2024. május 11. - Ferenc

Káosz Szigetszentmiklóson

Nem jelenthető ki egyértelműen, hogy valamilyen pirotechnikai eszköz okozta volna a szigetszentmiklósi Ősz utca egyik pincehelyiségében a szilveszter éjjel történt robbanást, illetve tüzet - közölte az MTI-vel pénteken kora délután az önkormányzati tűzoltóság osztályvezetője.
2010. január 1. péntek 18:30 - HírExtra
Hajdú Imre elmondta, hogy az elsődleges információk szerint körülbelül ötvenen szilvesztereztek egy élelmiszer-áruház pincéjéből átalakított helyiségben, ahol belépőt is szedtek. Kiderítésre vár - tette hozzá -, hogy a pince bejelentett, hivatalos szórakozóhelyként üzemelt-e, vagy egy magánterületen tartott, zártkörű rendezvényről van-e szó. A robbanás, illetve a tűz a tánctérben keletkezett, de hogy pontosan mitől és miként, arra az eddig lefolytatott vizsgálat alapján nem lehet választ adni - fűzte hozzá Hajdú Imre.

Megjegyezte: egyelőre nincs kézzelfogható bizonyíték arra, hogy petárda vagy más pirotechnikai eszköz robbant, s emiatt gyulladt meg számos berendezési tárgy, olvadt meg a fal és a mennyezet burkolata. A tűzoltási és műszaki mentési osztályvezető szerint a Szigetszentmiklóson történtekre csak a vizsgálatra rendelkezésre álló 30 nap letelte után lehet egyértelmű magyarázatot adni. Hajdú Imre elmondta még, hogy 10-11-en szenvedtek könnyebb, zömmel felső légúti sérülést, egy személyt pedig súlyos állapotban szállítottak kórházba.

Az MTI egyéb, megbízható forrásból származó információi szerint a kifejezetten szilveszteri bulizásra átalakított pincében magánrendezvényt tartottak, tehát nem szórakozóhelyről van szó. Állítólag még a buliban résztvevők sem tudtak pontos információkat adni a történtekről. Volt, aki petárdát látott a teremben, mások csak a detonációtól kirepülő ajtó zajára, a felcsapó lángokra, illetve arra emlékeznek, hogy mindenki élve ki tudott menekülni a pincéből.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerint az első bejelentés 0 óra 20 perckor futott be Szigetszentmiklósról. A rendőrség, a tűzoltóság és a mentők nagy erőkkel vonultak a helyszínre, ahol szakértők bevonásával jelenleg is tart a vizsgálat és a tanúmeghallgatás. Ismeretlen tettes ellen közveszélyokozás miatt indult eljárás - tette hozzá Beluzsárné Belicza Andrea.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását