A Magyar Szocialista Pártot a politikától távolabb létezők egyfajta élő entitásnak gondolják, s mint ilyet szidják vagy éltetik. Nem gondolnak bele, hogy az MSZP három betűje mögött bizony emberek vannak, akik szakmai tudása, retorikai ügyessége az, ami valójában befolyásolja a párt létezését. Ebből következik, hogy ha a párt ott tart, ahol, akkor tulajdonképpen a politikusai tartanak ott, ahol. A béka segge alatt.

Miért is?

A választ tömör egyszerűséggel és némi pátosszal is meg lehet fogalmazni. Tömören: alkalmatlanok; pátosszal: lejárt a történelmi szerepük. Alkalmatlanok a vezetésre, mert irányítói (nem feltétlenül az első sorban lévő MSZP-arcokra tessék gondolni) még a régi rendszerben szocializálódtak, a szocializmusban (mondjuk ki: a kommunista diktatúrában) értek el pozíciókat. Innen mentették át magukat az új rendszerbe és festették át magukat melldöngető demokratává.

Nyilvánvaló, hogy a rendszerváltás környékén nem volt megfelelő számú olyan, valóban demokratikus gondolkodású személy, aki kellő rutinnal rendelkezett ahhoz, hogy alkalmas legyen az ország vezetésére. Ám a diktatúrában tanult és berögzült rutinok, az erkölcsiség gyakorlatilag teljes hiánya oda vezetett, hogy meglátva a kapitalizmus lényegét egyetlen cél lebegett előttük: a vagyongyarapítás. Gyurcsány csak egy a sok közül, akire kimondták: jogilag rendben volt, de erkölcsileg megkérdőjelezhető a vagyonszerzése.

Ezek az erkölcsi hiátusok voltak azok, hogy végül oda juttatták az országot, ahol most tart, s végül szétzilálták a bizalmat, amit élveztek.

Köszönjük, megtettétek!

Kétségtelen, hogy ezeknek a kommunista-szocialista politikusoknak megvolt a maga történelmi szerepük. Be is töltötték. Most pedig eljött az a történelmi fordulópont, mikor nem kívánatosak a közéletben. Egyrészt mert eljárt felettük az idő, másrészt a támogatóik is változtak.

A szavazók húsz év alatt kicserélődtek, már alig vannak, akik visszasírják a Kádár-rendszert. Sőt, a mai magyar közélet mindennél jobban a várja a gyökeres változást, „valódi rendszerváltást”. A fideszes retorikának van némi igazsága, mikor azt mondja, ez a húsz év volt az átmenet, most jöhet a valódi „új Magyarország”, mind gazdasági, mind politikai, mind társadalmi értelemben.

Lebukások

A magyar társadalom húsz év alatt megtanulta a demokráciát, a média megtanulta a szerepét – egyre másra lepleződnek le politikusok bűnei. Mert tény, hogy jóval több szocialista politikusról derül ki, hogy szemétláda, mint fideszesről. Ez persze nem azt jelenti, hogy a Fideszben jó emberek ülnek, csak azt, hogy ők már megtanulták, mik azok a határok, amiket nem szabad áthágni, míg a régivágású szocik gátlástalanok. Közkedvelt dolog kimondani, hogy egy kalap alá vegyük a két pártot, de ez hamis meglátás.

Minden pártban vannak erkölcsi nullák, ám a stílus, ahogy tevékenykednek, egyáltalán nem mindegy. Mivel a szociknál jóval pofátlanabb módon loptak, csaltak, hazudtak a tagok, több a lebukott képviselő is, így nyilvánvaló, hogy egyre apad támogatóik száma.

New age

Az MSZP számára egyetlen út van az újra felemelkedésre: a teljes tisztítótűz. Ki kell dobni mindazokat, akikre akárcsak a gyanú árnyéka vetül (Hunvaldokról, Zuschlagokról már nem is beszélve). El kell felejteni az úgy nevezett „nagy öregeket”. A diktatúrához köthető csontvázak nem fognak új pártot építeni, új szavazókat hozni.

Valami megmagyarázhatatlan oknál fogva azonban mégsem történik ez meg. Így pedig nem lesz ebből új, és erős baloldal. Amikor még mindig Gyurcsány Ferenc a fiatal, amikor még mindig ettől a vállalhatatlan embertől várják a felemelkedést, akkor nincs miről beszélni. Akkor tényleg temethető a párt hosszú időre, rosszabb esetben akár örökre.

A Fidesz meg szinte nem is kell majd tegyen semmit, hogy több ciklusra bebiztosítsa magát a hatalomba. Maximum a Jobbikkal kell kicsit bokszolgatnia. De ez már egy másik történet…