A karácsonyi vásár közeli zsibongása kint reked, amint belépünk az otthonos melegséget árasztó belvárosi lakásba. Már a kapu alatti névjegyzéken szembeötlött a kettős kiírás: Kállay Ilona - Kautzky József. A művésznő, aki decemberben ünnepelte volna 80. születésnapját, sajnos már öt éve nincs az élők sorában.

Odabent mintha megállt volna az idő. A falakon, szekrényeken, polcokon temérdek emléktárgy: jelmeztervek az Olympia előadáshoz, a falikaron nemes szőrméből boa. A pipereasztalon érintetlenül sorakoznak a színésznő kozmetikumai, szemben velük csengettyű. Ha ezt Ilona játékosan megszólaltatta, férje máris bontotta a pezsgőt, tudta, eljött az esti beszélgetések órája. Bekucorodtak a kétszemélyes karosszékbe, előttük az asztalon harapnivaló, kedvencük a kaviáros vagy lazacos pirítós volt, a pohárból a gyöngyöző ital buborékjai pattogtak szanaszét, miközben beszámoltak egymásnak a nap eseményeiről.

Az első unoka

Ez a szertartás az első unoka megszületésére vezethető vissza, amikor nyomban pezsgőt bontottunk, és rá két hétre Érdemes Művész címet kapott Ilona, amit természetesen megint csak megünnepeltünk - meséli a legendás házaspár férfi tagja, akit annyira megviselt felesége halála, hogy azóta teljes visszavonultságban él, színházi felkérésekre is rendre nemet mond.

Aztán eltelt egy hónap - folytatja a "csilingelős" történetet -, amikor azt mondtam: anyukám, megszületett a mi kis csengettyűnk, koccintsunk rá Kollégák, barátok folyton kérdezgették, mi a titka annak, hogy mi ötven évig boldogan éltünk együtt. Nem nagy kunszt, csak rengeteg finom, apró, akár gyermeteg kedvességgel kell kibélelni a napot, gyöngédséggel, érdeklődéssel venni körül a társunkat. Persze szükségeltetik még közös érdeklődési kör, azonos értékszemlélet, alkalmazkodóképesség, tolerancia.

Nehezen indult

Nem volt könnyű dolguk, amikor összekerültek. A művésznőnek volt egy kislánya, aki a főiskolás évek alatt született, Kautzky József pedig debreceni színészként vette feleségül az általa máig tisztelt Spányik Évát. Két gyermekük jött világra, az első, egy ötkilós kisfiú, sajnos halva; nyakára tekeredett a köldökzsinór. Kautzky Józsefet a debreceni társulatból, ahol például Márkus László, Mensáros László, Soós Imre, Zenthe Ferenc volt a partnere, Várkonyi Zoltán 1952-ben szerződtette a Vígszínház elődjének számító Néphadsereg Színházba. Így lett többek között Ajtay Andor, Bulla Elma, Darvas Iván, Lázár Mária, Latinovits Zoltán, Páger Antal, Sulyok Mária kollégája, és játszott élete során vagy százötven színdarabban.

A későbbi József Attila Színház afféle fiókintézménye volt a Vígnek - fűzi tovább a szót vendéglátóm, miközben Kállay Ilona emlékére pezsgővel koccintunk. - Csiky Gergely Buborékok című darabjára készültünk. A főszerepet a másik híres páros, Gózon Gyula és Berky Lili játszotta, akik akkor negyven éve lehettek házasok, mi pedig a fiatal szerelmesek szerepét kaptuk meg.

Valahonnan késve érkeztem az olvasópróbára, és csak hátulról láttam meg őt, könnyű nyári ruhában. Különös megérzéssel azt mondtam magamnak: ő kell nekem. Még azt sem tudtam, ki lehet, hogy néz ki, három orra vagy egy szeme van-e. Csak odaszippantott maga mögé a figurája.
Fél évig semmi nem volt köztük - emlékezik vissza -, csak szimpátia és sok beszélgetés.

Megperzselődött

Már akkor is érezte, megperzselődött. Az ifjú színésznő végtelenül kulturált, intelligens egyéniségnek bizonyult; az egykori miniszterelnök, Kállay Miklós leszármazottja volt. A neveltetése nyomán finomság, elegancia áradt belőle, még akkor is, ha nagyon izgult, mert eleinte gátlásosan viselkedett a színpadon.

Soha senki tulajdonát nem kívántam el - mondja Kautzky József -, de az ő csodálatos orgánumát bizony irigyeltem. Nekünk ez a hangszerünk. Éjszakázhattunk, és ő hajnali ötkor jeget ehetett, reggel nyolckor mégis a szokásos, megejtően szép hangján szólalt meg.

Hat évig nem volt otthonuk, szövetkezeti lakásra vártak. Barátoknál húzták meg magukat, vagy a római parti csónakházban, még októberben is, amikor elkelt odabent a kalyibában a nagykabát.

A lehetetlen élethelyzetek minden nyomorúsága ellenére gyönyörű volt a vele való lét. Színész nincs bohém természet nélkül, mert aki egész nap tépi ki magából és adja tovább az érzéseket, az előadás végeztével nem tud egyszerűen hazasétálni és lefeküdni.

Nem a pénz számít

Nem volt pénzünk, de tudtuk, hogy majd megkeressük. Akár uzsorakamatra is kölcsönt kértem, és hónom alatt Cilukámmal mentünk a Mátyás pincébe vagy a Fészekbe, aztán rohantunk, hogy elérjük az utolsó buszt a Római partra. Ő akkor olyan volt, mint egy rakoncátlan kiscsikó, nem betörni kellett, hanem beszeretgetni a "karámba".

Mindenhová együtt jártak, de semmiképpen nem akartak ugyanahhoz a társulathoz tartozni. Ilona sokáig a József Attilában játszott, majd átment a Vidám Színpadra. Sok-sok filmszerepe közül néhány: Mici néni két élete, Eszkimó asszony fázik és Szerelem utolsó vérig. Visszatekintve Kautzky József úgy látja, felesége jó, ha felerészben kiteljesíthette tehetségét, mert nem ment sehova kérincsélni. Ebben is egyként gondolkoztak.

Mégegyszer

A kilencvenes években Bujtor István vendégként meghívta őket Székesfehérvárra játszani. Együtt szerepeltek az Olympiában, és a főrendező egyszer megkérdezte Kautky Józsefet, vajon milyen darabot adjon Cibikének legközelebb. Hosszas szabódás után kimondta a férj: a Macskajátékot. Eszébe jutott, hogy fiatal párként látták a darab ősbemutatóját Sulyok Máriával, amikor is a szünet után a huszonéves Kállay Ilona így szólt: "Apukám, ha én egyszer megöregszem, ezt a szerepet olyan szívesen eljátszanám "

Ilona pályáját mintegy keretbe foglalta Csiky Gergely, akinek A nagymamáját játszotta Tolnay Klári halálát követően, a gyászév letelte után a színésztársak, Agárdy Gábor és Kállai Ferenc kérése nyomán. S a színpadon fordult elő vele az elképzelhetetlen: elfelejtette a szöveget, mintha azt sem tudta volna hirtelenében, hogy hol van

A végső hónapok kínjait elhessegetve a szépre emlékezik Kautzky József: - Mondják, a szerelem elmúlik, legföljebb szeretet lép a helyébe. Az utolsó tíz évünknél gazdagabb és csodálatosabb kapcsolatban soha nem éltünk. Szavak nélkül is értettük egymást, ki-ki félrevonult a könyveivel, mert mindig egymás kezéből kapkodtuk az olvasnivalót. Ugyanazt akartuk megnézni a televízióban, és sokat beszélgettünk.

De ha hallgattunk is, a csend tele volt hanggal, üzenettel, érzelemmel. A boldogság nagy gömbjében nincs más, mint belső egyensúly, jó közérzet, ami miatt szívesen kelünk fel és teljesítjük esedékes feladatunkat, meg ott az a tudat, hogy érdemes élni.