"Fiait fiatal koruktól rendszeres veréssel és tikkasztó sivatagi túlélőtúrákkal nevelte szívóssá, és szorgalmazta, hogy tizenéves korukban jelentkezzenek öngyilkos merénylőnek."

A nagyanyja jeddahi házában alvó húszéves fiatalembert a másik szobából felhangzó jajgatás verte fel mély álmából. Másodpercekkel később kicsapódott az ajtó, és nagybátyja viharzott be feldúltan. „Gyere gyorsan” – kiáltotta neki. – „Nézd meg, mit művelt az apád! Mindannyiunk életét lerombolta! Tönkretett minket!”

A még mindig félálomban lévő fiú hamarosan a televízió képernyője előtt találta magát, és rémülten fogadta be a szeme elé táruló képeket.

Mindenki emlékszik, hol volt 2001. szeptember 11-én. Omar bin Laden számára viszont az átélt sokkot felnagyították az egymásnak ellentmondó érzelmek.

Noha a merénylet óta eltelt nyolc évben rengeteget foglalkozott 9/11-el a sajtó, soha ilyen exkluzív szemszögből nem nyerhettünk bepillantást a kulisszák mögé, mint magától az Oszama családtól. Bin Laden negyedik fiának elképzelése sem volt arról, hogy apja a világ legnagyobb terrorcselekményét tervezgeti. Fia, Omar csak gyötrődéssel teli hónapok múltán tudta elfogadni, hogy a támadás mögött az az ember áll, aki őt felnevelte.

„A szavak és a képek túl borzalmasak voltak ahhoz, hogy felfogjam őket” – mesélte Omar. „Bár a nagybátyám már korábban kifejezte legrosszabb félelmeit, senki nem tudta elhinni, hogy valakinek, akit ismertünk és szerettünk bármiféle köze lehet azokhoz a katasztrofális eseményekhez, amiket láttunk.”

„Lehetetlenségnek tűnt, hogy mindaz a káosz és a gyilkosságok Amerikában apám felelősségét terheljék. A támadás, amit láttam túl nagyszabású volt, ilyet csak egy másik szuperhatalom tudna megszervezni.”

„Nem akartam, hogy apám legyen a felelős. Csak sokkal később jöttem rá, mikor személyesen vállalta fel a támadásokat, hogy fel kell adnom a tagadás luxusát. Ez volt az a pillanat, amikor megsemmisítettem dédelgetett álmomat, melyben lázasan reméltem, hogy a világ téved, és nem apám idézte elő a borzasztó eseményt” – vallott Omar az átélt tragédiáról. „Miután hallottam egy hangkazettát, melyben apám a saját szavaival vállalja fel a felelősséget a támadásokért, realizáltam, hogy ő volt a 2001. szeptember 11-ei támadások elkövetője.”

Omar és anyja, Najwa – bin Laden első felesége – jelenleg közösen dolgoznak egy érdekes könyvön – Felnőni bin Ladenként – melyben fellebbentik a fátylat a világ legkeresettebb terroristájának titkos életéről.

Néhányan tán megkérdőjelezik, mi motiválja őket a kitálalásra, de rendkívül lebilincselő első kézből olvasni Oszama bin Laden családjáról. Történetük fényt vet arra, hogy miként vált a szaúdi milliomosok gyors autókat, bőséget kedvelő gyermekéből megszállott, nyugatellenes terroristavezér. Nemcsak hogy számos követőt állított maga mellé, bin Laden szándékosan azzal a céllal nemzett hatalmas családot öt feleségétől, hogy majd később gyermekei csatlakozzanak szent ügyéhez.

Kemény fegyelmező volt – fiait fiatal koruktól rendszeres veréssel és tikkasztó sivatagi túlélőtúrákkal nevelte szívóssá, és szorgalmazta, hogy tizenéves korukban jelentkezzenek öngyilkos merénylőnek.

Egyéb titkok is kiderültek a terroristavezér személyes életéről. Fia állítja például, hogy bin Laden egy iskolai fémmegmunkálási baleset következményeként jobb szemére megvakult, valamint visszatérő maláriától szenved.

Najwa bin Laden leírása izgalmas bepillantást nyújt abba, miként irányította Oszama a családját és a követőit, továbbá az is kiderül belőle, hogyan nevelte fel tizenegy gyermekét szudáni száműzetésben, és később afganisztáni rejtekhelyükön, a zord Tera Bora hegyen.

Az ötvenegy éves asszony most Szíriában él második legidősebb fiával és két legfiatalabb lányával. Pár nappal szeptember 11-e előtt elmenekült Afganisztánból. Nem tudja, vajon kényszerűségből hátrahagyott gyermekei élnek-e még, vagy már halottak.

Bár még mindig nem hajlandó kritikával illetni férjét, így nyilatkozik a történtekről: „Az összes szörnyű eseményre, mely azóta történt, hogy elhagytam Afganisztánt, csak egy anya szívével tudok gondolni és érezni. Egy anya szíve minden veszteség fájdalmát átérzi, de nem csak saját gyermekeimért könnyezem, hanem minden anya elvesztett gyermekéért.”

Najwa Ghanem csak tizenöt éves volt, mikor hozzáment az akkor tizenhét éves első unokatestvéréhez, Oszamához. Bár az esküvőt a két család rendezte el, Najwa állítja, hogy szerelem is volt a dologban. Úgy írja le a fiatal Oszamát, mint egy finom modorú, komoly fiút, akinek barna szemei örömmel ragyogtak fel, ahányszor csak belépett a szobába.