A pedagógus-szakszervezetek azt várják, hogy minél előbb hozzák nyilvánosságra a nemzeti köznevelés rendszerét szabályozó törvényjavaslat koncepcióját.
2011. augusztus 31. szerda 16:16 - HírExtra
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében üdvözölte, hogy a kormány megtárgyalta és elfogadta a törvényjavaslat koncepcióját. Egy másik érdekvédelmi tömörülés, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) viszont azt hangsúlyozta: sajnálatosnak tartja, hogy a kormány a közoktatás átszervezésével kapcsolatosan úgy fogadott el koncepciót, hogy azt "semmilyen szakmai egyeztetés nem előzte meg".
Mendrey László, a PDSZ elnöke közleményében azt írta: elhárult az akadály az elől, hogy ` tervezet széleskörű alapos szakmai és érdekvédelmi egyeztetésének folyamata megkezdődjön.
Hozzátette: határozottan kérik a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) oktatási államtitkárságának vezetőit, hogy a koncepció szövegét még ezen a héten tegyék ismertté. Mint megjegyezte, nem látják értelmét annak, hogy folytatódjon a "ködszurkálás", s kiszivárgott vagy kiszivárogtatott információk alapján próbáljanak tájékozódni az előterjesztők szándékai felől.
Mendrey László kiemelte: a közoktatás ügye nemzeti érdek, és a PDSZ érdekelt abban, hogy olyan törvény szülessen, amely valódi megoldást nyújt a jelen égető problémáira és a jövő fontos kérdéseire.
Közleményt adott ki a Pedagógusok Szakszervezete is, amely utalt arra: az elmúlt hónapokban a sajtón keresztül számtalan ötlet, elgondolás látott napvilágot, azonban az, hogy ezek közül melyik és milyen formában épült be a kormány által elfogadott koncepcióba, ma még nem ismert. Mint hozzátette, az oktatási államtitkárság a koncepciót egyelőre nem hozta nyilvánosságra, így azt véleményezni nem lehetett. A PSZ kezdeményezte a partneri kapcsolat létesítését a jogalkotás területén, azonban a megkeresésére érdemi választ nem kapott - közölték.
A szakszervezet az iskolák állami kézbe vételével kapcsolatban - tekintettel arra, hogy a mai rendszer működéséhez az állami költségvetés csak a pedagógusbérek mintegy ötven százalékát biztosítja és a hiányzó részt a helyi önkormányzatok teremtik elő - intézménybezárásokat és pedagógus-elbocsátásokat feltételez.
A PSZ kitért arra is: szintén a sajtó útján vált ismertté, hogy a szakiskolák 9-10. évfolyamát megszüntetik, a szakiskolákban minimális lesz a közismereti tananyag oktatása, a szakképzés eltolódik a gyakorlati oktatás irányába. A szakközépiskolákban megszűnnek a szakképzési évfolyamok, csak 9-12. évfolyamon folyik majd egyidejűleg a közismereti tananyag oktatása és a gyakorlati képzés. A nyelvi előkészítő évfolyamokat ugyancsak megszüntetik. A tankötelezettség ideje két évvel csökken, körzetesítik az általános iskolák felső tagozatát, emelik a pedagógusok kötelező óraszámát és megszüntetik a túlóra-elszámolást, a helyettesítésért járó díjazást.
A szakszervezet szerint "mindezek a tények" alátámasztják a közoktatás rendszerének lényeges szűkítését, a pedagógusok várható nagy létszámú elbocsátását.
A PSZ úgy véli: aggodalomra ad okot az is, hogy bár a közoktatás átalakításához szükséges jogszabályok még nem készültek el, az új rendszer bevezetését 2012 szeptemberében el akarják indítani. Ez nemcsak az intézmények átszervezését, hanem a teljes képzési rendszer újraszabályozását és újragondolását is igényli, ám egyelőre nem ismertek az új rendszer, az új jogszabályok bevezetésének időpontjai és az átmeneti rendelkezések sem.
Forrás: MTI