Újra megrendezik a nemzetközi kamarazenei fesztivált
Jövőre is megrendezik Kaposváron az idén nagy sikert aratott nemzetközi kamarazenei fesztivált; a rendezvényt a közgyűlés csütörtöki döntése alapján 45 millió forinttal támogatja a város önkormányzata.
2010. november 11. csütörtök 21:10 - HírExtra
A szervezők térítés nélkül használhatják a most átadott Szivárvány Kultúrpalotát és a belvárosi közterületeket is.
A somogyi megyeszékhelyen az idén először, az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat részeként rendezték meg a kamarazenekari fesztivált.
A fogadtatás kedvező volt, lesz tehát folytatás - ígérte Bolyki György, a rendezvény főszervezője a napirend tárgyalására meghívott vendégként.
A kísérőprogramokkal együtt mintegy 123 forint költségvetéssel tervezett jövő évi fesztivál programja ugyan némileg változik, ám továbbra is naponta két klasszikus koncertre várják a közönséget, s nem marad el művek magyarázata, miként a késő esti könnyűzenei koncertek sem.