A Vörösmarty tér és a Váci utca találkozásánál vár Gyuri. Körülötte a karácsonyi vásár forgataga. Rengeteg ember, még több eladásra szánt portéka. Finom illatok terjengnek, a tér egyik sarkában zenészek húzzák a színpadon.

Gyuri huszonhat éves, nyolc éve él kerekesszékben. Egy autóbaleset kényszerítette oda. A karácsonyi vásárba jöttünk, hogy megnézzük: mennyire akadálymentes a környék.

Macskaköves utam

„Bolyongjunk csak. Mint mindenki más” – javasolja Gyuri és mi így is teszünk. Nagyon sokan vannak a Vörösmarty téren ám Gyuri magabiztosságát ez nem befolyásolja. A tömeg szétnyílik előtte, mint a Vörös-tenger.

Nézelődünk a karácsonyi csecsebecsék között. Közben Gyuri kifejti, hogy a Vörösmarty tér nem annyira rossz akadálymentességi szempontból, de még lenne hová fejlődni. Elérünk a Gerbeaud elé, ahol a színpad miatt egy nagy köteg kábel fut keresztbe az úton, amit valamiféle műanyag borítással fedtek le. Az emberek könnyedén lépnek át rajta. Gyurit arról faggatom, hogy egy ilyen dolog például mennyire jelent neki nehézséget a közlekedésben.

„Nekem annyira nem számít, viszont másnak lehet, hogy igen. Mondjuk, ha idősebb vagy gyengébb a keze, akkor lehet, hogy lecsúszik róla a széke és nem tud átmenni rajta. Vagy nem tudja megemelni az első kereket. Egyébként ebben a városban csak úgy lehet közlekedni, ha meg tudod azt csinálni, hogy megemeled az első kereket, mert mindenbe beleakad” – mondja, majd mutatja is, hogyan lehet mindezt kivitelezni.



„Utálom ezeket a köveket is” – mutat a teret fedő díszburkolatra. „Bár van ennél sokkal rosszabb. Például a Várban az a régi típusú macskakő. Múltkor ott voltam a pálinkafesztiválon, két kerékkel közlekedtem végig, mert mindenben elakadt volna a szék. Én meg tudom csinálni, de van aki nem” – mondja Gyuri, aki egyébként a Médiaunió "Kerülj közelebb!" kampányának egyik reklámarca.

„A Vörösmarty meg a Váci utca aránylag még jó, de ha már lemész egy mellékutcába, az már elég gáz. Kátyús, nem férsz el a kocsiktól, magas a padka” – mondja Gyuri, majd folytatja: „kevés helyen van megcsinálva lejtősre a járda, pedig az lenne a jó. Nem is értem, hogy miért nem így csinálják meg alapból, hiszen nem kerülne több pénzbe, sőt még anyagban is kevesebb. Ez csak gondolkodásbeli különbség.”

Plázák, buszok, villamosok

Megállunk egy kevésbé forgalmas helyen és arról kezdünk beszélgetni, hogy hol lehet jobban boldogulni kerekesszékkel: egy plázában vagy itt?

„Akadálymentesség szempontjából a plázák jobbak. Általában mindenhol van lift, vagy mozgólépcső. Én tudok mozgólépcsőzni, de ezt nem minden kerekesszékes mondhatja el magáról. Az úgy néz ki, hogy rátolatok és akkor az első kerék egy lépcsőfokkal feljebb lesz és megdől az egész. Az benne a jó, hogy az emberek annyira meghökkennek ezen, hogy általában leszállni is elfelejtenek és hasra esnek. Ezen mindig jókat derülök” – meséli Gyuri mozgólépcsős élményeit.

Persze az nem elég, ha egy pláza akadálymentes, oda el is kell jutni valahogy. Tömegközlekedéssel ez majdhogynem esélytelen. „Kevés az alacsonypadlós jármű és azok is olyanok, hogy szólni kell a sofőrnek, aki lerak egy rámpát a többiek meg várnak amíg te föl, vagy leszállsz. Ráadásul utána ki kell kötni magadat a buszon, hogy ne guruljál ide-oda” – mondja Gyuri.

„A Combino az jó, mert szintben van az úttal, viszont a régi villamosok azok felejtősek. A metróhoz sem lehet lejutni. Mondjuk az Örsön fönt áll meg, az rendben. Ott fölszállsz, de hol szállsz le?” – így Gyuri.



Nehézségek a parkolásnál

A tömegközlekedés viszontagságossága miatt Gyuri inkább kocsival jár. „Úgy van átalakítva, hogy tudom kézzel adni a gázt meg fékezni is hasonlóképpen kell. Autóval kényelmesebb, de drágább is, főleg a mai benzinárak mellett” – mondja.

Ráadásul kevés mozgáskorlátozottaknak fenntartott parkolóhely. „Ez még nem lenne nagy baj, ha nem állnának be olyanok, akiknek nem kéne. Elmész egy Tescoba és ott mondjuk 10 helyből nyolcat olyan foglal el, akinek nem kellene” – mondja Gyuri.

Egyébként az ilyen speciális parkolóknak nem csak az a lényege, hogy közel van a bejárathoz, hanem az, hogy „szélesebb, mert magam mellé rakom be széket. Ki tudom nyitni teljesen az ajtót. Egy sima parkolónál meg épphogy kiférsz te is” – mondja Gyuri, majd felidézi azt a története, amikor a rend éber őrei nem voltak túl segítőkészek, amikor felhívta arra a figyelmüket, hogy nem tud hová állni, mert elfoglalták a helyét.

„A fogarasi Tescoba mentem, szakadt az eső és tele volt az összes ilyen parkoló. Néztem, hogy öt-hat kocsiban nem volt olyan kártya, ami az ottani parkolásra jogosítaná őket. Ott volt két rendőr, gondoltam, hogy megkérem őket, csináljanak valamit. Nem akartam feljelentést, tenni, csak nem akartam a világ végén megállni. Erre közölték, hogy ne haragudjak, de annyi most a betörés Zuglóban, hogy a kollégák csak kajálni ugrottak be. Nekik erre nincs idejük” – meséli Gyuri.



A váci utcai lépcsők

Továbbmegyünk a Váci utca felé. Nézelődünk a boltok között, mindegyik olyan, hogy egy vagy két lépcsőn kell följutni a bejutáshoz. Rámpa sehol. „Úgy is megcsinálhatták volna, hogy rámpa van rajta. Az mindenkinek jó lenne” – vélekedik Gyuri.

„Vagy ott van az az étterem – mutat az utca túloldalára. Ha csinálnának egy rámpát körülbelül 3-4000 forintért, az már akkor is megtérülne, ha csak egyszer mennék oda kajálni.”

Újra megállunk egy kicsit beszélgetni. Arról érdeklődök, hogy szokott-e előítéletekkel találkozni, és ha igen, akkor milyenekkel. „Inkább általánosításokkal és tévhitekkel szoktam szembesülni. Például, az emberek nem tudják elképzelni, hogy tudok vezetni. Meg azt hiszik, hogy állandó segítségre szorulok, pedig a lépcsőkön kívül nincsenek nagy akadályaim” – mondja Gyuri.

„A munkavállalás sem egyszerű, mert kevés helyen foglalkoztatnak ilyen embereket. Vagy ha foglalkoztatnak is, akkor nem olyan munkakörben, ami a képességeidnek megfelel. Csomagolásra meg a hasonlókra gondolok. Persze ha nem lenne más, akkor megcsinálnám. Viszont gondolj bele: ha egy multinál dolgozol, akkor ott egész nap a gép előtt ülsz. De mondhatnám a TV bemondókat is. Vagy a rádiósokat. Számtalan olyan munkakör van amit kerekesszékesek is betölthetnének viszont példa nincs rá” – mondja Gyuri.

„Az emberek hozzáállásával van a baj. Nem csak, ahogy hozzánk viszonyulnak, hanem ahogy egymás felé is. A nemtörődömség a jellemző. Például pont nem érdekli, hogy nekem nem lesz helyem a parkolóban és még sorolhatnám… A gondolkodáson kéne változtatni” – vázolja Gyuri.