2024. május 11. - Ferenc

Jön a lengyel Disneyland?

Kedvező csillagállás esetén a Varsótól 32 kilométernyire fekvő, dinamikusan fejlődő kisvárosban, Grodzisk Mazowieckiben nyílhat meg három év múlva a "lengyel Disneyland", a közép-európai térség első gigantikus élményparkja - jelentették lengyel lapok szerdán.
2011. július 21. csütörtök 16:08 - HírExtra
A 240 hektáros területen Lengyelország legnagyobb akvaparkja mellett helyet kapna két szálloda 800 szobával, mulatónegyed mozikkal, éttermekkel, boltokkal és klubokkal. Az öt tematikus parkban lesz elvarázsolt kastély, hullámvasút, medence mesterséges hullámokkal, körhinta, csónakázótó, összesen 25 látványosság. Az élménypark a tervek szerint az év minden napján nyitva tart majd.

Az Adventure World Warsaw névre hallgató vidámpark megnyitását 2014 tavaszára tervezik. Peter Jan Mulder, az építkezést koordináló és a parkot majdan üzemeltető Las Palm cég holland elnökének közlése szerint az építésbe az első szakaszban 400 millió eurót fektet be egy luxemburgi székhelyű nemzetközi konzorcium. A hatalmas összeg megtérülését részben a borsos jegyárak fogják biztosítani: egy egésznapos jegy egy négytagú család részére 400 zlotyba (kb. 28 ezer forint) kerül majd.

Az építkezés a tervek szerint egy év múlva indul. Grzegorz Benedykcinski, a város 1994 óta hivatalban lévő polgármestere szerint az Adventure World Warsaw ezer embernek ad munkát. Arra számít, hogy az élményparknak évente akár 2 millió látogatója lesz, köszönhetően annak, hogy Grodzisk közúton és vasúton egyaránt jól megközelíthető Varsóból és más lengyel városokból is.

Lengyelországban az elmúlt két évtizedben több hasonló kezdeményezés is volt már, de ezek mind fiaskóval végződtek. A leghíresebb Michael Jackson amerikai popsztár nevéhez fűződik, aki 1997-ben szándéklevelet írt alá a lengyel főváros vezetőivel egy családi vidámpark létrehozásáról, amiből ugyanúgy nem lett semmi, mint a lublini vajdaságban fekvő Biala Podlaskában egy török vállalkozó által tervezett "lengyel Las Vegasból", vagy a német befektetők által a nyugat-lengyelországi Zielona Górában megálmodott gigantikus élményparkból.

A polgármester azonban derűlátó. Biztos abban, hogy a Las Palm által magántulajdonosoktól már megvásárolt területet nem fogják más célra használni. A cég közben már az építkezés második szakaszát tervezgeti, amelyben egyebek között egy konferenciaközpont és egy luxus gyógyfürdő lesz. Mindez újabb 350 millió euróba kerülne.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását