2024. szeptember 9. - Ádám

Juhász mentelmi jogának felfüggesztését javasolják

A szocialista Juhász Ferenc és a fideszes Horváth Zsolt mentelmi jogának felfüggesztését javasolja az Országgyűlésnek a mentelmi bizottság - mondta Rubovszky György (KDNP), a testület elnöke kedden újságíróknak a bizottság ülése után.
2011. december 20. kedd 10:23 - HírExtra
A bizottsági elnök tájékoztatása szerint Horváth Zsolt esetében egyhangú döntés született, míg a volt honvédelmi miniszter mentelmi jogának felfüggesztését javasoló indítványt 6:2 arányban támogatták.

A testület ülésének napirendjén szerepelt még Simor András vagyonnyilatkozatainak tárgyalása, ám a jegybank elnöke a Monetáris Tanács ülése miatt nem tudott eljönni. Erről levélben tájékoztatta a bizottságot, vele egy későbbi időpontot egyeztetnek - mondta el Rubovszky György.

Juházs: nem bújok mögé


Nem vesz részt a parlament mentelmi bizottságának keddi ülésén Juhász Ferenc szocialista képviselő, aki azt kéri, hogy a testület - ügye "érdemének vizsgálata mellőzésével" - mentelmi joga felfüggesztésére vonatkozó javaslattal éljen az Országgyűlés felé.

A Magyar Nemzet szombaton számolt be arról, hogy az ügyészség kikérte Juhász Ferenc mentelmi jogát, s amennyiben az Országgyűlés megszavazza annak felfüggesztését, a volt honvédelmi minisztert hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt gyanúsítottként hallgathatják ki az úgynevezett luxuslakásügyben. Budai Gyula azért jelentette fel Juhászt Ferencet, mert szerinte a képviselő még honvédelmi miniszterként hozzájárult ahhoz, hogy valódi értékük töredékéért szolgálati luxuslakásokat adjanak át minisztériumi felsővezetőknek és tábornokoknak.

Juhász Ferenc kedden nyílt levelet fogalmazott meg Rubovszky Györgynek, a mentelmi bizottság KDNP-s elnökének. Az MTI-hez is eljuttatott dokumentumban azt írta: kérésére betekintést nyerhetett a Polt Péter legfőbb ügyész által aláírt, a Ház elnökének címzett, a mentelmi joga felfüggesztésére vonatkozó átiratba, amelyet ezúton is köszön, ha ez nem joga, hanem gesztus kérdése.

Úgy fogalmazott, "a sajtó tudósításai szerint Budai Gyula és a Fidesz politikai megrendelésére" kedden tárgyalná a szakbizottság a kérdést, rendkívüli napirend formájában, hogy még karácsony előtt a parlament is döntést hozhasson. Az ülésre nyilván én is meghívást kapnék álláspontom ismertetésére a házszabály és az eddigi gyakorlat alapján - jegyezte meg.

"Általános elvi érvénnyel, de most, a mentelmi jogom felfüggesztésére vonatkozó konkrét kérdésben kijelentem, hogy a miniszterségem idején a jogszabályok szerint, törvényesen jártam el, amelynek garanciáját többek között a HM jogi apparátusa jelentette. Ha a vádhatóság ezzel ellentétes álláspontot fogalmaz meg, akkor elemi érdekem, hogy minél nagyobb nyilvánosság előtt védhessem meg tisztességemet és álláspontomat. Ezért nem kérek "együtt érző" kegyelmet és nem bújok mentelmi jogom mögé" - rögzítette nyílt levelében Juhász Ferenc.

A képviselő arról tájékoztatja Rubovszky Györgyöt, hogy a bizottság ülésén nem kíván részt venni, akkor sem, ha kiküldenék a tervezet formájában már általa is látott meghívót a részére. "Egyben kérem, hogy a testület, az "ügyem" érdemének vizsgálata mellőzésével a mentelmi jog felfüggesztésére vonatkozó javaslattal továbbítsa azt a T. Háznak!" - zárul az ellenzéki politikus nyílt levele.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását