Változó szelek

Vasárnap egész Európa sírt. Nem azért, mert holmi Izlandról származó vulkáni hamu ment a szemükbe, hanem mert a lelkiismeretüknek volt ideje olyan eseményekre, személyekre és intézményekre emlékezni, amik megszorították a könnycsatornákat. Öreg kontinensünk több állam és kormányfője ott volt Lech Kaczyński, egykori lengyel államfő temetésén, és a lengyel néppel együtt néhányuknak a nagyok közül is is könnybe lábadt a szeme. De Málta szigetén se volt más helyzet: maga a pápa sírt.

Az egyház meg fog tenni mindent ami lehetséges, hogy megvédje a gyermekeket, és hogy igazságot szolgáltasson a gyalázatokat elkövető papoknak - ígérte XVI. Benedek pápa, könnyeivel küszködve. A témában eddig ridegen, empátia nélkül nyilatkozó Vatikán eme lépése olyan kivételes és emberséges tett volt, amilyet e pápától még nem láttunk - és amilyet az átlagos hívők alapból is elvárnának a szörnyű botrányok kirobbanása után. Azonban a komolyabb reformoktól makacsul ódzkodó egyháznak figyelnie kell arra is, hogy a megbánás után foganatja is legyen a „komolyabb intézkedések véghezvitelét” ígérő bejelentésnek.

Elvégre az egyházi dogma szerint a pápa nem hazudhat - pontosabban amit mond az úgy van, és úgy is kell lennie, szava maga a törvény. Így ha ő azt mondja, hogy meglesznek a szükséges intézkedésnek, akkor az egyháznak kutya kötelessége mihamarabb meghozni azokat, még akkor is, ha több száz éves tabu témákat érintenek - legalábbis elvileg. Ráadásul a „mindent, ami lehetséges” igen súlyos intézkedéseket kell hogy jelentsen, ugyanis Isten számára nincs lehetetlen, a pápa pedig Isten legfőbb földi helytartója...

Konkrétumok hiánya

Nem tudni azonban, hogy mik lehetnek ezek a konkrét intézkedések. Az már valószínű, hogy több évtized alatt átgondolják majd a cölibátus intézményét - de csak egy ilyen elgondolás sem a hívőket, sem a bírálókat nem nyugtatná meg, így nem terelné vissza Isten igaz pásztoraihoz a „frissen eltévelyedett bárányokat”. Így egyértelmű, hogy valami hamarabb bevezethető, és kellően hangos intézkedésre is szükség van. A már beharangozott „egyház maradéktalan együttműködése a világi hatóságokkal” már ilyen lenne, csakhogy világszerte elmaradtak az ezt jelző bejelentés-hegyek az ebben illetékes püspököktől.

A hirtelen jött érzelmi kirohanás ugyanakkor remekül lett időzítve - még akkor is, ha megkérdőjelezi a pápa alapvető empatikus képességeit („Csak akkor jött rá mekkora bűn ez, amikor egy áldozat a szemébe mondta?”). Ugyanis a könnyező nyilatkozatot az után tette az egyházfő, miután nyolc olyan máltai áldozattal találkozott, akik gyermekkorukban a papi molesztálás szenvedő alanyai voltak. Ráadásul a pápai beszélgetésen átesett személyek elmondása szerint a pápa nem a sajtó kedvéért varázsolt cseppeket szemeibe, hanem azok már a beszélgetések során megjelentek. Így kivédhető az a bírálat is, amely szerint a pápa nem az áldozatokat, hanem egyháza haldokló erkölcsi tekintélyét siratta.

A sebek begyógyulnak valaha?

A legnagyobb, áldozatokat felkaroló amerikai szervezet, a Papi Visszaélések Túlélőinek Hálózata (Survivors Network of Those Abused by Priests) szerint az ígéret nem elég. „Egy felnőtt sem lélegezhet fel addig, amíg hathatós lépések - és nem csak ígéretek - meg nem születnek azért, hogy megakadályozzák jövőbeli visszaéléseket és az elleplezéseket”. Ugyanakkor a nyolc áldozat beszámolója szerint fantasztikus, és feloldozó volt számukra a beszélgetés. „Ilyen lehetőség egyszer adódik az életben... megvan az erőd ahhoz, hogy átérezd a bennem lévő ürességet, amit az okozott, hogy valaki elvette az ártatlanságomat és hitemet" - mondta Lawrence Grech, az egyik áldozat a pápa szemébe.

Középkori legendáriumok szerint egyes szentek könnyei képesek voltak begyógyítani az ember testén esett sebeket. A kérdés most az, hogy a pápa könnyei képesek-e az egyház testén esett sebeket begyógyítani.