„Első - 19 éves koromban megjelenő - szerelmem egy Amerikából hazalátogató férfi volt" – kezdi szerelmeinek történetét mesélni Némedi Mari. – Artúr úgy vette el az eszemet és vele együtt az ártatlanságomat, hogy szinte észre sem vettem! Még az sem zavart, hogy húsz évvel idősebb nálam. Artúr bevezetett az éjszakai szórakozóhelyek világába, kezdő kis színésznőként szinte lubickoltam a tehetős emberek társaságában, a csillogásban, a lezserségben, a jólétben. Remekül éltünk, aztán ki tudja miért, egyik napról a másikra szakítottunk. Nem sokkal ezután ismertem meg életem nagy szerelmét, Maros Gábort. Akkoriban a Magyar Rádió egyik stúdiójában dolgoztunk együtt, aztán egy este a Fészek Művészklubban mulattunk: hajnalban a Margitszigeten találtunk egymásra… Rövidesen együtt debütálhattunk az Operettszínházban: a La Mancha lovagjában játszottunk, én kezdő színésznőként, ő frissen végzett főiskolásként. Csodás, érzéki, szenvedélyes kapcsolat volt a miénk!”

Színészek a köbön

A gyönyörű szerelem közben azért jöttek-mentek az ilyen-olyan, kisebb-nagyobb viszonyok a férfi életében, amikről a fiatal színésznő csak utólag értesült. Szakítottak, és mindenki élte tovább az életét. Mindig tudtak egymásról, de majd három évtizedet kellett várniuk, hogy újra szorosan egymás mellé sodorja őket az Élet. Ám ne szaladjunk ennyire előre…

„ - Következő nagy szerelmem szintén színész volt – árulja el a színésznő. – Vizi Gyurival rendkívül viharos, viszont nagyon izgalmas kapcsolatot élhettem át: időnként mindketten lila karikákkal a szemünk alatt járkáltunk az utcán, ugyanis mindketten őrülten féltékenyek voltunk egymásra, és emiatt néha csúnyán összeverekedtünk. Ezen az „apróságon” túl mind a magánéletben, mind a szakmában jól kijöttünk egymással, nagy volt köztünk az összhang. Mindig istenien tudtunk együtt dolgozni: Gyuri kiváló és segítőkész partner volt a színpadon, tele vagyok csodás élményekkel, emlékekkel vele kapcsolatosan. Sajnos egy idő után el kellett válnunk egymástól: ő Pécsre szerződött, míg én a budapesti Várszínházban játszottam: a távolság elszakított bennünket, és ez mindkettőnknek nagy fájdalmat okozott…”

Tanár Úr kérem

A későbbi években persze össze-összetalálkozott az egykori szerelmespár: Gyuri ilyenkor mindig megosztotta valamennyi szakmájával, gyerekeivel összefüggő örömét-bánatát Marival, később még súlyos betegségével kapcsolatos félelmeit is. Ma már csupán az égi társulatból lenézve kísérheti figyelemmel, hogyan alakul Mari élete, akit haláláig szeretett. A színésznő életébe beköszöntő újabb nagy érzés semmiképp sem nevezhető hétköznapinak, hiszen Mari ekkor egyik tanárába, mentorába szeretett bele. Vámos László legendás színházi alakjára ma is szeretettel emlékeznek szakmájában azok a szerencsések, akik ismerhették őt. Némedi Mari pedig nem csupán színészként került kapcsolatba a nagyformátumú rendezővel…

„ - A Tanár Úr személye egész életemet behálózta, csak sajnos már túl későn találkoztunk: családos ember volt – mereng el a múlton Mari. – Első perctől olyan különleges vonzalom alakult ki közöttünk, hogy hangokból, szemvillanásokból értettük egymást! Semmihez sem tudom igazán hasonlítani ezt az érzést, beleremegtem, ha csak rám nézett! Ma már tudom, hogy ilyen vonzalom nincs több, nem volt és nem is lesz: ez szó szerint őrjítő – ezt ő mondta egyszer így nekem – szerelem volt!”

Aranyember - civilben

Aztán jött István: ő végre nem volt szakmabeli. A rendkívül megnyerő modorú, udvarias, halkszavú férfit a színésznőnek Oszter Sándor mutatta be, aki világéletükben nem csupán kollégája, hanem igaz jó barátja is volt Marinak.

„- István bearanyozta az életemet! Ezt nem szó szerint értem, bár nagyhírű szűcsmesterként igen csak jómódú ember volt. Nagyon egymásra találtunk, de sajnos, Fortuna ezúttal sem játszott a kezemre: találkozásunkkor István már nős volt, és bár szeretett volna elválni, nem tudott, hiszen a mellette sok éve jómódban élő felesége bolond lett volna függetleníteni magát tőle. Mivel nekem a pénz sosem számított, nekem így is megfelelt a kapcsolatunk: nagyon vonzódtunk egymáshoz, ráadásul vele mindig különleges biztonságban éreztem magamat. Szerettem, amikor „mackósan” hozzám bújt, és arról mesélt, hogy szeretné mindenét nekem adni, és hogy nekünk együtt kellene élnünk! Csendes természetű, nyugodt ember volt, örült minden percnek, amit velem tölthetett. Amikor súlyos beteg lett, még akkor is arról ábrándoztunk, hogyan járunk majd el együtt vadászni ha felgyógyul, hogyan ülünk majd nagy csendben, kéz a kézben odafent a vadászlesen… Sajnos, végül bekavartak az életünkbe, így útjaink elváltak egymástól, pedig ha együtt maradunk, talán még ma is élne…”

Második esély

Tavaly Maros Gábor váratlanul visszatért a szinkronkirálynő életébe, méghozzá igen intenzíven: a színész harminc évvel korábban megismert egykori nagy szerelménél is lakott egy ideig. Pár hónapnyi boldogság után azonban minden rosszra fordult: pályája miatt összegyűlt keserűsége és anyagi nehézségei miatt a férfi szinte kilépett magából, és átcsapott egy zavart, kezelhetetlen emberbe. Mari azt hitte, sosem heveri ki a történteket, sosem lesz már senkije, ráadásul fájdalmát növelte imádott édesanyjának elvesztése is, akivel pedig sok-sok éven át két test, egy lélekként éltek egy fedél alatt, irigylésre méltó szeretetben. Egy napon azonban megérkezett Mari életébe az a férfi, akinek személyében a magányos színésznő nem csupán új társra lelt, hanem két nevelt gyermekének köszönhetően mindjárt családra is. Bár ez a kapcsolat sem nevezhető éppen zökkenőmentesnek, sőt, időnként igencsak viharosnak mondható, a színésznő mégis bízik abban, hogy egy napon a legnagyobb harmóniában és egymás iránti feltétlen szeretetben élhetnek mind a négyen együtt.

„ - Gáborral csúnyán szakítottunk, ráadásul édes Mamámat is el kellett veszítenem. Ha akkoriban nem érkezik meg az életembe jelenlegi szerelmem a két nevelt kisgyermekével, lehet, hogy bele is haltam volna a bánatba. Most viszont velem vannak, szeretnek engem, és én is szeretem őket: jó tudni, hogy összetartozunk. Ragyogóan ki tudnánk egymást egészíteni Terryvel nem csupán az életben, de a színpadon, televízióban is. Újabban gyakran lépek fel énekesként országszerte különféle rendezvényeken: boldoggá tenne, ha ezt Terryvel együtt tehetném. Danikának és Fannikának is fontos vagyok, sokat vannak velem, de nekik egyszerre van szükségük anyára és apára. Foglalkozom a kis életükkel, nem hagyom, hogy csak úgy „legyenek”! Terry-vel csakugyan furcsa és elképesztő a kapcsolatunk! Ők hárman a legfontosabbak az életemben. A pályám, a karrierem, a művészet: minden csak velük közösen kell. Hiszem, hogy nem véletlenül találtunk egymásra: édes mamám „elment”, és átadott nekik, hogy ezentúl ők legyenek velem. Fogják a kezemet, érzem hogy szeretnek, boldogító hogy nem vagyok többé egyedül. Mi már egy család vagyunk! Így együtt szebb, boldogabb, könnyebb lehetne az életünk. A szerelmeim mind-mind csodálatosak voltak, Terryvel pedig az őrületeink ellenére is szeretjük egymást. Gyakran mondogatja nekem: „Mari! Ha te nem lennél, ki kellene találni!” Ilyenkor pedig azt szoktam neki válaszolni: „De Terry, én itt vagyok neked, nektek, ti pedig nekem! És ezt köszönöm.”