Növekedett a sanghaji áldozatok száma
Negyvenkilencre emelkedett a sanghaji felhőkarcolóban történt tűzvész áldozatainak a száma - közölte kedden a Hszinhua hírügynökség. Korábbi jelentések negyvenkét halálos áldozatról szóltak.
2010. november 16. kedd 11:28 - HírExtra
Hétfőn tűz ütött ki egy felhőkarcolóban Sanghaj központjának egyik sűrűn lakott városnegyedében. A 28 emeletes lakóépületen felújítási munkálatokat végeztek, amikor kora délután a lángok fellobbantak - egyelőre ismeretlen okokból.
Szemtanúk szerint először az állványzat kapott lángra, és a tűz ezután gyorsan átterjedt az épületre. A tűzoltók mintegy nyolcvan járművel érkeztek a lángoló épülethez, és több mint négyórás küzdelemmel sikerült megfékezniük a lángokat.
A legfrissebb jelentések szerint több mint száz embert szállítottak kórházba, a sérültek száma 70 fölött van, közülük 17-en vannak kritikus állapotban. Sanghajban a rendőrség őrizetbe vett négy embert, akiket a hétfői tűzeset felelőseinek tartanak - jelentette a kínai média kedden.
Az előzetes vizsgálatok szerint a felújítás alatt álló és beállványozott 28 emeletes lakóépületben keletkezett tűzért engedély nélkül dolgozó hegesztők tehetők felelőssé. A közbiztonsági miniszter a helyszínen hangsúlyozta, hogy a felelősökre súlyos büntetés vár.
Forrás: MTI