Afganisztánban 2001 óta harcolnak a NATO-csapatok az amerikaiak vezényletével, pontosabban a szeptember 11-i merénylet óta. Az akkori célkitűzéseket még mindig nem teljesítették. Sem elkapni Oszama bin Ladent, sem megsemmisíteni az al-Kaidát nem sikerült. A tálibokat ugyan kikergették a nagyobb városokból, de azok vígan befészkelték magukat a hegyekbe és már hét éve lelkes gerillaharcot folytatnak a „megszálló” erőkkel szemben. Ők ráérnek.

Gerillák a ködben

Érdekes, hogy csak most esett le a brit tábornoknak, hogy gerillák ellen háborút nyerni márpedig nem lehet. Pontosabban reguláris hadsereget bevetve, úgy, hogy nagyjából megpróbáljuk tiszteletben tartani a környéken élők alapvető jogait, nem lemészárolódni. A gerilla-harcmodor ellen ugyanis nem a legkényelmesebb felvenni a küzdelmet. Hiába a modern technológia, a szuper repülők, tankok és helikopterek, a tálib harcosok nem fognak szemtől szembe, halálüvöltések közepette nekirontani egy amerikai tengerészgyalogos hadosztálynak.

A „tüzelj és tűnj el” típusú hadviselésbe már sokaknak beletört a bicskájuk. Az amerikaiak már megtapasztalhatták ezt Vietnámban, a szovjet hadsereg sírva menekült Afganisztánból, vagy legutóbb az izraeliek fújtak gyors visszavonulót Libanonból a Hezbollah-harcosokkal szemben. Persze arra is van példa, hogy lenyomnak kisebb szakadár csoportokat erre-arra (Afrikában, Dél-Amerikában vagy Délkelet-Ázsiában), de azok általában vagy nem elég szervezettek, hiányzik az igazi elszántságuk, vagy nem élvezik a lakosság teljes támogatását.

És éppen ez az egyik nagy probléma a gerilla-típusú hadászattal, hogy általában egy idegen ország hadseregével szemben veszik fel a küzdelmet, ezért a helyi népek mind mellettük állnak. A másik nagy előny, amivel egy ilyen partizáncsapat rendelkezik, az a terep kitűnő ismerete, annak százszázalékos és eredményes kihasználása. Végezetül az orvtámadások, melyek szinte kivédhetetlenek. Mivel a gerillák nem egyenlő létszámmal és haditechnikával rendelkeznek, a hiányosságokat úgy kompenzálják, hogy sok apró merényletszerű támadást hajtanak végre, melyekkel lassan, de biztosan felőrlik az ellenfél idegeit. (Ilyen akciók áldozata lett két magyar tűzszerész is.) Így harcolnak a Talibán emberei, és hasonlóképp tizedelik az Irakban tartózkodó haderőket is.

Irakból Afganisztánba?

Az USA szépen belesüppedt az iraki mocsárba, annak ellenére, hogy Bush elnök sikeresnek összegezte az ottani missziót. Már ha Szaddam fellógatása és Irak (látszólagos) demokratizálása sikernek számít a magas emberáldozattal, a polgárháborús helyzettel és az általános káosszal szemben. Az amerikaiak zöme húzná el a csíkot Irakból, és az idei elnökválasztás egyik központi témája is a közel-keleti térségben való amerikai szerepvállalás kérdése. Menni vagy maradni? Az ott a kérdés, viszont akik a „menni” mellett emelnek hangot, nevezetesen a demokraták, nem igazán a végleges hazatérésért kardoskodnak.

Barack Obama Afganisztánba csoportosítaná át az amerikai és a szövetséges haderőket, legalább is ezzel kampányolnak a demokraták mostanában. Ha Carleton-Smith dandártábornok kijelentését összevetjük Obama elképzelésével, akkor bizony erős ellentmondás látszik kibontakozni, merthogy, ha nem lehet megnyerni egy háborút, akkor ugye minek odaküldeni további egységeket? Cseberből vederbe helyzet látszik kialakulni: miből gondolja Obama, hogy amit nem sikerült hadügyileg megoldani Irakban, majd menni fog a még rosszabb terepnek számító Afganisztánban?

Valószínűleg nem fog menni. Kampányolni azért remekül lehet ezzel, aztán majd csak lesz valahogy. Az amerikaiaknak mindenképp fontos a térségben komolyabb haderőket tartani. Ha Irakból ki kell vonulni, akkor pakoljuk át a csapatokat Afganisztánba, ellesznek majd a srácok odaát is. Irán onnan sincs messze, ha gubanc van a perzsáknál, az afgán hegyek közül is lehet csapatokat mozgósítani. Nem is beszélve Pakisztánról, ahol egyre nagyobb a veszélye annak, hogy a hatalom instabillá válik. A szélsőségesek már fenik a fogukat a pakisztáni atomra, az ország észak-nyugati része teljesen az al-Kaida és a tálibok ellenőrzése alatt áll. Állítólag, aki bin Ladennel szeretne személyesen eszmét cserélni, annak is ebbe a régióba kell utaznia.

Carleton-Smith tábornok a tárgyalásokban látja az afganisztáni konfliktus megoldását. „A tálibokat is be kell vonni” – mondta. Nyilván, anélkül nem lehet. Kérdéses azonban, hogy a Talibán mennyire szeretne bevonódni a párbeszédbe. Az idő mindenesetre nekik dolgozik. Teljesen mindegy mekkora haderő lepi el Afganisztánt, a tálibokat lehetetlen lesz kifüstölni a hegyek közül.