Egervári Sándorral, a magyar válogatott szövetségi kapitánnyal beszélgettünk a Finnország elleni, idegenbeli mérkőzés előtt. Vajon hol tart a magyar tizenegy a csapatépítés terén? Lehull a lepel…
2010. október 12. kedd 10:49 - Győry S. József
Gratulálunk a magyar válogatott bravúros győzelméhez, melyet San Marino nemzeti tizenegye ellen ért el. Hogy érzi: sikerült összekovácsolnia egy ütőképes, európai csapatokkal is versenyben lévő válogatottat?
8-0
A Puskás Ferenc Stadion közel tízezres közönsége már a 10. percben örülhetett az első gólnak, amelyet Rudolf Gergely szerzett, aki később még egyszer betalált, miközben Szalai háromszor vette be San Marino kapuját. Rajtuk kívül Koman Vladimir, Dzsudzsák Balázs, valamint büntetőből Gera Zoltán volt eredményes. Egervári Sándor tanítványai végig uralták a mérkőzést, s a magyar nemzeti csapat történetében ennél nagyobb különbségű sikerre legutóbb az 1982-es mexikói világbajnokságon volt példa, amikor az együttes Salvadort verte 10-1-re.
Eseményekről eseményekre lépeget a csapat. A csapatépítés egy hosszabb folyamat, de nagyon fontos - hiszen tétmérkőzések közepette tesszük mindezt - a győzelem kivívása.
Közösségformálásban és eredményességben - legalábbis a San Marino elleni látványos gólok terén - sokat lépett előre a csapat.
Korábbi, a HírExtrának adott interjújában kifejtette, hogy „a közösség kialakításán kívül egy egységes gondolkodásra is szükség lenne…” a válogatottban. Megvan ez az egységes gondolkodás?
Ezen a téren is előreléptünk, de az együtt töltött tizenöt nap kevés volt a tökéletes csapategység megteremtéséhez. Hosszabb időre van szükség, hogy mindenki számára világosak legyenek azok a szakmai elvárások, amelyek mentén tovább tudunk dolgozni.
Melyik játékos teljesítményével elégedett maradéktalanul?
Nem tudok negatív dolgokat kiemelni az elmúlt mérkőzés kapcsán, hiszen a védelem csírájában elfolytotta az ellenfél kontráit, attól függetlenül, hogy nem róluk szólt elsősorban a mérkőzés. Mind a védelemben, mind a támadásban megfelelő, jó teljesítményt nyújtottak a játékosok.
Finnország ellen lépünk pályára, akikkel utoljára 1998-ban játszottunk tétmérkőzésen, idegenben és itthon is 1-1-es eredménnyel. Miben különbözik a mostani finn válogatott az akkoritól?
Nehéz összehasonlítani, hosszú idő telt el azóta. Litmanen fiatalember volt abban az időben, most már veterán játékosnak számít, valamint az sem biztos, hogy pályára lép, hiszen a hollandok ellen sem játszott. Kicserélődtek a játékosok, egy új filozófia mentén dolgoznak, az edzőjük is más csak úgy, mint a magyar válogatottnak.
A két válogatott közel azonos szinten áll. Mi dönthet a javunkra?
A válasz egyszerű, több gólt kell lőnünk. Fegyelmezettebbeknek kell lennünk az ellenfeleinknél, valamint meg kell találnunk azokat a lehetőségeket, melyektől rólunk szól majd a játék. Nyilván nem tudjuk az teljesen ráeröltetni az akaratunkat az ellenfélre, de arra kell törekedni: megvalósítsuk mindazt, amiben mi vagyunk jobbak.
Előfordulhat, a finnek elleni meccsek ugyanolyan jelentőséggel bírnak, mint 1998-ban, amikor az utolsó 1-1-nek köszönhetően pótselejtezőt játszhattunk a szerbekkel?
Hosszú még a verseny, nem hiszem, hogy ezen a mérkőzésen mindent veszíteni vagy nyerni lehetne. Ám ha három ponttal tudnánk hazatérni, jó esélyünk lenne a későbbiek folyamán, akár a második hely megszerzése is reális lehet a számunkra.
Sikerült beszélnie Huszti Szabolccsal?
Nem sikerült. Szabtam magamnak egy határidőt, ameddig ezt az ügyet tisztába lehet tenni. Mivel Szabolcs nem hívott vissza és lejárt a saját magamnak szabott határidő, csak a San Marino és Finnország elleni mérkőzésre, valamint a rendelkezésemre álló játékosokra koncentráltam.
