2024. május 11. - Ferenc

Brutális négyes gyilkosság Tényőn

Négyes gyilkosság történt Tényőn, két felnőttet és két gyermeket találtak holtan hétfőn a Győr-Moson-Sopron megyei községben, egy házban.
2010. március 15. hétfő 22:40 - HírExtra
Egy házaspárt és két gyermeküket gyilkolták meg; egy őket látogatni induló rokonuk talált a négy halottra este hét óra körül - mondta Kocsis Tünde alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek. Tájékoztatása szerint egy 37 éves nőt és 36 éves férjét, valamint öt- és nyolcéves lánygyermekeiket gyilkolták meg.

Az MTI tudósítója rendőrségi forrásból úgy tudja, várhatóan egész éjszaka tart majd a helyszíni és a halottszemle, ennek idejére a falu központjában, indulásánál zárták le azt az utcát, amelyben onnan másfél kilométerre történt a bűncselekmény.

A család egyik ismerője az MTI-nek a helyszínen azt mondta: a meggyilkoltak rendezett életet éltek, mindkét szülő mérnökként dolgozott.

Holnapra ígér tájékoztatást a rendőrség

Keddre ígért tájékoztatást a tényői négyes gyilkosság tetthelyéről hétfőn késő este, fél tizenegy körül távozó Szabadfi Árpád Győr-Moson-Sopron megyei rendőrfőkapitány.

Az autója lehúzott ablakán át válaszoló rendőri vezető az újságírók egyetlen érdemi kérdésére sem felelt.

Este 10 óra körül a rendőrség felszámolta a falu központjában lévő ellenőrzőpontot, ahonnan korábban senkit nem engedtek tovább az Árpád utcába, ahol a gyilkosság történt. Az újságírók jelenleg a gyilkosság helyszínétől néhány száz méterre, egy újabb lezárásnál várják az utcán, szemerkélő hóesésben, hogy kitudódnak-e további részletek. A rendőrök az újabb ellenőrzőpontnál egy terepjáróval torlaszolták el az utat.
Tényőn két felnőttet és két, öt- és nyolcéves gyermeket találtak holtan hétfőn egy családi házban.

Egy házaspárt és két gyermeküket gyilkolták meg; egy őket látogatni induló rokonuk talált a négy halottra este hét óra körül - mondta Kocsis Tünde alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője korábban az MTI-nek. Tájékoztatása szerint egy 37 éves nőt és 36 éves férjét, valamint öt- és nyolcéves lánygyermekeiket gyilkolták meg.

A család egyik ismerője az MTI tudósítójának a helyszínen azt mondta: a meggyilkoltak rendezett életet éltek, mindkét szülő mérnökként dolgozott.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását