Obama beszólt Szíriának
Barack Obama amerikai elnök felszólította Szíriát, hogy vessen véget a kormányellenes tiltakozások véres elfojtásának, és azzal vádolta meg Damaszkuszt, hogy Teherántól kér segítséget a szíriai nép leveréséhez.
2011. április 23. szombat 10:44 - HírExtra
Obama kemény hangú üzenetében elítélte a szíriai erőszakot, amelynek pénteken csaknem 90 ember esett áldozatául. Az elnök ugyanakkor nem helyezett kilátásba amerikai megtorló intézkedéseket arra az esetre, ha Basár al-Aszad elnök nem teljesítené követeléseit.
"A tüntetések elnyomására alkalmazott felháborító erőszaknak azonnal véget kell vetni" - hangsúlyozta Obama elnök, aki "komolytalannak" nevezte Aszadnak azt a bejelentését, miszerint megszűntette a több évtizede érvényben lévő rendkívüli állapotot, és azzal vádolta meg a szíriai államfőt, hogy Irántól vár segítséget.
"Ahelyett, hogy meghallgatná a saját népét, Aszad elnök kívülállókat vádol és közben iráni segítséget próbál találni a szíriai állampolgárok elnyomásához, s ugyanolyan kegyetlen módszerekhez folyamodik, mint amilyeneket az iráni szövetségesei alkalmaznak" - állította az amerikai vezető.
"Erősen ellenezzük azt a módszert, ahogy a szíriai kormány bánik az állampolgáraival és továbbra is ellenezzük a általános értelemben való destabilizálásra történő törekvését, beleértve a terrorizmus és a terrorista csoportok támogatását" - hangzott az elnöki közlemény, amelyben Barack Obama leszögezte, hogy az Egyesült Államok továbbra is kiáll a demokrácia és az egyetemes jogok mellett, amit "minden ember megérdemel, Szíriában és az egész világon".
Forrás: MTI