2024. május 11. - Ferenc

Száguldott az elektromos kocsi

Minden elődje rekordját megdöntötte a Buckeye Bullet elnevezésű amerikai elektromos autó: Utah állam sivatagjában egymérföldes szakaszon óránkénti 495 kilométeres átlagsebességet ért el, míg csúcssebessége 515 km/h volt.
2010. augusztus 31. kedd 16:24 - HírExtra
A Buckeye Bullet karbonszálakból épült, hossza meghaladja a kilenc métert, tömege az 1,8 tonnát. A 800 lóerős járművet az Ohiói Állami Egyetem hallgatói fejlesztették ki a sportautókat gyártó Venturi cég közreműködésével - írja a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása (www.derstandard.at).

A járművük 100 km/h-val döntötte meg az elektromos autók eddigi, 1999-ben felállított sebességrekordját, bár a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) általi hivatalos elismerés még hátra van.

A csapat 2004-ben már étlépte az 500 km/órás sebességhatárt, bár akkor a meghajtás alapja még üzemanyagcellás volt. Később hasonló sebességet értek el hibrid megoldással, a mostani verzió azonban teljes egészében akkumulátorokra támaszkodik.

A "száguldó szörnyeteg" 1600, a laptopokéhoz hasonló, kompakt lítium-ion akkumulátort használt a rekord eléréséhez.

A siker elsősorban az akkumulátorokban tizenegy év alatt bekövetkezett fejlődésnek köszönhető. A kutatók munkájuk fő motivációjaként egyébként azok teljesítményének feltárását nevezték meg.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását