Friss blogbejegyzésében arról ír, „Magyarország jobban állna”, ha a szociálliberális kormány messzebbre jut az intézményi struktúra átalakítása, a tb-rendszer újjászervezése, vagy épp az öngondoskodás feltételeinek erősítésével.

Hogy ebben a volt kormányfőnek van igaza, vagy annak a több mint hárommillió felnőtt magyar állampolgárnak, aki egy emberként parancsolt megálljt a reformoknak 2008. március 9-én, ma már nagyon nehéz lenne eldönteni. A rekordsebességgel tervezett átalakításokkal kapcsolatban annak idejében is legalább annyi féligazság jelent meg, mint félhazugság.

Egy azonban biztos: a Fidesz által protestált kikeleti referendumba ha közvetve is, de végül belebukó ex-kormányfő aligha áll messze a valóságtól, amikor azt írja: a ma Magyarországának egészségügye „a személyi függés rendszerének feudális kultúrát hordozó világa, amely szöges ellentétben áll a köztársaság intézményi függőséget létrehozó polgári világától, az egyenlőség és igazságosság értékeit érvényesíteni képes szabályaitól.”

Mindnyájan tudjuk, miről szól Gyurcsány kacska megfogalmazása. Mindnyájan, akik már találtuk magunkat olyan szituációban, hogy a betegfelvételi pultot térben, a várólistát pedig időben kikerülve a baráttól, rokontól, ismerőstől stb. kapott telefonszámon közvetlenül a „megbízható” orvosnál jelentkeztünk vizsgálatra/gyógykezelésre, mialatt a zsebünkben ott domborult a mindenkori árfolyamnak megfelelő összegű hálapénzzel teli koperta.
 
Egy pár napja publikált felmérés szerint az imént vázolt rendkívül egyenlőtlen és igazságtalan szisztéma már az aktív magyarok döntő többségét is annyira frusztrálja, hogy akár több ezer forintot is áldozna a minőségibb ellátásra – holott ha valamelyik, akkor ez a társadalmi réteg nyertese a jelenlegi rendszernek. Aligha kérdés, hogy ez a kritikusnak mondható tömeg beállna-e egy tisztességesen megvitatott, mind a modern európai társadalmi igényeknek, mind a magyar népléleknek megfelelő egészségügyi reform mögé.

Ez teszi őszintén megválaszolandóvá a következőket is: jobban állnánk-e, ha Őszöddel még beljebb lennénk, következésképp nem arról szólt volna a modern Magyarország történetének legradikálisabb egészségügyi átalakítása, hogy ki, mikor, mennyit és miben továbbá kinek az érdekében és hányszor hazudott a jónépnek? Jó volt egyáltalán a reformok iránya? Fene tudja. Illetve talán igen, talán nem. Ezek az újságíró félválaszai.

Valakinek ugyanakkor – akár Orbán Viktornak akár másnak – előbb-utóbb a felelős referátummal is elő kell állnia.