elnök egyszerűen „általános elemnek” nevezi, amely az egy tanulóra vonatkozó éves normatíva hét és fél százalékos csökkenését takarja.
![](/data/Image/belfold/2009/10/PDSZ/gyermeketkeztetes_01.jpg)
Harmadikként az ingyenes, illetve államilag támogatott gyermekétkeztetés normatívájának visszanyesését említi, amely mintegy 17 milliárd forintos spórolást jelentene a költségvetésben. A szakszervezeti vezető úgy véli, tévesen jelent meg a sajtóban, hogy a kormány a szocialisták ellenállása miatt visszacsorgatja az említett összeget a gyermekétkeztetési alapba.
Szerinte annak, hogy kivonnak forrásokat az ingyenes és támogatott közoktatás finanszírozásából, nem az a következménye, hogy kevesebb gyermek fog fizetésmentességet kapni, hanem, hogy az önkormányzatoknak kell mélyebben a zsebükbe nyúlniuk. Szerinte a szocialisták valójában az önkormányzatok egyéb bevételei között találták meg a 17 milliárd fedezetét, például az önhibájukon kívül csődbe került önkormányzatok keretéből vonnának el kétmilliárd forintot.
Szóba hozza még a pedagógiai szakszolgálatoknak, az alapfokú művészeti oktatásnak, illetve a pedagógusok szakkönyvvásárlására nyújtott állami támogatás csökkentését. Ez utóbbit különösen nehezményezi, mondván, a 14 ezer forintról 4 ezer forintra zsugorított összegből havonta még egy folyóiratot sem vehetnek majd a pedagógusok, miközben az állam mindössze 200 milliót spórol.
A szaktárca kivár
Kerpen Gábor azt mondja, ha a kormány vissza is adná a gyermekétkeztetés kasszájából hiányzó 17 milliárdot, akkor is mintegy 47 milliárd forint veszteséggel nézne szembe a magyar oktatás a következő évben – a jelen állás szerint. A félreértések elkerülése érdekében azonban tisztázandó: ez az összeg része a Bajnai Gordon miniszterelnök által kőbe vésett 120 milliárd forintos önkormányzati megszorító csomagnak, nem plusz lefaragásként jelenik meg tehát a költségvetésben. (A közoktatást 90 százalékban az önkormányzatok tartják fenn Magyarországon.)
A Kerpen Gábor által elmondottakról természetesen szerettük volna megkérdezni az Oktatási és Kulturális Minisztériumot (OKM) is, ám a szaktárca mindössze annyit reagált megkeresésünkre, hogy "a jövő évi költségvetés tervezése folyamatban van, az Oktatási és Kulturális Minisztérium a lehetséges módosításokra tekintettel a költségvetési kérdésekben csak a tervezet végleges elkészülte után tud pontos információkat nyújtani."